Lányok, ti mit szólnátok egy olyan férfihoz, aki nem áll be a sorba, ahogy a többi ember, nem akar mindenáron megfelelni a társadalmi kényszereknek?

Vállalkozó szellem vagy, nincs ezzel gond.

Tudod nem mindegy hogy dolgozol, vagy pénzt keresel. ;)

Hajrá!

Mindenki azt hiszi, hogy más, mint a többi. Valamilyen szinten azt mondom, semmi szükség öntőformába illeszkedni, én is csak azt vettem el a svéd asztalról, amit táplálónak tartottam, a többi csak egy pipát jelent az életemben, ami olyan számomra, mint a kenyér héja: megeszem, ha meg kell enni, de ha nem, otthagyok belőle annyit, amennyit lehet, vagy odaadom az asztal alatt a kutyának, hogy eltűnjön és nem kínlódok rajta. Diákként is gond nélkül puskáztam az évszámos röpdogákon, mert úgy éreztem, az, hogy megtanulom, semmit nem ad az életemhez, főleg, hogy másnapra nyoma sem lesz. Belém csak olyan tudást tudtak erőltetni, aminek van értelme, ezt pedig általános után el tudtam már felelősségteljesen dönteni. Mégis lassan a második diplomámat végzem és a papíron túl is sokoldalú, gyakorlatias és könnyen, bárhol-bármivel boldoguló embernek tartom magam, akinek nincs baja sem a kitartással, sem a betartással, ha számára megfelelő az indok, illetve meg tudja szervezni a szabadidejét is és nem örül, ha túl sok van neki.

Az agyatlan fuck the systemezést elítélem. Számomra gyerekes, mikor valaki csak azért nem tart be dolgokat, vagy nem szeret dolgokat, hogy egyedi legyen és mert az kényelmesebb(rövid távon), de semmiképp sem hasznosabb(hosszú távon). Valahol enélkül is mind egyediek vagyunk, és valahol ezzel is rettentően hasonlóak. A zenei ízlésem például sablon. És? Rég gáz, ha ettől kellene különlegesnek lennem. És világ életemben kitűnő és együttműködő voltam (=a szemedben fogaskerék), de nem azért, mert ezt várták, hanem mert sok javam származott belőle az elismeréstől kezdve a komolyanvevésen, kapcsolatokon, a nyalizáson keresztül később az egyetemen az ajánlásokig és az ösztöndíjig. Volt, hogy csaltam, volt, hogy csak és csak annyit tanultam meg, amennyi feltétlenül kellett ahhoz, amit akartam (korábbi zh-k feladatain a válaszokat pl), de ha valaminek az elsajatításában most vagy a jövőre nézve láttam hasznot, képes voltam utána menni akár napok hosszát az információnak.

Szerintem ennek így van értelme. Az ember szelektáljon. De elhinni azt, amit a legtöbb lázadó kamasztakony, hogy a kultúránkkal, a kormánnyal, a tanárral, a munkával vagy bármivel szembemenni az igazi élet és szabadság, egyediség... Az nevetséges.:) Arról nem beszélve, hogy sok ember nem tud uralkodni magán, csak azt hiszi. Helyette szétfolyik, főleg időgazdálkodásilag és nem tud mit csinálni jó dolgában. Egy ismerősöm mondta, sekélyes az az ember, akinek az az életcélja, vagy álma, hogy egy napon megállapodjon és lógassa a lógatnivalót királyi kényelmében semmittéve. Istenem, hány szabadúszót ismerek, aki annyira produktív egy hónap alatt, mint más egy nap alatt. Talán egy van csak, aki kényelmesen él, de tervez és kipihenten ugyan, de ébresztőre kel és ennek ellenére be van táblázva, hogy ekkor és ekkor edzés, ekkor és ekkor leülünk nyelvet tanulni, ekkor és ekkor megírunk x oldal valamit és elvégzünk másból ennyit vagy annyit, és a megmaradt időben is tanulunk, olvasunk, vagy bármi, de nem nyomkodjuk fölöslegesen azt a retek facebookot, meg nem rohadunk a TV előtt vagy fetrengünk az ágyban és társai. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ez is úgy van, mint a gazdagság. A legtöbb ember minden fölösleges szarra is költ, meg süllyed élvezeti cikkek szintjére, ha van miből. Kevesen vannak, akik egy kis kényelmen és minőségen kívül sokmillióval a bankkártyájukon is kétszer meggondolják, hogy mibe fektetnek.

Tegye a szívére a kezét és döntse el mindenki, minden ilyen döntésnél magának, hogy valóban a praktikum és a nagyobb haszon vezérli azzal, ha lemond valamiről, ami több erőfeszítést és figyelmet igényel vagy a pillanatnyi haszon, az élvezet vagy a kényelem.