Sokan miért azonosítják a szakítás utáni időszakot gyásszal? És miért nézik sokan rossz szemmel, ha valaki a szakítást követően rövid időn belül újra próbálkozik?

A legtöbb ember fel se dolgozza rövid idő alatt és hozza a problémáit máshoz és manipulál, mert nem mindig azonnal derül ki, hogy valójában nem egy kapcsolatot akar, csak így akarja lezárni az előzőt. Ez pedig nyilvávalóan kitolás a másik emberrel szemben.

Biztos van, aki hamar túl tud lépni, de eddigi tapasztalataim alapján az a kapcsolat se volt már valami mély, amiből kilépett, hiába volt hosszú.

Agymosás.

Én azt vallom, hogy a szakítás egy olyan dolog, mint a munkahely váltás, születés, nyaralás, vagy maga a kapcsoalt kialakulása. Olyan életvitel két ember között, amik valamennyire összekovácsolják őket, legyen ez ismerettség, barátság, szerelem, akármi. Szóval az, hogy elkezdenek eltávolodni, majd szakítanak, azbugyanolyan normális, mint az, hogy nem, hanem együtt maradnak halálig.

Az ilyen szempontból nem agymosottak, nem betegek úgy kezelik ezt, mint gyönyörű dolgot. Én imádok szakítani, bár kevés ilyen volt, inkább barátságoknál. Imádok belegondolni, mennnnyire sokat adott mindkettőnknek a kapcsolat. Meg az is az agymosás része, hogy egy kapcsolat összefügg egy másikkal az egyén elméjében. Hát nem. Ennyi erővel csak egy embert szeress. Vagy 1 barát, vagy 1 családtag, vagy 1 szerelem, és senki más. ??? O.o

Szóval ha van 2-3 szerelmi és mellette 3-4 baráti kapcsolatid, lehet, ahigy változik az életetek, külön váltok, de ettől még ismeritek egymást, megmarad az ismerettség, pl facebookon eléred ha kell, csak elhalványul a kapcsoalt, de ha 5 évente is beszéltek pár órát, akkor is jóban maradtok, és passzívan a barátod marad. Szóval a felvázolt esetben is ha szakítunk a 3 szerelmem közül valakivel, miért lenne gyász? Gyászoljam, hogy vége? Ha az rossz, akkor miért lenne vége? Vagy gyászoljam, hogy nem lesz több?, akkor ismét kérdem, miért ment végbe? Mert az esetek 99,5%ánál ez belső ok, nem külső( például külföldre költözés). Ha meg nosztalhiázni vágyunk, az miért lenne gyász? Az öröm. Ha a felnőtt gyerekeddel ebszélgetsz és eszedbe jut milyen volt kicsiként, az gyász? O.o

Na ennyit erről. A többit max privátban.

Nem a szakítást gyászolják az emberek, hanem a megszakadt köteléket.

Tehát az pszichológiailag mindegy, hogy azért szakad meg a kötelék, mert meghalt egy szerettünk, vagy mert elhagyott a szerelmünk.

Tehát ha kötődünk hozzá érzelmileg, de fizikailag nem.lehet velünk, az nagy érzelmi kín,amit nagyon lassan azbidő tud feloldani. A gyász pedig nem apátiát jelent, hanem egy folyamatot, ami felgyorsítja a kötődés megszűnését. Pont olyan dolgok vannak benne,ami az apátia elkerülésére biztatja az embert (figyelem elterelése pl)

Illetve ha már a kapcsolat alatt annyira eltávolodott a másiktól, hogy megszűnt a kötődés, akkor nincs mit gyászolni szakításkor. Miért ne tudna így azonnal ismerkedni és új emberbe szerelmes lenni?

„miért kell valakit egyből elkönyvelni társfüggőnek? Nem mindenkinek ugyanaz a jó, valaki jobban szereti a társaságot- ami szerintem érthető, hogy miért, de ettől függetlenül megvan egyedül is és nem feltétlenül magányos.”

Ebben nem látom az összefüggést. Társaságfüggőt akartál írni? Bár így sem értem a fogalmat, meg azt sem, hogy milyen háttértörténetevan ennek. Ezt pontosítsd kérlek, hogy mire gondolsz! 🙂

Illetve ehhez kapcsolódóan javaslom, hogy nézz utána a társfüggőségnek, illetve a személyiségtípusoknak (introvertáltság, extrovertáltság felosztásban)! Segít kiigazodni abban, amiket itt felvetettél ebben a bekezdésben.

Korábbi tapasztalatok kivetítése a jelenre és jövőre pedig elég gyakori emberi dolog. Nagy kérdés, hogy hogyan dolgozta fel az ember a történéseket, mit tanult belőle, milyen kövezkeztetéseket vont le. Bozony aki egy rossz kapcsolatból lépett ki, annak nagyon nehéz újra megbíznia valakiben. Főleg ha olyan mély, csecsemő-kisgyermekkori traumáról van szó, mint a társfüggőséget okozók. Egy ilyen mélyen a személyiségbe épült viselkedésmintát még szakember segítségével is nagyon nehéz felülírni.