Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon miért csinálja ezt ez a lány? Le akar rázni vagy csak tesztel? 😭 25F (19L)
-azt tudom, hogy van barátja, de a srác nagyon rosszul bánik vele, állítólag érzelmileg zsarolja és lenézi, nem értem miért vannak együtt.
Én kb egy éve ismerem, eddig csak beszélgettünk és időnként mindig kedvesen visszaírt, már az elejétől fogva volt olyan, hogy hetekig napokig nem válaszolt, de egyszer csak írt és kedves volt, meg magyarázkodott.
Nos az az igazság, hogy egy ideje elkezdtünk találkozgatni. Egy, vagy két hete találkoztunk. Utána megint nagyon sokáig nem válaszolt, majd válaszolt, utána most megint írt, és megint megbeszéltünk egy találkozót, szinte egy egész délutánt együtt töltöttünk. Olyan furcsa volt, nagyon jól érezte magát velem, látszólag. Meg biztonságban. Nehéz elmondani, meg érezni lehetett a beszédéből, felhozott témákból, hogy érdeklődik és tetszem neki. Mondta például azt is, hogy milyen szép a kezem, ez is olyan furcsa volt. De tudom, hogy van barátja, ezért nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy nagyon nyomulok. -- Múltkor amúgy még azt is írta, hogy moziba, vagy sörözni menjünk el!!!--- csak sajnos nem vettem időben észre az üzenetét és csak sétálni voltunk. meg beültünk egy gyorsétterembe (nem valami extra)
Na nem akarom hosszúra fogni, annyi a lényeg, hogy tegnap találkoztunk és ma meg megint nem válaszol, pedig fent van egész nap a facebookon, persze a facebook azt sem írja ki, hogy látta.
Most ez lerázásnak tűnhet, de mióta ismerem ezt csinálja, és ezzel ellentétben egyre gyakrabban találkozunk és egyre szorosabb a viszonyunk a találkozók alatt. A legközelebbi már nagyon furcsa lesz, lehet meg is csókolom.
Légyszi most ne azt boncolgassátok, hogy minek találkozom vele, ha van barátja. Ez maradjon az én dolgom, oké? Senki se törjön pálcát emiatt a fejem fölött.
Hanem megoldást várok arra, hogy ha esetleg tényleg ennyire érdekődik, akkor miért húzza (egyáltalán hogyan tudja, én még a leghülyébb haveromnak is azonnal válaszolok) napokig néha a válaszadást. Szándékosan lerázási célból, vagy tesztel, vagy a barátja miatt, vagy egyszerűen ő ilyen?
Nem akarok sem többet, sem kevesebbet beleképzelni abba ami van és normális válaszokat várok.
Oké, a te dolgod, de azért gondold át, hogy biztos kell-e neked ilyen lány. Legjobb esetben is kapcsolatfüggő, és még egy rossz kapcsolatból se hajlandó kilépni, amíg nincs másik biztos pont. A másik lehetőség, hogy csak hülyít téged, és jól esik neki, hogy loholsz utána.
Több dolog jutott eszembe, miközben olvastam:
- kb egész nap fent vagyok facebookon, mert meg van nyitva, mégis van, hogy 2 napig tulajdonképpen rá se nézek, mert lerakom tálcára, aztán filmezek/játszok/olvasok/stb, sose szoktam aktívan facebookozni.
- aki fontos, annak mégis csekkolom az üzeneteit, és egyből válaszolok
- a mozi + sörözésben mi a nagy cucc? :D pont ez az a 2 program, amelyiket BÁRMELYIK távoli haverommal szívesen csinálnék, mert nincs benne semmi "olyan" :D
- esetleg kérdezz rá nála, hogy mi van.....? :D Hogy várnak az emberek kapcsolatot (akár barátit, akár párkapcsolatit) úgy, hogy már az első pillanattól kezdve derogál normálisan kommunikálni? :D Mi nem fogjuk tudni, hogy le akar rázni, tesztelni akar, vagy ilyen, vagy mi van vele.
Ne érts félre, nem leszóllak vagy ilyesmi, de ebből így garantálható, hogy semmi jó nem lesz, mert még ha félre is tesszük, hogy van pasija, akkor is gyerekes és életképtelen ez a fajta "ismerkedés" vagy mi. Beszéljetek normálisan.
Első nagyon jól mondja, túl fiatal.
Valószínűleg rosszul érzi magát ha visszagondol a történtekre, mert valamiért nem áll még készen, hogy elhagyja a párját. Ilyenkor pedig esetleg épp vele van/vele beszélget, és tereli a gondolatait rólad. Mintha semmi nem történt volna
Maga a szituáció elég gáz, én nem kezdenék ilyen nővel a helyedben, ez egész biztos, talán a korából is adódik, de ez a helyzet így egy rossz vicc :)
A tesztelést kizárnám... a 19 éves még simán a játszmázós-tesztelős kategória, de ezzel mégis mit tesztelne...? Nem tudom összerakni.
Ami gyanús, az:
a, a barátja miatt nem ír annyit, amennyit szeretne
b, a kis kamasz fejében az él, hogy néha "el kell tűnni", meg "játszani a nehezen elérhetőt", ha érdeklődést és figyelmet akar
c, játszadozik veled, amúgy meg le se sz...r
A-ra tippelek, talán minimálisan a b is befigyel.
Köszi a válaszokat. Kivételesen nem a perverzek írnak. Szuper! :)
Szóval. Igazából nekem ő nem csak egy lány, hanem vannak olyan közös szálak az életünkben (karrier, tervek, álmok) amiket össze tudnánk fűzni. Meg nekem tetszik a titokzatossága. Egyébként meg egy eléggé tehetséges, és népszerű lány, nagyon szép, de mégsem beképzelt.
Amikor találkoztunk is érdekes dolgokat mondott, hogy szívesen visszamenne a 80-as évekbe, meg tetszene neki, ha az egész várost inkább visszahódítaná a természet. Szóval van benne valami olyan, ami a mai lányokban nagyon durván el van szállva, hogy rögtön londonban meg sidneyben érzik magukat az iphone 300 X-esükkel műanyaghajjal meg robotmellel, vagy hogy is mondjam.
Ő meg ilyen kis, nem tudom, ugyanúgy észreveszi és tudja értékelni a rejtett kincseit az életnek mint én. Annak ellenére, hogy nincs kiközösítve.
Ez az ami iszonyatosan vonz benne. De nagyon.
Sőt gyakorlatilag még én mondtam flegmán, hogy nehogy már egy burger kingbe üljünk be annak ellenére, hogy ő mondta, hogy üljünk be oda, szóval még nekem is van mit tanulnom tőle kb mert gyakorlatilag én kezdek elszállni.
Ez meg nagyon ritka mert nagyon sok kis csitri már azért lepattint mert nem valami flancos helyre viszed el randizni. És akkor egy egyébként értelmiségi szülőktől származó tehetséges, okos, népszerű lánynak nem derogál egy burger kingbe beülni. Szóval gondolom nem kell magyarázni mi tetszik benne és hogy miért bízok abban, hogy nem a gyerekessége miatt csinálja ezt.
Utolsó, én is inkább az a-ra, vagy b-re tippelnék.
#3 válaszoló vagyok, de te vagy a férfi, ne itt áradozz, hogy mit szeretsz benne... Hanem mond meg neki, hogy ez a szituáció innentől kezdve számodra nem elfogadható.
Úgy érzed, hogy számára se vagy közömbös, és hogy szorosabb a viszonyotok minden egyes találkozó elteltével, amit fentebb nekünk írtál!
Döntse el mit akar, téged jobban megismerni és többet, vagy felejtsétek el egymást örökre, mert neked ez így nem felel meg.
Ezt fogalmazd meg a saját szavaiddal és küld el neki üzenetbe. 25 éves vagy nem pedig 15, ez esküszöm olyan gimis suli után találkozok vele néha aztan leszarom hozzáállás. Mondjuk 19 évesen ő még mindig lehet az, szóval nagyon nem lőttem mellé :D
Hihetetlen, hogy nem állsz a sarkadra.
Ne haragudj, de két találkozó után támadjam le ezzel? Még meg sem csókoltam.
Majd a harmadik után talán.
Ha meg direkt nem válaszol, egy ilyen kérdéssel csak még jobban elriasztanám. Ha meg nem direkt nem válaszol úgyis fog és úgyis találkozunk még és ki tudja milyen kis titkos kalandunk lesz.
Köszönöm a választ amúgy, értékelem, csak szerintem nem jó ötlet.
Ne haragudj, de a soraidból nekem úgy tűnt, ez a sokadik találkozó és nem a második :D Teljesen úgy jött le ebből az egészből, amit itt nekünk írtál.
Hát ebben az esetben még ne támadd le, szerintem túl is agyalod az egészet. Majd alakul ez magától, én azt hittem ez már a sokadik eset... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!