Ha egy férfit szembesítettem azzal, hogy hogyan tudott ennyit hazudni, az miért szívódott fel és hallgat, mint a sír?

A ma emberének 99%-a tele van különféle félelmekkel. Nem tehetnek róla, de a lehető legkülönfélébb félelmek vannak bennük tudat alatt. Nemtől és kortól függetlenül. Csak példa gyanánt, hogy szemléltessem: anno több éve a párom csak akkor jött elő azzal, hogy baj van a kapcsolatunkkal, amikor már "nagyon égett a ház". Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem kezdeményezett párbeszédet jóval korábban (hisz velem lehet, ismert annyira, hogy kész vagyok szembesülni, változtatni stb), akkor az volt a válasza: "nem akartalak megbántani". Persze, megbántani egy javító célzatú beszélgetéssel nem akart, de szakítani azt lehet. Pszichológiai szempontból ez egy félelem volt benne. Félelem a konfrontációtól. Vagy pl a legjobb(nak hitt) fiúbarátom két év napo kapcsolat után lekoccol, majd 9 hónappal később, sokszori kérdésemre böffent ki csak valamit, hogy mi baja velem, de előtte hónapokig csak lapít, sunnyog.

Ezeket az adott esetben rejtett félelmeket sokszor a viselője sem azonosítja, csak ösztönszerűen élik az életüket és inkább pl beáldoznak egy kapcsolatot (párkapcs v barátság), minthogy a megfelelő időben, megfelelő lépésekkel inkább fel- vagy megoldanák a konfliktust.

Ez olyan egy kicsit, hogy füstszagot érzel a házadban, de behúz a félelemrelé, hogy tűz is lehet. A félelem, irtózás következtében nem jársz utána. Aztán amikor átég a szobaajtó és öles lángok csapkodnak, akkor kénytelen vagy szembesülni a tűzzel, de addigra elharapódzott.

A kérdező pasija is egy ilyen félelemgombóc. Jelenleg ezen a szinten áll érzelmi intelligencia terén. Nem is tudatos bűne neki, hanem a jelen kondíciók alapján erre képes pillanatnyilag, erre futja neki. Sajnos nehéz ilyenkor elvonatkoztatni a személyes érintettség miatt, de tipikusan a félelmei miatt történt ami történt.