Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csajok, melyik a vonzóbb történet?
Tételezzük fel, hogy van két pasi, teljesen ugyanolyanok külsőre, belsőre, körülmények ugyanazok, mindössze annyi a különbség köztük, ahogy a nőkhöz hozzáállnak, illetve amilyen történetük volt eddig a nőkkel 22 éves korukra.
1. Sok csalódás érte, nem alakultak eddig jól a dolgok (pl megcsalták), kevés nővel volt, ő(ke)t is balszerencsésen választotta ki, és benned látja azt, hogy végre van valaki, akivel jól kijön, mert egy hullámhosszon vagytok. Eléggé földhöz vágná, ha elküldenéd.
2. Jól megvolt eddig a nőkkel, sok nője volt már, sok kalandja, most is sok lehetősége van, de a többek közül téged akar kiválasztani. Viszont nem fogja földhöz vágni, ha elküldöd, mert tudja hogy vannak mások, akikkel jól meg tud lenni, ezért annyira nem is ragaszkodik hozzád, mint az első esetbeli.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 1-es válaszoló:
Meg tudnád mondani, hogy ez miért így van?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Inkább a 2. Egyrészt akit sok csalódás ért, annak a lelke már többszörösen sérült. Nem bízik már úgy a nőkben, a kapcsolatokban, vannak negatív berögződései. Másrészt egy tartós, jól működő kapcsolatban mindenkinek megnő az önbizalma. Persze, hogy amíg az előző nők miatt önbizalomhiányos, addig én vagyok a mindene. De ez nem igazi szerelem szerintem, ez függés, menekülés. Nekem az kevés, hogy azért választott, mert "végre valaki". Az ilyenek szokták rendszerint eljátszani azt, hogy több év kapcsolat után, mikor előjönnek a problémák, nehézségek, megint üldözöttnek és meg nem értettnek érzik magukat, és igen hamar szoktak találni egy 3. személyt(nőt) akivel egy hullámhosszon vannak, aki megérti a lelküket, és bólogat nekik, hogy igen, a gonosz asszony a hibás mindenért. Vagy ha nem, nekem akkor sem egy önállótlan, egyedül meghaló férfi kéne. Azért nem hiszem azt sem, hogy tényleg eddig minden kapcsolata ennyire egyoldalú lett volna, hogy ő a jó, a nő meg a rossz, és szegénykét mindig csak úgy a semmiért pofára ejtik. Oké, vannak ilyenek, de azért ha valaki minden eddigi kapcsolatát így látja, az lehet, hogy magába is nézhetne. Ha meg tényleg mindig ilyen gyökér nőket fogott ki, akkor rossz emberismerő alacsony EQ-val, vagy szimplán buta, esteleg valamiért direkt a bunkókra megy.
A másodikkal semmi baj. Azért választott engem, mert engem akart választani, nem azért, mert nincs jobb. Ez azért megtisztelőbb és biztosabb is, mint az első estében a "végre valaki". Az, hogy nem vágja földhöz annyira ha ott hagynám, nem azt jelenti, hogy nem veszi komolyan a kapcsolatot, csak azt tud egyedül is létezni, nem fenyegetőzne öngyilkossággal, nem zsarolna érzelmileg.
Persze ez most nagyon sarkított lett, de szerintem az elsőnek sokkal több buktatója van. De nyilván van mindenféle ember mindkét kategóriában. Ha egy első típusú srác tetszene meg, akkor vele jönnék össze.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az elsőt semmiképpen nem választanám, a másodikon elgondolkodnék.
Mint pasi simán bejönne az ilyen típus addig, amíg tényleg engem akar. De annak nem örülnék ha simán túllépne azon ha szabódnék..igenis tépje magát,hogy az Övé legyek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem igen értem a dolgot. Ha külsőre ugyan olyanok, akkor miért gondolja mindenki, hogy az első nem kell senkinek, a második pedig mindenkit megkaphat?
Ilyen sztem nincs. Vagy mind2 megkaphatna mindenkit, vagy egyik sem.
A különbség az h az első tudja h mi kell neki, és ha nem azt látja az illetőben, akkor hamar továbbáll(itt a bizalomra, biztonságra gondolok). A másik pedig mivel ő sem tudja mit akar, nem riad el senkitől, így több vasat tart a tűzben.
Jól gondolom?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én az elsőt választanám. Megbízhatóbb, hisz ha bennem meglátja azt amit keres, akkor nem igen fog mást keresni.
Míg a második egyszer rájön, hogy minek legyen csak velem?...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!