Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azért nem ad semmit, mert előzőleg megszívatták. Ez most duma a srácok részéről?
nos én úgy vagyok vele, hogy komoly kapcsolatban amikor együtt él az ember a párjával, vagy közös jövőt terveznek, akár családot, én mindenem beleadom anyagilag, vagy az utolsókat is a páromnak adnám. és szerintem ez oda-vissza működve egy igazi kapcsolat, ahol összetartás van.
még nincs barátom, randizgatok. de akárhány sráccal hoz össze az élet,amikor feljön ez a pénzes téma mindegyik elkezdi mondani, h az előző nője lehúzta és lehet pont egy olyan lány fogja ezt megszívni, aki nem olyan, de ő már nem fog adni/segíteni semmit a másiknak/on, vagy egy másik srác is ecsetelte h milyen sokat bukott az előző miatt, de ő speciel nem tette hozzá, h a következőnek nem ad semmit, mert gondolta egyértelmű.
nos, most így, h már lassan szinte mindegyik srác így áll hozzá a dolgokhoz, ezt el kellene hinnem? vagy az exem aki önző irigy ember volt, sőt még engem húzott le, nos ebből kiindulva a férfiak alapból irigyek a saját szerelmükre és önzőek és ez csak duma, h ők jöjjenek ebből ki jól?
mert másik meg előző exeim is mindenüket nekem adták volna, ahogy én is nekik, de a kapcsolat vége után, most sem bánják,mint ahogy én sem sírom vissza, hogy pedig ezt meg ezt vettem neki. ez olyan gusztustalan. ha valakit szeretetből ajándékozol, vagy segítesz, hogy lehet azt megbánni??? önmagad adtad, mert szereted. vagy minek ad az, aki nem szívesen ad? milyen dolog már felemlegetni?!
szóval a lényeg nekem az egészben, ami egy kérdésben összefoglal mindent, amit érzek:
aki a pénzét nem akarja megosztani a szerelmével, az az Életét hogy akarja?
Nekem egyébként mindig gyanúsak a hozzád hasonló nők, bocs, te talán kivétel vagy. Gyereknevelés címén otthon maradnak... már az elejétől. A gyerek pár év múlva jön, nem baj, ők már előre rálazítanak. Amikor megszületik, elvannak két évig (jó, azt muszáj, és olyankor TÉNYLEG sok a teendő vele!), de később sem akarnak már dolgozni.
Mondván: az kell, hogy az anya otthon gyereket neveljen. Közben a gyerek fél napot suliban, ők 2 óra alatt elvégzik a házimunkát, utána jönnek a szappanoperák. :)
Az én édesanyám egész életében dolgozott, mégis példás anyuka volt. Sok osztálytársamé otthon ült, de alig beszélgettek a gyerekükkel, szélnek eresztették, vagy a tv elé ültették, a férjüket meg elhajtották dolgozni, dupla műszak, stb... így apuka SZINTÉN nem tudott a gyerekkel lenni.
Nálunk édesapám is keményen dolgozott, de ő is sokat tudott foglalkozni velünk, mert mindketten tettek a családért.
Mit szeretnél? Hogy eltartson egy pasi, vagy a magad lábán állni?
Elég, ha akkor gondoskodik a családjáról, mikor szülsz? Mert az jobb esetben pár év egy kapcsolatban, akkor már nem azon fogtok rugózni, hogy ki mit mondott az exéről a megismerkedésetekkor."
jelenleg azt látom, hogy minden bnőm férjnél van és együtt vettek lakást és együtt élnek és gyerekük van, én meg teljesen egyedül veszek lakást és egy férfiben sem tudok bízni, ahhoz, hogy ami az emberiség 90%-ának együtt megy, azt nekem egyedül kell megteremteni. szóval úgy nézek én ki, mint aki arra megy hogy eltartsák???
arról, h elég h akkor gondoskodjon, mikor szül egy nő, szóval ehhez annyit fűznék, hogy az exem amilyen irigy és önző volt, bennem soha nem jött el vele az az idő, hogy neki szülni merjek - hirtelen megváltoznak akkor? hát én nem hinném.
és mi van ha ne adj isten beteg vagy asztmás a gyerek és több évig otthon kell lenni vele, vagy jobb esetben 2 év múlva jön a következő és anyuka még mindig nem dolgozik. hogy lehet úgy élni, hogy egy férfi ettől vérszemet kap, hogy otthon az asszony?? hát nekem ez kegyetlen szívtelen és bennem félelmet ébresztő hozzáállás egy férfitől.
szóval pont én, aki egyedül tartja el magát, aki egyedül gyűjt lakásra pont én kapom ezt, hogy első randin emlegetik, hogy sajnálják a pénzt a másiktól. szóval én hallom ezt, én kapom, akinek eddig életében nem segített senki. csak megerősít abban, hogy a saját szerelmére nem számíthat az ember, és abban, hogy egy párkapcsolatban nincs olyan, hogy összetartás.
és ha az egyik kiesik a munkából?? egy ilyen kijelentésű embertől mit lehet várni??
szóval sztem ez csak duma, hogy mert az ex, meg az ex. mert ha nem így gondolkodna, az exről sem így beszélne.
Nem olvastam végig a válaszokat, de szerintem szimplán csak rossz pasikba botlottál.
Aki első randin azt ecseteli, hogy ő nem költ a nőre semmit, mert már csalódott, azzal én nem tervezek második randit.
Egy komoly kapcsolatban igenis lehessen számítani a másikra anyagilag is. Pl. a szülés, amit írtatok. De a fordítottja is lehet, mert mi van, ha mondjuk ő veszti el a munkahelyét, és te leszel a családfenntartó pár hónapig?
A házasság vagyonközösség, ezt el kell fogadni. És nem azon kell egy kapcsolat elején agyalni, hogy jaj, biztos le akar húzni engem a másik, vajon hogyan védekezzek? Ez a hozzáállás szánalmas, és akkor inkább keress másik pasit magadnak.
Egy valamirevaló pasi presztizskérdést csinál belőle, hogy szülési szabi alatt el tudja tartani a feleségét. Az olyan pasi meg, aki titkolja a neje elől, hogy mennyit keres, az túlságosan önző egy párkapcsolathoz. Miért is dugdossa a pénzét? Mire akarja költeni? Én egyből erre gondolnék. Nője van, vagy miért?
Nálunk az van a férjemmel, hogyha plusz bevételre teszünk szert, akkor együtt megtervezzük, hogy mire költjük, szépítjük a lakást, elmegyünk együtt nyaralni, ilyesmik. Eszünkbe sem jutna titkolni a másik elől, hogy lett egy kis több pénzünk. Nem is értem az ilyet, ettől érzi magát boldognak? Közben meg sorvad a párkapcsolata? A pénzt senki nem viszi a sírba magával.
Ácsi! Te nem találod a középutat! Az egyenlőséggel meg a fene nagy "egzisztenciáddal", önállóságoddal érvelj neki, ne pedig azzal, hogy "a férfinek kell eltartani a családot".
Nálunk úgy alakult, hogy nekem már volt lakás, kocsi, igen, jobb munkám van, igen, az én lakásomban vagyunk... na és? :) Ő is beadja a részét a közösbe NEM én tartom el, sose tartanék ki egy henyélő selyemfiút sem, hazaküldeném anyucihoz őket!
Csak annyit írtam, hogy a fordítottja se játszik (el sem várom), mert erősen félreérthetően fogalmaztál.
Azt ne is hagyd, hogy rajtad élősködjenek. Amit írsz, az "együtt" a normális. A legtöbben így csinálják.
Bár arra is láttam sok példát- megértem, ha félsz ettől- hogy a férfi kényelmesen élősködik a nő nyakán... viszont ne essünk már végletekbe!
Az önállótlanság se jó, mert kiszolgáltatottá tesz. Egy nőt még inkább, mint egy férfit. A nő hová megy a gyerekkel? Selyemfiúként el lehet élősködni egy ideig, aztán lelépni ha szorul a hurok. Ám ha gyereket szülsz, és nincs semmit, egy életre össze vagy kötve azzal, akivel élsz és aki eltart.
Viszont az sem jó, ha rajtad élősködik a másik.
"Aki első randin azt ecseteli, hogy ő nem költ a nőre semmit, mert már csalódott, azzal én nem tervezek második randit."
Én sem terveztem volna... bár felőlem oda tegye a pénzét ahová akarja, de rém idegesítőek az ilyenek.
Ráadásul pont ők azok (ha csórók is!) akik a szánalmas kis egójukat arra építik, hogy a nők biztos a pénzükért szeretik a férfiakat...
15. minden sorával egyetértek. pont így gondolkodom én is. csak neki jobban sikerül fogalmazni :)
"Az egyenlőséggel meg a fene nagy "egzisztenciáddal", önállóságoddal érvelj neki"
ezzel nem tudok érvelni, mert nekem nagyon kemény az élet. nem a végén vagyok, hanem az elején. nem érvelhetek azzal, hogy van lakásom pl, mert nincs.
"megértem, ha félsz ettől- hogy a férfi kényelmesen élősködik a nő nyakán... "
nem ettől félek, hanem attól, ha kiesnék a munkából, vagy bármi, h akkor nem lesz mellettem. ahogy az ex is zsarolt amikor épp nem volt munkám, de azt meg várta mikor szülök már...
"Ám ha gyereket szülsz, és nincs semmit, egy életre össze vagy kötve azzal, akivel élsz és aki eltart. "
ettől meg ilyen kijelentésű srácok vonzásában egyenesen rettegek.
Akkor csak értjük egymást. Annak természetesnek kell lennie, kölcsönösen, hogy ha valamelyik félnek önhibáján kívül nincs munkája a másik nem hagyja cserben! Ez alap. :)
Nem is azt írtam, hogy a lakásoddal érvelj, hanem azzal, hogy dolgozni akarsz, eltartani magad és KÖZÖSEN felépíteni a dolgokat, nem pedig egyoldalúan tőle várod. Nem az a nő vagy, aki csak a körmét festi és lenyúlja a megjegyzem tök hülye pasikat, akik aztán minden nőt egy kalap alá vesznek...
#9 vagyok
Te is az exedet emlegeted állandóan, aki azon sajnálkozott, hogy valaha is pénzt költött rád.
Most is ilyen pasikkal randizgatsz, úgy látszik vonzod őket.
Sokkal könnyebb úgy gavallérnak lenni, ha már felépítetted a magad biztos egzisztenciáját, és nem hiányzik az a pénz, amit egy nőre áldoztál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!