Szerintetek a kicsit lúzerabb pasiknak miért nem jut manapság barátnő?

Sokan el vannak itt tájolva a léccel kapcsolatban. Nekünk, lúzereknek tulajdonképpen már szinte mindegy, csak nōbōl legyen az illetō. Nincs magas léc, szinte léc sincs.

Annak már több valóságalapja van, hogy nem próbálkozunk. Itt meg az a szitu, hogy mivel kiközösítettek vagyunk, gyerekkorunkban nem ragadtak ránk a többiektōl az általános viselkedési és kommunikációs normák. Hiába akarnánk próbálkozni, nem is ismerjük a módját, hogy hogyan kell. A többiek számára ezek a dolgok annyira nyilvánvalóak és ösztönösek, hogy meg sem értik, nemhogy használható tanácsot tudjanak adni, hiába kérjük.

Mondják, hogy ismerkedj, beszélgess, de hogy azt miként kell a társadalmi normáknak megfelelōen, azt már nem tudják elmondani. Még szakkönyvek se nagyon, mert ezeket mindenki magától értetōdōnek tartja.

Ezért vagyunk tulajdonképpen rossz helyzetben, mert nem tudjuk azt, amit mindenki más tud, és ami a boldogulás alapfeltétele. Nem a bátorságról szól ez, vagy hogy annyira belemerülünk a lúzer dolgainkba, hogy a nōk nem is érdekelnek.

Amikor jön a szerencsétlen, és rendkívül estlen módon megszólít, akkor ahelyett, hogy kiröhögitek, bele kéne gondolni abba, hogy szegény ilyenkor próbálja saját erejébōl felfedezni, kikísérletezni azt, amit ti ösztönszerūen tudtok. Valóban megvetést érdemel az ilyen?

Hát megvetést nem, de senki nem kötelezhető arra, hogy egy béna partnerrel járjon. Különben meg a kiröhögésnél talán még rosszabb a jószívű lekoptatás, mert akkor ott marad a "hátha".

Nekem is van ilyen ismerősöm, aki képtelen ismerkedni, sosem értettem a bajait.

Volt olyan nő is, aki az egyetem 6 éve alatt végig szerelmes volt belém, közben ugye én meg csajoztam ezerrel, és időnként bepróbálkozott, mikor egy szakbulin ivott egy kicsit. A végén már tök kínos volt, és mikor összejöttem a szakon az egyik legcsinosabb nővel, aki elég féltékeny is volt, ő sajnos tudtomon kívül rendesen megalázta, és bár akkor és ott eléggé kiakadtam ezen, hogy hogy' lehet ilyet tenni egy kedves, szerelmes, szerencsétlen emberrel, végül is a lány jobban járt, mert 4 évig ácsingózott utánam esélytelenül, de miután kimosták a fejét, talált magának egy kedves, bénább srácot.

Mondhatom azt, hogy voltam én is lúzer, tehát objektívan le tudom írni, hogy mi a helyzet.

Régen ki sem mozdultam, féltem mindentől, ami új, nem is mertem felszabadultan beszélni emberekkel, pláne lányokkal nem. Utána így-úgy elkerültem egy kisebb társaságba, ahonnan megkezdődött a "szocializálódásom". Mivel emberekkel voltam körülvéve szép lassan "rámragadt" a helyes viselkedésforma. Utána mikor már a barátkozás ment, elkezdtem zenélni (mindig is imádtam zongorázni) zenekarban, ismét új társaságba kerültem, belémnevelték a zenésztársaim az önbizalmat, és mivel ők vettek mindig körül, lassan átvettem a viselkedésüket. És képzeld, sohasem volt egyszerűbb egy csajjal beszélnem, mint most.

Igazából semmi különleges nincs benne. Ne úgy beszélj vele, mintha fel akarnád szedni. Legyél természetes, ne félj megmutatni az erényeid, de ne kérkedj vele. Egyébként meg ha tetszel a nőnek, kb úgyis mindegy mit mondasz, meg fogod szerezni (persze ha nem bénázod brutálisan el), ha nem, akkor meg mondhatsz akármit.

A történet kezdete óta 4 barátnőm volt, az első 2 nem olyan szép, de az exem gyönyörű volt, a mostani barátnőm meg egyenesen álomnő, nagyon hálás vagyok érte. :)

NE keseredjetek el és főként ne keseregjetek, mert az nem használ! Ti is értékes és jó emberek vagytok! Kerüljetek társaságba, és előbb-utóbb az megformál titeket. :)

20/F