Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez beleférne még nektek egy kapcsolaltban, vagy ez már szakító ok lenne?
Egy panelban lakunk a barátommal, és a lakók nagyobb része már nyugdíjas, és nagyon összetartó közeg, mindig a ház bejárati ajtója előtt állnak 9-10, intézkednek, most legutóbb például 1 liftet kikapcsoltattak, hogy spórolni tudjanak a háznak, illetve 3 ajtóból kettőt bezártak, hogy csak egy ajtón lehessen közlekedni.
Szóval egy ideje már valami miatt kipécézték maguknak a barátomat, mindig beszólogatnak neki, hogy tiszteletlen, hogy bunkó, miközben Ő nem csinál semmit.
Ma reggel viszont mentünk le, hogy elinduljunk a munkahelyünkre, és az egyik nyugdíjas azt mondta a barátomnak, csak úgy a semmiből, hogy adja meg nekik a szülei telefonszámát, hogy elmondhassa nekik, hogy nem sikerült Őt megnevelniük.
Erre a barátom odament a nyugdíjashoz, és megkérdezte tőle, hogy figyelj, nem akarnál már meghalni? Mert rád férne, a világ is jobb hely lenne, mert látszik rajtad, hogy egy demenciás vén pcsa vagy.
Nem kiabált, meg semmi, sőt ami a rémisztő volt benne, hogy teljesen természetesen és higgadtan mondta ezt, mint aki nem bánja egyáltalán, hogy ilyet mondott.
Szerintetek ez red flag?
Te írtad: mindig beszólogatnak neki, hogy tiszteletlen, hogy bunkó, miközben Ő nem csinál semmit.
Eddig szó nélkül tűrt valószínűleg mindent, de hogy előtted alàztàk meg, azt már nem fogadta szó nélküli. Szerintem nem volt durva, eddig nyuszinak hitték, most már nem fogják.🙂
Én még ordítottam is volna mellé. Sajnos a vén qrvákk még abban a tévhitben élnek, hogy bármit megtehetnek, úgysem szól nekik vissza a fiatalabb. Régen ez működött, mára a kor nem érdem, csak egy állapot. Én is lekapnám a tíz körméről ezeket a férgeket, nagyon unalmas, hogy azt hiszik, bárkit kíváncsi a stratégikus sértegetésükre és provokációikra. Felnőtt embernek egy másik felnőtt ember így ne pofázzon be vagy viselje a következményeit.
26n
Mondjuk én senkinek a halálát nem kívánnám ilyen nyíltan (csak fejben), valóban kicsit durva volt a reakció, de megértem milyen amikor elpattan a cérna. Engem terrorizáltak gimiben az osztálytársaim verbálisan, hiába vagyok alapból kedves és igyekeztem elengedni, volt hogy elég durván és bántóan elküldtem a fenébe egy-két embert és éreztem, hogy ők is megérezték a szavaimat, egyáltalán nem bánom. Aki ilyen agresszív, agybeteg, mint a vén banya, akinek az egyetlen szórakozása az életben, hogy felsőbbrendűnek érzi magát, mert öreg, annak vissza kell pofázni rendesen.
Bár én azóta felnőttem és tudom hogyan kell hatásosan, de nem durván beolvasni valakinek. Mint barátnő, már rég odaszóltam volna az öregasszonynak, hogy szálljanak le rólunk mivel mi ketten lakunk ott és nem vagyok kíváncsi egy keserű banyára, hogy bántja a barátomat ok nélkül, ha engem direktbe nem is piszkál, de engem is megsért ezzel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!