Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, őszinte vélemény a dologról? 25l
Igyekszem röviden, de érthetően összefoglalni.
Úgy vettem észre, hogy tetszem egy fiúnak. Be is igazolódott a 'gyanúm'. Tudtam, hogy fiatalabb. Viszont mivel csak legeltette rajtam a szemét és én is rajta, mindegy is volt.
Egy idő után elkezdett érdekelni. Hosszan és feltűnően méregetett, hosszabb időre az arcomon felejtette a pillantását. Ha véletlenül összefutottunk, meglepődött, szinte megilletődött, de persze köszönt hangosan. A megszokott helyeken ahol összetalálkoztunk, már kereste a tekintetemet. Na de ugyebár csak látásból ismertük egymást. Rátaláltam fbon. Bejelöltem, visszajelölt. Kezdett lájkolgatni, de nem írt rám. Én megtettem. Válaszolt, de vacillált sokáig. Egyértelművé vált, hogy tetszem neki, ugyanis azzá tette. A beszélgetés kissé döcögős volt, picit zavartnak tűnt, de nagyon kedves, tisztelettudó, aranyos volt. Flörtölt, de csetlett-botlott kicsit, pedig nagyon talpraesett, ügyes srác. Úgy köszönt el, hogy majd beszélünk, de semmi... Személyesen összetalálkoztunk, de full zavarba volt akkor is. Véletlen tali volt egy szórakozóhelyen. Bár nézett messzebbről, végigméregetett, utánam nézett, nem próbált kommunikálni velem, kerülte a szemkontaktust, ha a közelembe került. Látszott, hogy ideges, zavarban van.
Mi lehet a baj?
19 éves és szerintem nem volt még senkije. Legalábbis barátnője. Talán mert idősebb vagyok? Vagy mi?
Szerintem is nincs még sok tapasztalata.
Én kifejezetten nem szeretek neten beszélgetni, vagyis pötyögni. Már a mesengerben is ott van a hívás, van viber meg ha megvan a száma valakinek akkor inkább ezt a lehetőséget választom, hogy halljam valakinek a hangját, sokkal jobb így. De az igazi szemtől szembe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!