Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Szerintetek ezt miért csinálhatta? Ti mikor tesztek így?
Társkeresőn megismerkedtem egy férfival, akivel rengeteg dologban hasonlítunk, nagyon jól sikerültek a randik (az első randink 7 óra hosszan tartott, a 3. 6 órán keresztül) mindegyik végén ő hozta fel, hogy szeretne még találkozni. A 3. randin csókolóztunk többször is, kaptam tőle homlokpuszit, simogatta az arcom, a hajam, hosszasan ölelgetett, kézen fogva sétáltunk, folyton bókolt. Ezeket az elején mind ő kezdeményezte, utána már én is. A randi végén már tervezte, hogy a barátaival majd együtt elmegyünk erre-arra.Ez volt hétvégén, másnap írtam neki, nem reagált, tegnap megkérdeztem hogy miért nem válaszol, kiderült, hogy nem akarja folytatni.
Én vagyok a hülye, hogy a 3. randin történtek után reménykedtem? Vagy ti is így szoktatok viselkedni olyan lánnyal, akitől nem akartok semmit?
Teljesen össze vagyok zavarodva és nem értem mi történhetett, sajnos nagyon megkedveltem, rendes srácnak tűnt, kissé önbizalom hiányos is, nem olyan, mint a mai korombeliek többsége.
Ő 25 éves én 23.
Köszönöm a válaszaitokat előre is!
Őszintén szólva fogalmam sincs.
Talán berezelt vagy nem tetszettél neki annyira mégse, hogy kapcsolatba akarjon lépni mert tudta, hogy hamar tönkremenne.
Nem, ez nem normális. Ilyenkor vagy volt barátnője, és ennyi kellett az önbizalma helyreállításához, vagy lett barátnője, vagy visszajött hozzá a lány akit szeret, de mindenféleképp nő van a dologban. Vagy kiderült, hogy lefeküdtél a legjobb barátjával, mikor dicsekedett rólad. Vagy valamit nagyon rosszul csináltál a randin, ami fel se tűnt. Vagy kiderült rólad valami.
de lényeg a lényeg, ez nem normális, így senki nem viselkedik.
Biztos nincs barátnője.
Állatása szerint nincs önbizalma, sokat csalódott a nőkben.
Megkérdeztem miért nem akarja folytatni, ezt válaszolta:
"azt már mondtam hogy elég gyorsan el szoktam dönteni hogy szeretnék e többet a kapcsolatból ha nem alakul ki valami bennem akkor általában nem szoktam húzni senki idejét ez nem elhamarkodott megállapítás mert tudom milyen az a fordított sok mindent megtapasztaltam már ez nem a te hibád"
Szerintem meg csak rohadtul berezelt.
Azt mondod kicsit nyomika, nyilván nagy szám neki, hogy ez így összejött. Lehet túl sok volt, és fél ha több lesz, és neked még sem tetszik. Önbizalom hiányos, az első 27 kérdés benne az, hogy vajon tényleg tetszek neki?!
Plusz beleesett abba,amibe elvileg a férfiak nem szoktak. A 3. randin már eltervezte a közös életetek. Ezt a nők szokták.
Na meg arról beszélt, hogy bemutat a barátainak, ez érdem.
Én a helyedben azért megkérdezném, hogy mi van a hátterében, és ha egy kicsit is tisztel válaszol. Neked már elkezdett jelenteni valamit, és most kihasználva érzed magad blabla...
Köszönöm a válaszokat, sokat segítenek, ment a zöld kéz!
Állítása szerint, ami kapcsolatai voltak (2 volt, de egyik sem tartott fél évnél tovább), azokban mind ő szakított. De sok visszautasítást is kapott.
De nem értem, direkt biztattam, hogy legyen valami önbizalma, kezdeményeztem a beszélgetéseket, érdeklődtem felőle, megdicsértem, erre ezt kapom vissza...
Egyébként több társkeresőn is regisztrálva van elég régóta és valamelyiken előfizető is.
Nem értem, az elején annyira örült, hogy nem nézem le bizonyos dolgai miatt, mint a legtöbb nő, erre most meg nem kellek neki mégsem.
:) Szerintem is berezelt...
Írd meg neki, hogy érzel iránta, milyen jól érezted magad vele stb, és hogy szeretnéd vele ezt folytatni..
Ha nem válaszol vagy elutasít, akkor ő veszít vele!
Lehet, hogy ez nem tűnik jó ötletnek, vagy megalázkodásnak tűnik vagy mit tudjam én, de szerintem még egy próbát megér! Különben később azon gondolkoznál mi lett volna ha..
Sok sikert! :)
#9
Köszönöm a tanácsot, gondolkodom még rajta.
Lehet zaklatásnak venné, ha megint ráírnék, ugyanis egyből letörölt az ismerősei közül miután elköszönt tőlem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!