Hogyan lehet ,,lezárni a múltat, tenni a változásért, túltenni magunkat a szakításon"?

Fél éve szakított velem az első szerelmem, több, mint négy évig voltunk együtt, évek óta együtt éltünk.

Nagyon megviselt a szakítás és, bár tudom, hogy mi miatt ért véget, mik voltak a hibák, nem tudom elengedni.

Közvetlen típus vagyok, de úgy igazán elég nehezen tudok megnyílni, sok idő, amíg megbízok valakiben, emiatt nehezen is esek szerelembe. Egy ideig elég idillikus volt a kapcsolatunk, sőt, a problémák idején is nagyon próbáltam megmenteni a kapcsolatunkat, mert tényleg azt hittem, hogy számomra ő az igazi. Nyilván ez nem így volt, így kellett történnie, stb., de ezzel a szakítással együtt nem csak benne és a kettőnk szerelmében csalódtam úgymond, hanem magában a szerelemben is. Lehet ez nagyon elképzelt romantikus regényes szövegként hangzik, de számomra elképzelhetetlen, hogy létezzen az igaz szerelem, ha erről a többéves kapcsolatról is kiderült, hogy így végződik, illetve arról az emberről is kiderült, hogy pontosan ugyanolyan, mint mindenki más, akit életem szerelmének tartottam, pontosan ugyanúgy megbántott, elárult és ment más lányok után, ahogy azok az emberek, akikkel nem jöttem volna soha össze. Nem tudom, hogy ez így érthető-e. És nyilván kiderült, hogy nem, nem ő életem szerelme, pedig volt egy hosszú idő, amíg tényleg ő volt a legfontosabb ember az életemben, én pedig neki. Így meg azt érzem, hogy tényleg ez a ,,nagy szerelem", hogy pár évig egymás életének értelmei vagyunk, aztán jön egy szebb, egy jobb, egy kevésbé unalmas személy és el is illan. Ez meg nekem nem kell, nem akarok megbízni senkiben, nem akarom elmondani senkinek a legféltettebb titkaimat, megosztani mással az életemet, stb., mert azt érzem, hogy úgysem tart örökké és csak elárulnak a végén majd úgyis. Teljesen megváltozott a szerelemről élt gondolat a fejemben, eddig azt hittem, hogy létezhet az egy életen át tartó szerelem, de már csak azt érzem, hogy max. fellángolás és hormonok az egész és úgyis elmúlik, ebből meg nem kérek. Az ismerőseim körében is ezt látom, hogy mindenki a többéves kapcsolata mellett társkeresőzik, kibeszélik a párjukat és a problémáikat, megcsalják őket, ha nem is fizikálisan, akkor érzelmi alapon és én nem akarom ezt.

Közben persze baromira hiányzik, hogy legyen egy társam, egy szellemi partnerem, akivel megoszthatok mindent, amit a barátaimmal és a családommal nem, viszont azóta senkire nem tudok így nézni, nyilván vannak, akikre azt mondom, hogy szimpatikusak, stb., hiányzik a fizikai együttlét is, de azt érzem, hogy én nem akarok újra szerelmes lenni és, hogy nem is tudnék sem szerelmes lenni, sem megbízni valaha újra valakiben.

Emellett az exemnek új barátnője van, boldogok együtt, tehát még inkább elkeserítőnek érzem, hogy akit bárkinél jobban szerettem és aki engem is bárkinél jobban szeretett, ő ilyen hamar túllépett rajtam és ennyit jelentett neki a kapcsolatunk. Fáj, hogy ez lett ebből a szerelemből és, hogy végül neki a mi kapcsolatunk sem jelentett többet, mint az előző kapcsolatai.

Vannak jobb időszakaim a szakítás óta, én is érzem, hogy sokkal jobban vagyok, mint mondjuk év elején, de akkor is még gyakran gondolok rá, konkrétan napi szinten, van, hogy hetekig vele álmodok, hogy kibékültünk, a családjával, stb. Nem követem a közösségi felületeken, nem nézegetem, próbálom a városban is kerülni, nem is nagyon futok vele össze, tehát tényleg igyekszem kizárni, de nem megy. Vannak barátaim, nagyon jó a kapcsolatom a családommal, járok szórakozni, direkt nem beszélek róla senkinek, ha bármiről eszembe jut, akkor sem hozom fel, stb. tehát tényleg igyekszem visszazökkenni a rendes kerékvágásba és csak előre nézni, de úgy érzem, hogy teljesen sosem fogom tudni elengedni, hiába tudom, hogy nem ő volt az igazi végül. Mindenki ilyenkor jön ezekkel, a kérdésben is megfogalmazott klisékkel, amit írtam is (,,lezárni a múltat, tenni a változásért, túltenni magunkat a szakításon"), de mégis ez mit jelent? Én mindent próbálok megtenni, hogy elfelejtsem végre és tovább tudjak lépni, de úgy érzem, hogy ez a keserűség mindig velem van, hiányzik, hiába nem akarnék már vele soha többet összejönni, hiába bántott meg, akkor is sokat gondolok rá, sőt, van, hogy nem is gondolok rá, de bekúszik az álmaimba.

Már fél éve történt és úgy érzem, hogy ettől nem tudok szabadulni, nagyon bánt még mindig ez az egész. Ilyenkor mégis mit lehet tenni? El fog ez múlni valaha?