Miért olyan nehéz ezt lezárni?

Sziasztok!

2,5 évig voltam együtt a párommal, csütörtökön viszont szakítottam vele. Az előzményekről annyit, hogy ez már a hatodik szakításunk, 5x szakított velem ő, most pedig én vele. Nem sokszor mondhattam el magamról hogy boldog vagyok ebben a kapcsolatban, hiszen folyamatosan érzelmi bizonytalanságban tartott, hazudott nekem, elhanyagolt. Nyáron kerültünk újra össze, rosszabbnál-rosszabb bűnöket követett el ellenem, de megbocsátottam neki. Jött az udvarlás, a drágábbnál drágább dolgok ajándékozása, kirándulások, szinte mindent megkaptam, amit a 2 év alatt nem tudott megadni. Majd 3 hónapja megint bekattant, mindig is sejtettem, hogy nárcisztikus, de reméltem, ha már térden állva könyörgött nekem és a szüleimtől kérte a megbocsátásukat, akkor benőtt a feje lágya. Összességében a 2,5 év alatt több, mint 3 hónapot töltöttünk külön, ez engem teljesen felemésztett, de nem tudtam őt soha elengedni. Kedden elmondta nekem, hogy jobban érezte magát mikor nem kellett velem beszélni, hogy ő megijedt az összeköltözéstől, nem akarja már, de adjak neki 3 napot, amikor nem beszélünk, nem keressük egymást, hogy eldöntse mit akar. Természetesen nem kapott semmit, szakítottam vele, mert belefáradtam már abba, hogy mindig átver, hiteget. Vele csak tervezni lehet a jövőt, de megélni nem, én nem tudom megvárni, hogy ő ehhez a feladathoz felnőjjön. Anyáskodtam felette évekig, főztem neki és a családjának is, takarítottam, mostam rá és itt a hála! Minden idősebb barátja azt mondta neki, hogy becsüljön meg engem, mert nagy kincs vagyok! Ehhez képest még a szerelmet is megvonta tőlem. Haragszom, de nem tudom gyűlölni, szeretném végleg elfelejteni, de ha lehunyom a szemem és nem tart szóval senki, akkor már egyből ő jár a fejemben. Nem tudom mit szeretek benne, ne kérdezze senki, mert sosem tudtam. Mikor külön voltunk próbáltam engedni másnak is, hátha kiváltja belőlem ezeket a mély érzéseket, de a randiig sem jutottunk el. Hónapokkal később sem ment az elengedés, de nem csak nekem nem ment! Elüttette magát miközben egész nap engem hajkurászott a városban, kiderítette a munkahelyi beosztásomat, ezt követően naponta üldözött. Mégis mindig eldob! Hiába adtam neki minden szeretetet, hiába próbáltam bizonygatni, hogy ideális társ vagyok, soha nem kaptam viszonzást. 3 éve vágyok már egy májusfára, mivel vidéki vagyok nálunk szokás, és sosem kaptam, még azért sem! Hiába akarok túllépni, mindig felbukkan...A lelkem mélyén remélem, hogy most elég volt neki ez, és hogy én szakítottam vele megérteti vele, hogy elég a bántalmazásból! Évekig ok nélkül bántott, megalázott...Bocsánatot kért, de nem hiszek az őszinteségében. Ha együtt vagyunk is szenvedek, de ha nélküle vagyok, akkor is. Nappal még boldog vagyok, de amikor este egyedül vagyok és nem lát senki, összeroskadok. Fáj, hogy az összeköltözés, a család terve nekünk nem sikerült, mert én mindezeket vele szerettem volna megélni. Feltétel nélkül szerettem és mindenben támogattam. Szeretném megtalálni a társamat, akivel közösen felépíthetek egy életet, akire úgy számíthatok, mint ő rám és tud engem feltétel nélkül szeretni. Nagyon fiatal vagyok, pár éven belül doktorálok, több nyelven beszélek, az egyetem mellett dolgozom, eltartom magam. Mindenki azt mondja nekem, hogy túl okos és túl szép vagyok ahhoz, hogy utána sírjak, egy pillantásomat nem érdemli meg, de mégsem értem, hogy akkor miért van köztünk ez az ,,átok"! Annyi normális férfi van, aki a tenyerén hordozna, és annyira vágyom egy beteljesült szerelemre, de ezt nem tudom elengedni. A barátait illetően rám senki rosszat nem mondhat, hiszen mellette voltam akkor is, amikor neki semmije nem volt, de azt már nem érdemeltem meg, hogy mellette legyek, amikor mindene megvan. Mellettem lett jobb ember, az érzéketlen bunkó és igénytelen fiúból férfit ugyan nem tudtam faragni, de elősegítettem a polgári társadalomba való beilleszkedését.

Szánalmas ez az egész helyzet, de kérlek adjatok tanácsot! Mit tehetnék még, hogy könnyebb legyen? Illetve szerintetek sikerült lerázni, vagy van rá esély, hogy keres? (Jó jel, hogy az utcán nem is köszön, az anyukája ennek ellenére még mindig olyan kedvesen beszél velem, pedig ő is árott rendesen ebben a kapcsolatban...)