Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Emiatt tényleg “túlzás” volt szakítani?
Szakítottam az élettársammal, akivel amúgy minden szempontból passzoltunk, kivéve egyet, ami már 1 éve nagyon idegesített. Sose vette ki a részét a házimunkából, mert ő így volt nevelve. Szerinte a nő dolga mosni, főzni, takarítani, elpakolni stb stb. Lényeg, hogy ő soha semmit nem csinált otthon, folyton nekem kellett utána takarítani/elpakolni, főzni rá. Szóltam neki emiatt többször is, leültem vele beszélni, akkor mindig ígérgetett, hogy megváltozik. A nagy változás általában jó, ha 1-2 hétig tartott, aztán megint nem csinált semmit. Ezt eljátszottuk legalább 5x, amikor azt mondtam elég volt, nem vagyok senkinek se a cselédje. Szakítottam vele, már különváltak útjaink. Azóta folyton írogat (ezeket a próbálkozásokat általában ignorálom, letiltani viszont nem akarom), és vissza akarja magát könyörögni. Megint ígérget, hogy így megváltozik, úgy megváltozik, csak az a baj, hogy ezt már hallottam elég sokszor, nem tudok bízni benne. Ma reggel, egy olyan üzenettel várt, hogy emiatt túlzás volt szakítani, mert amúgy minden téren passzoltunk, nem volt párkapcsolati problémánk, ezt az 1-et leszámítva. Szexuálisan is összeillettünk, de nekem ez már kevés. Szerinte hülyeség egy ilyen dolog miatt eldobni egy jól működő kapcsolatot. Nyilván szerinte túlzás, mert nem neki kellett szívnia a trehánysága miatt. Visszafogadni biztosan nem fogom, mert akármennyire is szeretem, nem leszek a cselédje. 1 év után besokalltam, kapott elég időt, hogy változtasson.
Igazából csak arra lennék kiváncsi, hogy más szerint is túlzás egy ilyen indok miatt szakítani? A válaszoktól függetlenül, nem fogom visszafogadni, csak érdekel ki hogy látja ezt az egészet.
Miért kérdés ez, ha szakitottatok és nem akarod visszafogadni? Tök mindegy túlzás vagy nem túlzás. Kérdés, hogy mit tudsz ezután csinálni, azaz tudsz-e ebből a tapasztalatból profitálni. Lesz-e olyan, aki ettől jobb lesz.
Ha igen, akkor nagyon jól döntöttél, ha nem, akkor meg sirdogálhatsz, hogy hát lehet kicsit túlzásba estél, mert mondjuk a partnered majd nem birja, ha főzős műsorokat nézel, de az előzőt pont nem zavarta.
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka..
Ez is Te vagy?
Amúgy nem volt túlzás. Az 1 év volt túlzás, hogy eddig eltűrted...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!