Szakítottam a párommal, akivel le akartam élni az életem, akit igazán mélyen szerettem, és az idő múlásával egyre jobban... meddig lesz ez ilyen fájdalmas, nehéz, hogy lehet felgyorsítani a gyász folyamatát, nem bírom már?

3-4 év, az eleje nagyon boldog volt, csodálatos... voltak kisebb viták, amíg összecsiszolódtunk, és én is sokat változtam hogy ne legyen mindenen veszekedés, sokat dolgoztam rajta, és sikerült is elfogadnom a kis dolgaival együtt, hiszen senki sem tökéletes, én sem.

Mindketten hibásak voltunk abban, hogy ide jutottunk, de ő nagyon túlzásokba esett. A szabadidejét 70%-ban a haverokkal töltötte, nekem meg kellett elégednem 1 héten 1 nappal, ez a szakításunk előtt kitolódott 2 hetente 1 napra. Közben ezek a találkozók sem jó hangulatban, hanem rendre úgy teltek hogy elsorolta mi mindenben nem felelek meg neki és másokhoz hasonlított, ultimátumot kaptam a változtatásra, és egyszer azt is a fejemhez vágta hogy nem tudja miért van még velem.

(A családja is dolgozott ellenem ezerrel, mert nem sikerült megszerettetnem magam az introvertáltságom miatt. Nehezen nyílok meg, ők meg nem túl elfogadók.)

A Covid is megnehezített mindent... mert ő tagadó, nemtörődöm volt, én meg orvosi ismeretség alapján nyilván "hívő". Ez is csak plusz vitaforrást jelentett köztünk, hogy ő nem volt hajlandó elővigyázatosabb lenni, én meg a nagyszülőkkel élek, akik nagyon veszélyeztetettek.

Ez volt az egyik ok, de talán nem is a legfontosabb, inkább az ebből fakadó figyelmetlensége és érdektelensége irántam és a szeretteim iránt.

Nem láttam már lehetőséget a kapcsolatunk megmentésére, sőt szerintem azért bánt és beszélt velem úgy hogy az utolsó napokon, hogy én mondjam ki, hogy vége. Ő mindig menekült a felelősség elől ami a döntésekkel jár.

Úgyhogy véget vetettem neki, annak ellenére hogy nagyon szerettem és nem láttam/nem látok más férfit rajta kívül, mellette biztonságban éreztem magam, és már mindent szerettem benne.

A sok nyomasztás és elvárás miatt eleinte megkönnyebbültem ugyan, de így majdnem 1 hónap után tört rám fullasztó erővel a hiánya. Amikor azt hittem már túl vagyok rajta.

Meddig tart? Hogy gyorsítsam meg? Ő már tovább lépett, nem érdemli meg hogy ennyit szenvedjek miatta! (Ebből is látszik mennyi tartalom volt a rengeteg elmondott "szeretlek" mögött!!)

Korunk 26.