Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hol ismerkedtetek meg a párotokkal és hogyan?
Azért lennék kiváncsi, mert nem találok magamnak párt. Eddig suliban próbáltam ismerkedni, mert nem járok nagyon bulizni, de nem sikerült sajna. Tudnátok segíteni?
18/f
Több barátom volt hosszabb-rövidebb ideig. Volt, akit a suliban, egyetemen ismertem meg. De volt néhány érdekesebb is.
Még gimnazista koromban elmentünk a Helikonra Keszthelyre, és este kiszöktem a Balaton-partra. Dohányoztam, és odajött egy srác tüzet kérni (később kiderült, hogy természetesen volt öngyújtója, csak így tudott könnyen megszólítani).
Volt olyan, hogy egy kollégiumi szobatársam vizsgaelőadására mentem, és félreinformált, azt mondta, nem kell jegy. A jegyszedő néni előtt kiderült, hogy mégiscsak kell, és mázlimra pont mögöttem állt egy társaság, akiknek az egyik tagja megbetegedett, így megkaptam a jegyét és egy randimeghívást is :)
Kórusban énekeltem, és egyszer voltam velük külföldön turnézni. Az egyik sráccal ott jöttünk össze egy gyönyörű japánkertben :)
A mostani párom még az egyetemről ismerem, anno ő segített, hogy letegyek egy nehéz vizsgát. Aztán elszakadtunk egymástól, de évekkel később újra felvettük a kapcsolatot, és most együtt élünk :)
Azt vallom, hogy minél mozgalmasabb életet kell élni, akkor van sok esélyed az ismerkedésre. Én speciel buliban sosem ismerkedtem, oda táncolni járok, nem pasizni. Millió és egy dolgot lehet csinálni szabadidődben, és ha nem csak otthon ülsz, akkor biztos, hogy előbb-utóbb összeismerkedsz valakivel. Csak ne rögtön várd. Például a helikonos dolog tök jó: hasonló versenyeken több tucaton jártam, de csak egyszer ismerkedtem meg valakivel. A kórusba is évekig jártam, mire valakivel összemelegedtünk. Színházba, koncertre is gyakran járok, de csak egyszer volt olyan, hogy pont úgy jött ki a lépés, hogy összeismerkedtem egy sráccal. De ez nem is baj, mert a többi esetben meg szimplán élveztem az előadást :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!