Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Emiatt tényleg “túlzás” volt szakítani?
Szakítottam az élettársammal, akivel amúgy minden szempontból passzoltunk, kivéve egyet, ami már 1 éve nagyon idegesített. Sose vette ki a részét a házimunkából, mert ő így volt nevelve. Szerinte a nő dolga mosni, főzni, takarítani, elpakolni stb stb. Lényeg, hogy ő soha semmit nem csinált otthon, folyton nekem kellett utána takarítani/elpakolni, főzni rá. Szóltam neki emiatt többször is, leültem vele beszélni, akkor mindig ígérgetett, hogy megváltozik. A nagy változás általában jó, ha 1-2 hétig tartott, aztán megint nem csinált semmit. Ezt eljátszottuk legalább 5x, amikor azt mondtam elég volt, nem vagyok senkinek se a cselédje. Szakítottam vele, már különváltak útjaink. Azóta folyton írogat (ezeket a próbálkozásokat általában ignorálom, letiltani viszont nem akarom), és vissza akarja magát könyörögni. Megint ígérget, hogy így megváltozik, úgy megváltozik, csak az a baj, hogy ezt már hallottam elég sokszor, nem tudok bízni benne. Ma reggel, egy olyan üzenettel várt, hogy emiatt túlzás volt szakítani, mert amúgy minden téren passzoltunk, nem volt párkapcsolati problémánk, ezt az 1-et leszámítva. Szexuálisan is összeillettünk, de nekem ez már kevés. Szerinte hülyeség egy ilyen dolog miatt eldobni egy jól működő kapcsolatot. Nyilván szerinte túlzás, mert nem neki kellett szívnia a trehánysága miatt. Visszafogadni biztosan nem fogom, mert akármennyire is szeretem, nem leszek a cselédje. 1 év után besokalltam, kapott elég időt, hogy változtasson.
Igazából csak arra lennék kiváncsi, hogy más szerint is túlzás egy ilyen indok miatt szakítani? A válaszoktól függetlenül, nem fogom visszafogadni, csak érdekel ki hogy látja ezt az egészet.
Köszönöm az eddigi válaszokat.
#9 az a probléma, hogy ő még a koszos tányérját se volt képes elpakolni maga után, arról, hogy esetleg elmossa nem is álmodtam, de a mosogatógépbe igazán betehette volna. Ezek alap dolgok egy felnőtt embernél. Továbbá én hetente 1x mindig felporszívóztam és felmostam, a konyhát mindennap rendben tartottam, a fürdőt is rendszeresen kipucoltam, azt nagyjából 2 hetente. Tehát mindig volt rendszer a takarításban, ő mégse vette ki a részét többszöri megbeszélés után sem.
Mindenkinek más az elvárás én egy ilyne miatt nem szakitottam volna.
Nekem a takarítás egy szükséges rossz, megcsináljuk mert nem akarunk koszban élni, de én ilyen miatt nem szakítanék annyira egy huszadrangú dolog számomra.
Házi és ház körüli munkák arányos elosztása az alap. Ezt általában meg lehet beszélni. Többszöri próbálkozás után sem változtat, akkor cselekedetekkel kell ösztönözni.
Napokban olvastam itt egy nő írását, aki például a srác szennyesét az ágyába dobta, mert nem mosta el. Adhatsz neki koszosz tányérból ebédet. Ilyenekkel lehet hatni rá.
Szakítás is egy megoldás, ha a cselekvés általi ráhatás sem működik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!