Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túlreagálom vagy ez tényleg megalázó? Ti mit tennétek egy ilyen helyzetben, kilépnétek belőle?
Van egy srác, eddig házibulikban találkoztunk, mindig nagyon kedves volt már-már udvarolt is, de mivel neki akkor barátnője volt, nekem meg barátom próbáltam ezeket elengedni a fülem mellett, de nyilván nagyon jól esett az érzés hogy esetleg bejövök neki, de nem történt semmi köztünk! Nemrég szakított a barátnőjével (ezt nekem rögtön utána megírta), majd nem sokkal később megkeresett, hogy nincs-e kedvem elmenni vele dumálni egyet. Gondoltam miért ne ihatnánk meg együtt valamit, mint barátok, nincs ebben semmi...na de aztán:
Alapból úgy kezdődött a találkozónk, hogy elmentünk neki elintézni egy ügyet (az ilyet nem szeretem, de gondoltam persze belefér), majd az együtt töltött kb 3 óra alatt 4 telefonhívást bonyolított le, ami miatt kicsit kínosan éreztem magam, de abban a pillanatban nyilván úgy gondoltam belefér. Állandóan arról beszélthogy ő milyen sokat fog majd tenni a világért stbstb.
A hab a torán az volt, hogy mivel nem ez volt az első alkalom, hogy beszélgettünk, többször is kérdezte már a barátom nevét (Bende) és eddig is furának tartottam hogy nem jegyzi meg, de ezen a bizonyos találkán megtörtént az, hogy megdicsértem a telefontokját és mondtam hogy egy közös barátunknak (Tomi) is ilyen van. Erre visszakérdezett hogy "Tomi a barátod vagy a Sz.Tomi?" Itt elmondtam neki hogy Bendének hívják a barátomat (viccesen persze), majd 1 órával később mikor szintén a barátomra akart hivatkozni Bálintnak nevezte, majd 30 perccel később Boldiként emlegette.
Nagyon nem tudom hova tenni ezt az egészet, ti mit gondoltok?
Szerintem:
- vagy csak simán jó fej úgy általában, és kedves az emberekkel, csak te vetted magadra, és beleképzelted hogy tetszel neki
- vagy pedig megdugna, de másra nem kellesz neki.
Nem volt még részed megalázásban.Ez nem az.Direkt is szívathat azzal,hogy szándékosan nem tudja megjegyezni a nevét.Azért is telfonálhat mikor találkoztok mert nagyon izgul,és ezzel időt nyer.Azzal,hogy valamit elintéztek közben szintén.
Amúgy barátod van....Csak úgy megjegyzem,és nem barátként találkoztál vele,hisz megjegyezted az elején is hogy bejön nagyon ez a srác.Szóval mivel nem tudhatod kiben mi zajlik nem kéne két pasival "játszani".
Kilépnék belőle.
Először is, minek randizol mással, ha van barátod.
Másodszor ez a pasi nagy ívben tojik rád, nincs tisztában az alapvető illemmel sem és elég nárcisztikus.
Harmadszor, csak megdugni akar.
Bocsika, de ugye nem vártál több tiszteletet attól, akivel a pasid háta mögött randizgatsz?
Az szerintem is szándékos, hogy mindig más nevet mond.
Ez meg ilyen nem randi volt, és azért vitt ügyet intézni, hogy te is èrezd, hogy ez nem rendes randi.
Egyértelműen zavarja, hogy együtt vagy a pasiddal. Finoman puhatolózott, hogy mennyire komoly/stabil a kapcsolat. Nem lesz a szeretőd.
Úgyhogy mindegy, hogy te mit akarsz, ebből nem lesz így semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!