Bármi probléma van = szakíts. Mindenhol ilyenek lettek az emberek, vagy csak itt jellemző?

Azért baromira nem mindegy, mennyi és milyen kompromisszumot kell kötni.

Vannak azok a kompromisszumok, amik miatt összességében mindenkinek jó lesz.(Pl. utálok főzni, ezért a párom főz, bár neki sem ez a hobbija, és bár vécét pucolni sem szeretek, de bevállalom, hogy kompenzáljak, és ha egyedül lennék, akkor is ugyanúgy meg kellene csinálnom).

Vannak azok a kompromisszumok, amiket meghozunk, hogy a másiknak a kedvezzünk, és közös nevezőre jussunk, így megintcsak mindketten kicsit elégedettebbek lesz. Pl. Nem szeretek filmet nézni, a páromnak viszont fontos a közös filmnézés, ezért heti 1-2 alkalommal megnézünk valamit, de mindig én választok. Ez egyikünknek sem ideális, mert nekem pont a semmi lenne a legjobb, neki meg nyilván a gyakoribb filmnézés más műsorokkal, de összességében mindkettőnknek megfelel.

És vannak a foghúzós kompromisszumok, amivel igazából mindenki rosszul jár. A saját kapcsolatomban ilyen példát nem tudok mondani, de ilyesmi az, hogy a láncdohányos otthon csak az erkélyen szív, és kevesebbet, mint ami jólesne, a nemdohányzó párja meg így a füstöt nem szagolja, de attól még a párja tömény dohányszagú...

Na, és baromira nem mindegy, melyikből kell kötnöd és mennyit. Nyilván a szüleidet, a gyerekedet, stb. nem választhatod meg, ezért több a foghúzós kompromisszum, de a páromnál, akit én választok, engedtessék meg, hogy nem kérek a foghúzós kompromisszumokból.

Lehet. Itt figyel az be, hogy kinek mi számít többet. Aki nagyon akar otthonra egy embert, az nyilván többet lenyel, és vice versa.

De sztem akkor sem szoktak itt kis dolgokra rögtön szakítást javasolni.

"Nem szeretek filmet nézni, a páromnak viszont fontos a közös filmnézés, ezért heti 1-2 alkalommal megnézünk valamit, de mindig én választok."

Na de ez az. Én szeretek filmet nézni, de ha nem választhatom ki, akkor inkább olvasok. Vagy nem is kell együtt ülnünk a tévé előtt, én nézem a filmem, ő meg csinálja, ami őt érdekli.

Ez azért általánosságban nem ennyire igaz.

Az itt kommentelő emberek többsége szingli, így egyszerűen csak odavágják, hogy szakíts, persze van köztük biztos kapcsolatban lévő, az csak egyszerűen nem empatikus, vagy csak egy rosszindulatú seggfej.

Ahol azért tényleges érzelmekről beszélünk, ott azért van némi gondolkodás, meg próbálkozás a kapcsolat rendbetételére.

Nem ezt látom; ide általában nem akkor jönnek az emberek amikor az első apró probléma jelentkezik, hanem akkor, amikor már hosszú ideje örlődik valaki valami miatt, és annyira zavarja, hogy idegenek véleményére is kíváncsi.

Ilyenkor pedig 10ből 9szer az a válasz, hogy beszélj, kommunikálj, és ha úgy sincs változás, AKKOR szakíts, mert az nem állapot, hogy rendszeresen idegeled magad valami miatt, amin a párod akkor sem hajlandó változtatni, ha tudja, hogy zavar.

Mert ugye ha nem lehet megbeszélni a pároddal azt, ami zavar, akkor mi értelme együtt maradni?

Engem inkább az zavar amikor valaki szerint a szakítás a legrosszabb dolog ami történhet egy kapcsolattal. Egy kapcsolatnak nem arról kell szólnia, hogy mi mindent tudsz tolerálni a párodtól hanem arról, hogy mindketten nyitottak legyetek a kritikára, és legyetek hajlandóak megszabadulni olyan szokásaitoktól, amik a harmonikus együttélést zavarják. Ha egyikőtök nem nyitott a kommunikációra, az önmagában is egy hatalmas probléma. Talán a legnagyobb.

Ha pl idejön egy nő azzal a kérdéssel hogy mit csináljon ha a párja hónapok óta nem végez házimunkát, még akkor sem, ha a nő unszolni próbálja, és kérleli, akkor ott nem csak a házimunka el nem végzése a gond, hanem az a hozzáállás is, hogy a férfi nem hallgatja meg a kérését.

A többség szerintem tapasztalatból tudja, hogy innentől a kapcsolat halálra van ítélve, mert a probléma nagysága egyre csak halmozódik, és lesz egy pont, ahol már evidens, hogy a szakítás az egyetlen megoldás. Gáz akkor van, ha ez a pont nagyon későn jön el a kapcsolatban.

Az előző példán tovább menve a nő eldonti hogy marad a férfival, összeházasodnak, megszületik az első gyerekük, és a férfi ugyanúgy a nőre tolja az összes otthoni feladatot, de egy gyerek mellett ez már tarthatatlan. Ezen a ponton pedig a többség már nem is akarja hallani a nő panaszkodását, hiszen "minek szültél ennek gyereket, ha tudtad, hogy ilyen trehány a férjed? A te döntésed volt, most akkor viseld is a következményeit."

Egy olyan kapcsolatért érdemes a végsőkig küzdeni, ahol a felek nem csak szeretik, de tisztelik is egymást, és hajlandóak megbeszélni a problémákat. Egy olyan kapcsolatba viszont nem érdemes kapaszkodni, ahol ezek nincsenek meg. Az csak a saját életed tudatos szétbarmolása. Ez pedig nem érdem.