Megéri még harcolni?

1. 7 év alatt nem vetted el. Miért is? Nagy közös jövő:D

2. Össze sem illettetek. Hozzá egy igazi harmincas pasi illik.

Ne próbáld meg a helyzetre fogni, ha csak a kevés idő lett volna a gond, akkor nem zárta le volna ilyen gyorsan a dolgokat. Valami nyilván benned és a viselkedésedben sem tetszett neki, csak vagy nem mondta, vagy te nem tulajdonítottál neki jelentőséget, ha mondta.

Lépj tovább, ha ő már boldogan randizik mással, akkor soha többé nem fogtok összejönni.

Sajnálom kérdező, viszont lenne néhány észrevételem.

7 év, jövőtervezés - Oké, de nem csak tervezni kell, hanem tenni is érte. Én is azt gondolom, amit írtak előttem: sokáig stagnált ez a kapcsolat.

"Mondtam, hogy költözzünk hozzám" - Ezt ne kezeld kifogásként, mert kb. úgy írod, hogy te mindent megtettél, és neki mégsem volt jó. A szülőkkel való együttélés akkor is vezethet konfliktushoz, ha alapvetően jól kijöttök egymással. Én sem szívesen költöznék más szüleinek a nyakára. Ráadásul attól is félhetett a barátnőd, hogy ez a szülős összeköltözés elég lenne neked, és utána nem keresnéd a lehetőséget, hogy esetleg külön menjetek. Természetes felnőtt igény ugyanis, hogy külön életterünk legyen, és megélhessük a felnőttségünket. Tiszteletben kell tartanod a döntését. Nem tudom, mióta dolgoztok amúgy (amikor összejöttetek, még elég fiatalok voltatok), de hét év alatt azért lehetett volna félretenni.

A horvátországi lánykérés - El akartad vinni. Tudod, hogy az én exem is mennyi mindent akart, és mennyi mindent ígérgetett? Aztán nem lett belőle semmi. Vágyakkal, ígéretekkel tele van a padlás. Sajnos tetteket már nem olyan egyszerű produkálni. Egyébként szerintem Magyarországon is jó lett volna az az eljegyzés, itt is örült volna neki. A vírushelyzet után pedig immár jegyesekként utazhattatok volna el Horvátországba.

Ahol hosszú idő után következik úgy be a szakítás, hogy semmi nagyobb fajsúlyú dolog nem történik (pl. megcsalás, fizikai bántalmazás), ott már jó ideje gyűltek az indulatok. Nekem is egy folyamat volt, amíg elértem a szakításhoz exemmel. Ragaszkodtam hozzá, de ahogy egyre több lett a kifogás, és egyre kevésbé törődött velem (például a diplomaosztómra sem jött el, ami számomra nagyon fontos volt), elvesztettem a belé vetett hitemet.

Szerintem egy dologban tévedsz, ő sem 3 hét alatt lépett tovább. Ha le tudott zárni egy 7 éves kapcsolatot és most már mással találkozik, akkor nem most kezdte el lezárni magában.. hasonló helyzetben voltam én is, 5 éves kapcsolat volt és sajnos akkor úgy gondoltam én is, hogy ez egy váratlan lépés volt és soha nem tudtam elképzelni sem, hogy egyszer vége lesz (szintén megvoltak a közös tervek). Ebben az a szomorú szerintem, hogy saját magának megadta a felkészülési időt, akkor mondta ki a szakítást, amikor ő már lelkileg összeszedte magát annyira, hogy meglépje, az pedig hogy Te miként fogod ezt fogadni.. úgy gondolja már nem az ő dolga. Ez a mindenhonnan tiltás is ismerős, lehet hogy gyerekesnek és fájónak tűnik, de tényleg hatásos dolog, tényleg jobb ha nem látod. Kb. 10 hónap kellett nekem ahhoz, hogy normálisan összeszedjem magam a szakítás után. Az nem baj ha nem ugrassz bele egyből más kapcsolatba, kell hogy időt adj magadnak. Ha ezt megteszed hidd el az élet szépen megy majd tovább és az amit lehetetlennek érzel (azt hogy elfelejtsd és ne gondolj rá úgy, mint korábban) el fog jönni. Addig is kitartás, ha van kérdésed vagy tudok segíteni tanácsokkal írj nyugodtan.

26/F