Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A páromnak megszűnik a jól kereső állása, azt mondta szakítsunk, szakítsak vele?
Igazi, őszinte érzelmeken alapuló, józan értékrendű kapcsolat ez...
Vagy mégsem?
Most két ok képzelhető el:
1. Vagy szakítani akar, de nincs annyi vér a himbilimbijében, hogy ezt nyíltan, és egyenesen előadja, és téged próbál rávenni, hogy kimondd.
2. Szimplán hülye, és/vagy érzelmi analfabéta.
Akárhogy is, de ez így nincs jól. A szerelem arról is szól, hogy kitartunk egymás mellett a nehézségekben is. Nem csak akkor, amikor minden idilli.
Az pedig, hogy kinek mire van ideje, az bizonyos korlátok között ugyan, de nagyrészt rajta múlik.
Én vagyok az, aki írta, hogy lét lehetőség van az elején.
Nos, én is érzelmi analfabétának látom, ugyanakkor azt is, hogy gondolom volt egy életszínvonal, minőség, amit biztosított, felépített, és most tulajdonképpen ez neki összedőlt, mert mint írtad, elköltötte a pénzt, vett belőle mindent. Bár van tartalék, de az eddigi megszokott élete helyett egy újat kell neki most felépítenie tulajdonképpen. Magasan jól keresett, és ez most változik.
Gondolom ő eddig ebben látta a férfiasságát. Ráadásul írtad, hogy ő utazgatna, te meg nem mondanál fel. Szóval kezd a jövőkép is más lenni.
Őszintén, én leülnék vele ezt megbeszélni. Megmondanám neki, hogy így is szeretem, és támogatom, de ketten vagytok, ezt együtt kell megoldani, szóval részedről van szerelem, és ha részéről is, akkor menthető. Ha megnyugszik, és érzi a támogatásod, és VELED keres megoldást, akkor igen, ez csak egy hullámvölgy. Nyilván ha utazni akar te meg maradni, az megint nehéz, de ha nyitott a megbeszélésre, kompromisszumra, tehát arra, hogy közösen, együtt keressetek megoldást, akkor ez működik.
Ha viszont azt választja, hogy nélküled, és elutasító a közeledésedre, stb., azt szajkózza, hogy szakíts vele, akkor viszont ő nem veled tervezi a jövőjét, és kár erőltetni ezt az egészet, mert akkor tényleg csak egy kifogás.
Minek írtad ki a kérdést, ha el sem olvasod a kommenteket???!
Minek kell bárki véleménye ha amúgy is jobban tudod?!
Elhiszem, hogy rohadt nehéz elhinni hogy a "párod" egy jellemtelen gyenge szar.
De TÉNY hogy nem akar veled maradni.
Ezen mit nem értesz!!??!
mennyi időssek vagytok?
Mi a fene van az emberekkel ,hogy össze omlanak mert nincs munkájuk?
Azt írtad pénze van 1-2 évig is el lenne ha nem dolgozna..hát akkor meg mi a gond? :O
Ha ennyit keresett akkor biztos nem a tesco-ba fog vissza menni melózni.
A megtakarításból huzza ki a covid cirkusz végéig és sokkal többért el fog tudni menni dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!