Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítás után vonzalom ?
Felnőtt emberek (harminc felett) tapasztalataira lennék kíváncsi.
Olyan szakítás után , ahol még nem teljesedett ki a kapcsolat, de véget vetettek neki, és nálatok már megvolt az erős vonzalom, mennyi idő kellett, míg elmúlt?
Komoly válaszokat szeretnék kapni. Köszönöm.
Tehát voltak kölcsönös érzelmek, de főleg a túlzó vágyak.
Ha egy nőhöz vonzódsz, meddig tart?
Valóban a nők éreznek tovább ilyet? Könnyen el tudtál búcsúzni a vágyaditól? Vagy még hónapok után is az illető hozott lázba?
Nálam ez olyan, hogy ha véget vetek valaminek, annak komoly oka van, szóval, emiatt is elmúlik hamar gond nélkül.
Ha meg csak testi vonzalom volt a férfi részéről, millió nő meg tudja mozgatni ebből a szempontból. Így ő elég gyorsan túl lesz ezen.
Nyilván nálad erősebb volt, mert nálad voltak érzések, ezért tovább tart majd, de el fog múlni ott is.
"Ha meg csak testi vonzalom volt a férfi részéről, millió nő meg tudja mozgatni ebből a szempontból"
Nem bántás, de ez elég szánalmas gondolat volt, kb. mintha minden férfi robot lenne, álló f.rokkal. Nem füttyögő tetőmunkások gondolataira voltam kíváncsi.
Nem, pont nem a "gyengéd" érzések dominálnak.
Nyilván erős vágyat még nem éreztél egy adott személy iránt, ha nálad jönnek-mennek ezek a vonzalmak.
És ne általánosíts kérlek. Egyéni véleményt kérek, nem azt, hogy ki hogy gondolja az összes nő vagy férfi nevében.
Te akkor úgy érzel szexuális vonzalmat valaki iránt, mint bárki más iránt...Nem lennék a párod, ha nálad ez így megy
Nem mondtam, hogy minden férfi robot lenne, álló f.rokkal és nem füttyögő tetőmunkás vagyok. Csak a kérdésben leírtakat reagáltam le.
Ez a hapsi nem akart tőled semmi komolyat. Akkor nem lett volna vége. Te bele vagy zúgva és most meg vagy sértődve, hogy ezt leírták.
Miért ne éreztem volna erős vágyat valaki iránt? :D Meg miért ne jöhetne-mehetne ez? Ha dugok valakivel, akkor feltétlen szerelmes is vagyok és stb.? 30 felett kicsit rózsaszín felhőben jársz... Mert te máshogy vagy összerakva, máshogy nem is lehet? Pedig el kell, hogy keserítselek, a szexuális vágy az ilyen. Ha lelkizni is akarsz, keresel olyat, aki még arra is vágyik.
Baromira egyéni véleményt írtam le és abba is bele tetszett kötni, ha nem tűnt volna fel.
Nem is kérnék belőled párnak, elkeltem, köszönöm. További jó duzzogást. :)
Úristen, de tudtam, hogy ezt fogod reagálni.
Rendben, hagylak nyerni.
Bele vagyok zúgva, ő meg nem.
Nem sikerült értelmezned amit írtam. Nem arra vagyok dühös, hogy leírtad TE hogy élsz, hanem az általánosításra. És nem duzzogok.
Nem egyéni vélemény ha azt írod : ő mint férfi (akit nem is ismersz) tuti így éli meg.
Én úgy szoktam fogalmazni: szerintem, vagy én hogy élném meg. Ha azt írod, hogy te, mint Béla ezt úgy éled meg, hogyha vége te a szexuális vágyat csak úgy kukázod (good to you) akkor azt mondom, oké, akkor ezt is megjegyeztem, lehet így is.
Sajnálom, ha nem érted a különbséget.
(egyébként ha itt tartunk, nagyon távolról sem volt érzelemmentes, de mivel te nem tudod mi volt az oka annak hogy ennek vége lett, inkább nem fejteném ki, meghagyom a fantáziádnak)
Remélem itt befejeztük :)
Továbbra is olyan véleményt várnék, ami nem öncélú általánosítás.
Köszöntem
És, ha már elkanyarodtunk, ezt még az előző hozzászólótól idetenném:
"Ha meg csak testi vonzalom volt a férfi részéről, millió nő meg tudja mozgatni ebből a szempontból"
Őszintén, de őszintén sajnálom- úgy általánosságban, ha tényleg vannak olyan férfiak, akik ilyen egysíkúak...
Nem tudom előző válaszoló hány éves, de a "nő lelkizős-férfi bármikor bárkivel" séma mentén gondolkodni elég vérszegény.
És ezt nem magam miatt mondom, hanem az érett, felnőtt férfiakra nézve ciki, mert én ha férfi lennék, sértőnek tartanám, hogy ezt valaki komolyan gondolja, hogy a vonzalom-vonzalom egyre megy, csak legyen egy pár mell...
Még mindig nem érted... Egy férfi, aki NEM SZERELMES BELÉD, mind így éli meg. Én meg úgy tudtam, hogy majd te is megmagyarázod azzal, hogy nem hétköznapi oka volt, hogy vége lett. Jaj, ez is a szokásos sablon, persze, az különleges volt. Neked. Ha tetszik, ha nem. Egy voltál a sokból. Neki meg addig volt "érzelem", amíg tartott és érdekében állt.
Semmi öncélú dolog nem volt benne, csak hihetetlen, mennyire vakok egyesek. Saját magatokkal csesztek ki, hogy hülyékkel foglalkoztok, akiknek nem jelentetek semmit.
Befejeztük.
Egyszer már elbúcsúztál, te szerencsétlen. Ne írogass, agyilag, testileg éretlen vagy.
"Egy férfi, aki NEM SZERELMES BELÉD, mind így éli meg"
:D még férfi sem vagy, de csak nyomod tovább az általánosítást :D
Nyilván minden férfi és minden nő teljesen egyforma....
Igen érzelmileg csökevényes férfiak valóban, itt az élő példa :D Nincs szerelem, akkó"tökmidegy :D messze lakhatsz a bekötőúttól :)
Futkározz csak bárki után, ezek után nem is csodálom hogy neked bárki jó :)
És most tényleg lekophatsz
"Egy voltál a sokból"
Tipikusan azon nyomingerek mondata, akik mint a fuldokló kapálóznak, hogy jól odaszúrjanak :D jelentem nagyon fájt.
Tiszta szánalom , hogy ilyen antiférfiak próbálják beadagolni, saját szaros életük kivetítésével, hogy mások sem különbek mint velük volt minden nő.
És ne nem voltam egy a sok közül, tudod kis szűzfiú, vannak ám férfiak, akik nem kétségbeesetten kapaszkodnak bárkibe.
:) És most tényleg befejeztük remélem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!