Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez beleférne még nektek egy kapcsolaltban, vagy ez már szakító ok lenne?
Egy panelban lakunk a barátommal, és a lakók nagyobb része már nyugdíjas, és nagyon összetartó közeg, mindig a ház bejárati ajtója előtt állnak 9-10, intézkednek, most legutóbb például 1 liftet kikapcsoltattak, hogy spórolni tudjanak a háznak, illetve 3 ajtóból kettőt bezártak, hogy csak egy ajtón lehessen közlekedni.
Szóval egy ideje már valami miatt kipécézték maguknak a barátomat, mindig beszólogatnak neki, hogy tiszteletlen, hogy bunkó, miközben Ő nem csinál semmit.
Ma reggel viszont mentünk le, hogy elinduljunk a munkahelyünkre, és az egyik nyugdíjas azt mondta a barátomnak, csak úgy a semmiből, hogy adja meg nekik a szülei telefonszámát, hogy elmondhassa nekik, hogy nem sikerült Őt megnevelniük.
Erre a barátom odament a nyugdíjashoz, és megkérdezte tőle, hogy figyelj, nem akarnál már meghalni? Mert rád férne, a világ is jobb hely lenne, mert látszik rajtad, hogy egy demenciás vén pcsa vagy.
Nem kiabált, meg semmi, sőt ami a rémisztő volt benne, hogy teljesen természetesen és higgadtan mondta ezt, mint aki nem bánja egyáltalán, hogy ilyet mondott.
Szerintetek ez red flag?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!