Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyre több a riancos nő és egyre fiatalabb korban szexelnek és váltogatják a párjaikat mint más a zokniját. Miért?
Dughatnék én is sorba egymás után nőket, ha kitenném magam erre a piacra és azzal tölteném az időmet, hogy bejussak a lábuk közé. Megtehetném, mert nem nézek ki rosszul (nem jövök be minden nőnek, de azért vannak jó páran akiknek tetszek), nem vagyok félénk, műveletlen és buta. Kiskorom óta sportolok, normális középiskokát végeztem, egyetemre járok. Lényegében semmiből nem szenvedek hiányt ami ahhoz kellene, hogy megfektessek mondjuk évente 5 nőt (ez igazából nem is nagy szám, tudok olyat aki fél év alatt összehoz ennyit), legyen csak 2.
De nem csinálom ezt, mert nem ez az igényem, nem erre verem el az időmet, nem a nők a hobbijaim. Nem érzem azt, hogy minél többe be kellene dugni a farkam, nem ez boldogít engem, nem ez a célom.
És nem is olyan nőt keresek aki ilyen strigulázásra született. Megtehetem, hogy nem pazarlom az időmet ilyen a kérdésben említett nőkre, mert én megvagyok egyedül is, megvagyok az évi 1-5-10 ágyba vitt nő nélkül is, nem fanyalodok rájuk. Én nem dugok fűvel-fávak és ezt azoktól a nőktől is elvárom akikkel esetleg szorosabbra fűződnek a szálak. Számomra egyenesen gusztustalan az, hogy így dobálják a testüket egyesek. Számomra elveszti egy nő a női érdekességét azzal, hogy a parterei száma átlép egy általam elfogadhatónak tartott értéket. (Megértem azokat a nőket akiknek nem jönnek be a nagy csajozós férfiak, mert ez az oldal sem különb mint a sok r.bi a nőknél.)
És nagyon jól érzem így magam. Tökéletesen elvagyok anélkül is, hogy én beállnék abba a tömegbe ahol az emberek ki-be járkálnak egymás testéből. Nem tudnék boldog lenni egy olyan nővel akire nem tudok felnézni, nem tudom a magaménak érezni, mert előttem 15-en már a sajátjuknak érezték.
Lehet engem lúzernek titulálni azért, mert nem női bugyik illata kering a szobámban, de engem ez hidegen hagy. Nekem a sok nővel szemben sokkal többet jelent egyetlen, aki számomra megfelelő. Őt keresem és nem érdekel a többi számomra nem releváns nő.
Érdekes mi edzőteremben az edzőtársaimmal ezen nem akadunk fent,sőt akár a magasabb körökben is örülnek ennek.
Ezen csak azok akadnak fent akik vagy nyikhajok vagy dagadtak és nem piacképesek a nőknek,és egzisztenciában sincsenek ott.
Én ezt látom, egy többdiplomás kisportolt prémium kocsis haver ennek csak örül mert tapadnak rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!