Mennyire gond az, ha nem lennék titokzatos a lányok számára, hanem egyből mindent elmondanék magamról?

Borzalmas!

Rázúdítod az egész életed a másikra, holott még nem is ismeritek egymást.

Idő kell, hogy megismerjétek egymást, hogy közel kerüljetek egymáshoz. Ha így egyből "hozzávágod" magad, az ijesztő.

Volt ilyen randim, utána napokig úgy éreztem magam, mintha beborult volna felettem az ég, menekülőre is fogtam hamar.

Komolyabb gondok megosztásához egymással komolyabb kapcsolat kell.

*Nekem is megvolt mindig a magam baja, és úgy éreztem, hogy nyomasztó volt még másét is cipelni.

Egyébként felejtsd el ezt a "másik feledet megtalálni" dolgot. Csak teljes ember alkalmas párkapcsolatra, ugyanis az adok-kapok kapcsolat. Ha te nem érzed magad teljesnek, akkor tényleg pszichológusra van szükséged, nem barátnőre. Ha így állsz a dologhoz, te csak elvenni fogsz a másikból, márpedig a szerelmi kapcsolat nem erről szól. Az anya az, aki önzetlenül gondoskodik a gyerekéről, egy barátnő mellett viszont nem saját magadat kell előtérbe helyezned, hanem őt.. (Természetesen ideális esetben ez kölcsönös, és majd a barátnő tudni fogja, milyen ütemben szeretne belemélyedni a másik magánéletébe..)

Hogy valaki elnyerje úgy a bizalmamat, hogy minden személyeset és fájdalmasat elmondjak neki magamról, ahhoz sok idő kell, nem teregetek ki rögtön mindent. Meg kell ismernem, közel kell kerülnöm hozzá, kell egy bizonyos intimitás.

Ha valaki már az első, második randin elmondja a legintimebb titkait, nem tudom értékelni. Úgy gondolom, az ilyen emberek nem tüntetnek ki senkit a bizalmukkal, nem ér nekik semmit, hogy valaki megdolgozik a bizalmukért, hanem szinte boldog-boldogtalannak kiteregetnek mindent az első adandó alkalommal. Ha nem jön össze a randi, akkor a következő randin a következő embernek és így tovább.

Szerintem azzal nincs semmi gond ha őszinte az ember, de rögtön az első randikon rázúdítani egy rossz előéletet a másikra több, mint sokkoló és megterhelő.

Nekem se volt a legjobb életem, se az egészségemet, se a családi életemet (szülő korai halála) nézve de sose kezdek ezzel, mert 1. nem ez köti le a figyelmem. Megtörtént, elmúlt, tanultam belőle. 2. nem akarom, hogy sajnáljanak, mert nem érzem azt, hogy szükségem lenne a sajnálatra. Barátomnak se volt vidám gyerekkora és a felnőttkorára is rányomta a bélyegét az alkoholista munkakerülő szülő, de egészen addig nem beszélt róla, amíg nem hívott meg magukhoz bemutatni a normálisabb szülőjének. Utána is egy-egy beszélgetés során csepegtette a szomorú múlt darabjait, például, hogy sose járt külföldön, nyaralni belföldön is csak egyszer voltak, de az apja eltűnt inni az első nap így az egy hetes nyaralásból két nap lett, mert elitta a nyaralási pénzt. Ez is csak onnan jött szóba, hogy közeledett a nyár és elkezdtem nosztalgiázni, hogy gyerekként egyszer voltunk Görögországban és de jó lenne felnőttként is megnézni. Én apukám halálát se zúdítottam a nyakába, mert mire összejöttünk természetes volt számomra, hogy ő már nincs, viszont a gyerekkori sztorikhoz mindig hozzátartozott, hogy apa így, apa úgy, és egyszer rákérdezett, hogy a jelenben miért nem említem? És elmondtam az egészet.

Na most el lehet képzelni milyen vidám első randiknak néztünk volna elébe ha mindketten a saját "pakkunkkal" indítunk. Szóval így zárszóként szerintem a pozitivizmust jobban kedveli mindkét nem, így a szomorú dolgokkal csak akkor kell előrukkolni ha szóba kerül és nem rázúdítani a másikra, mert ebből az jön le, hogy ekörül forognak a gondolataid és nos... ez elég taszító tulajdonság. Nem szeret senki se önsajnáló, depressziós emberrel együtt lenni. (mármint aki alapjáraton az) Nem vagyok Teréz anya, hogy megpróbáljak mindenkit kigyógyítani belőle. Ha a kapcsolat alatt süllyed bele természetesen segítem és támogatom. De kész akarva nem veszek a nyakamba ilyen terhet.

Bocs, Kérdező, de te a hozzászólásaid alapján tipikus Nice Guy (tm)-nek* tűnsz és a jelenleg állapotban maximum 3 hónapot adok neked, hogy visszagyere ide nyígni, hogy az összes r!banc a bunkókra bukik, veled meg szóba se állnak, pedig te olyan ŐSZINTE és KEDVES vagy.

Ezt megelőzendő, tisztázzunk néhány dolgot:

1. Az őszinteség és az, hogy kedvesen viselkedsz a másikkal a normális párkapcsolat alapja. (Ebből logikusan következik az is, hogy önmagában kedvességgel és őszinteséggel nem lehet nőt fogni, kell oda még más is.)

2.Titokzatosság =/= hazudozás.

Őszinteség =/= sanyarú sorsod ráborítása az aktuális randialanyodra. Pontos tudományos magyarázatot nem várj, de az ilyen viselkedés a szánalmas, a kínos és az ijesztő között táncol.

Mondom, nem arról van szó, hogy ne legyél őszinte, hanem arról, hogy válogasd meg, hogy kivel. Pl. azt nyugodtan el lehet mondani, hogy nem volt még párkapcsolatod, mert "így alakult". Részletekbe csak akkor érdemes belemenni, ha 1. érdekli a másikat 2. tudod róla, hogy megbízhatsz benne.

"ne az ilyen unalmas elcsépelt suliról, munkáról, könyvekről, filmekről beszélgessünk, hanem egyből magunkról"

Hibás a logikád. Az alapján is nagyon sokat meg lehet tudni a másikról, hogy mit olvas, mit néz, mik a hobbijai.

*tessék utánaolvasni!