Tényleg csak is én vagyok a hibás? Van 3 gyereke 2 apától, tavaly szakítottunk, mert ő szeret, mint embert. Még el sem vált az első 2 gyermeke apjától. A családjának nem mutatott be. Van egy férfi, akivel már kétszer együtt élt.

Felnőtt férfiként rég ki kellett volna alakulnia benned annak a tulajdonságnak, hogy ennyi pofon után felébredsz. Nem csajoztal fiatalként, hogy idegen ez az érzés?

Te is hibâs vagy, de nem feltétlen azért, mert adtâl esélyt ennek a kapcsolatnak. A pofonokat kapni és nyelni szâmtalanul, aztán szakítás után szenvedni, nem érző szívűség, hanem gyengeség. Nincs közös gyerek, együtt eltôltött húsz év, hanem csak az álmaid, és kapaszkodsz beléjük, mint egy 18 éves.

Nem értem a szenvedés okát.