Nőként férfi "életképtelenségére" döbbentetek már rá?

16.

A jelenlegi eltorzult változata a kapitalizmusnak a nőket ugyanúgy sújtja, sőt sokszor még jobban is, mint a férfiakat. Mindenkinek rossz ez, aki nem kellően lelketlen, opportunista vagy teszi magáévá a "felfelé nyalni, lefelé taposni" mentalitást. Persze aki jó ebben az kvázi ilyennek született, így számukra ez a realitás, és aki nem ilyen azok a "gyengék" (akik általában - időszaktól függően - a kihasználandóan, az eltaposandóak) akik felett a "természetes rend" révén nekik uralkodniuk kellene.

Ezért tartunk ott, ahol. A legjobbakat választjuk vezéreknek? Nem. A legnagyobb szemétládákból lehet válogatni. Elvtelen, arrogáns és hatalommániás emberek vezetik a világot - egyre eltorzultabb utakon.

Úgyhogy a nőket bántani a mai beteg rendszer miatt, több, mint értelmetlen. Akinek van lelke közülük, az ugyanúgy szenved a zsarnokoskodó-törető rohadékoktól.

19.

Ezek se éltek egyedül soha, akkor megtanulták volna a házimunka rejtelmeit. Ami alapvetően nem egy vészes dolog, én szegény vagyok, mégis megcsinálom az egészet és sosem haltam bele.

Igaz ez az egyik olyan dolog amiről úgy gondolom, hogy a szint felett tud tartani az anyagi helyzetem ellenére is (ilyen tényezők még az olvasás-művelődés és a választékos beszéd is), ráadásul így nem leszek arhcetípus sem.

Mennyire csavarjam a radiàtort?

A minimumra , vagy a Max...Anxiousra 😆😆

Téged szerintem téged kiskorodban vertek

23.

Most komolyan egy olcsó 20 éves poént dobtál be, ami még csak nem is vicces, hanem egy már akkor is gagyi szóvicc volt? Ez igen.

Ostoba troll.

Igen. Mondjuk ő kedves, érzelmes sem volt, sőt megkockáztatom, hogy normális sem. Legalábbis az szerintem nem normális, hogy a másik fél (nem csak én, hanem bármelyik családtagja, webshop alkalmazottja) vét egy pici hibát, amiért bocsánatot kér és azonnal korrigálja, exem meg ennek ellenére ordít vele 10 percig, további 20-30 percig még puffog magának.

Miért nem derült ki hamarabb?

19 éves voltam, amikor összejöttünk. Mindketten egyetemre jártunk, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy ilyenre odafigyeljek, max. álmodozás szintjén volt bennem az összeköltözés. 22-23 évesen már szerettem volna meglépni, de akkor koppantam. Én befejeztem az alapszakot, ő 8 évig tuti szenvedett vele. Most a 9. jönne neki, de szerencsére már nem beszélünk, így nem tudom, abba is belevág-e még.

Sajnos szép lassan derültek ki a dolgok, én konkrétan egy illúziót szerettem. Ahogy felnőttem, érettebbé vált a gondolkodásom, úgy tisztult ki a kép.

Igen, a logikus gondolkodás nem volt az erőssége, szervezőkészsége nulla, ambíciói abszolút nem voltak...

Egy tojást sem sütött volna meg, amikor betegen feküdtem.

Elég volt belőle annyi, amennyi.

Igen. Én radobbentem, csalódottak érzem magam. A férjem fizikai dolgozó. Alkalmazott. Pénze sosincs! Nehéz neki amit csinál de változtatni képtelen. Hogy valamit tanulni esetleg? Nem, ő nem fog visszaulni az iskolapadba. Másfele munkát vállalni. Nem, ő ezt tanulta, nem fog mást csinálni! Autót sem vezet, én vezetek. Azt hittem majd ő is megtanul. Nem, minek? Hiszen minden közel van, belvárosban lakunk. A nemi életünk is akadozik, hiszen ő fizikai munkát végez és fáradt. Kikapcsolódás neki annyi, hogy nézi a tv-t.

Teljesen kész vagyok tőle. Hogy nem láttam eddig, hogy fejlődésben megrekedt, semmit nem akaró ember.