Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
3 év után engedtem egy barátom csábításának. Azóta háromszor lefeküdtünk, most pedig elküldött. Miért tehette?
Hát ezek után már nem fogom keresni, és remélem be is tudom majd tartani.
Nagyon fáj sajnos.










Pont ez az...mivel közös társaságba járunk, észleltem a pozitív megnyilvánulásokat a részéről, próbált elhívni randizni, találkozni, ebből azt szűrtem le, hogy tetszem neki.
Aztán később jött ez a rossz pillanat, hogy "csak úgy" megadtam magam neki, és ráadásul én kerestem utána. A randikra nemet mondtam anno, a szexre pedig igent. Nem csodálom, hogy ez negatívan jött le neki. Őrületesen rosszul csináltam.










Szerintem meg nem csináltál semmit sem rosszul. Mindig azt csináltad, amihez kedved volt, vagy épp nem volt. Akartál vele randizni? Nem. Nem is mentél. Akartál vele szexelni később? Igen és meg is tetted. Olyan rosszak voltak talán azok az együttlétek vele? Szerintem nem, mert akkor nem lenne miről beszélgetnünk itt a gyk-n. Tehát megajándékoztátok egymást egy szép élménnyel, mindketten gazdagodtatok egy kis tapasztalattal és ennyi.
Szerintem most kezdesz el hibázni, hogy ezek után többet várnál. Semmi olyat nem csinált a srác, amit nem szerettél volna, ne várd el tőle, hogy olyat tegyen, amit ő nem szeretne igazán. Hagyd a dolgokat, hadd menjenek a maguk útján, töröld ki a tudatodból, nem érdemes vele foglalkozni, maradjon meg a szép emlék és éljetek tovább (akár ugyannabba a társaságba járva továbbra is), mintha mi sem történt volna. Jön majd olyan, aki kész lesz egy komoly kapcsolatra is, a fontos az, hogy ne szalaszd el erre a srácra vágyakozva.
Az lesz, amit ti is írtatok, magamban is erre jutottam, hogy semmiképpen nem keresem, előbb-utóbb valószínűleg úgyis összefutunk.
Mivel 3 évig próbálkozott, nem gondoltam volna, hogy csak a szex kellett neki, arra fogtam, hogy azért nem keres, mert félénk (valóban az), és én írtam rá többször is. Nem semmi, hogy ilyen aprónak tűnő dolgokkal így el lehet szúrni és visszájára fordítani egy szituációt, úgy, hogy gyakorlatilag elbuktam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!