Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » 33 éves pasi,24 éves lány,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

33 éves pasi,24 éves lány, pasi azt mondja, inkább olyasvkit szeretne, aki idősebb és befutottabb a karrierjében. Van ilyen, vagy csak parázik az elköteleződéstől?

Figyelt kérdés

Nemrég egy ismerősömnél vendégségben összeismerkedtem egy nagyon helyes pasassal. Rögtön elsőre megvolt a közös hullámhossz, az ebéd alatt végig nevetgéltünk, flörtöltünk, kiderült, hogy sok közös hobbink van, értékeljük egymás humorát stb. Hazafele menet felhívott a lakására egy italra, ott töltöttem a délutánt, nagyon laza hangulatba kerültünk, az idő jó részében mindkettőnknek folytak a könnyei a nevetéstől. Ezek után hazakísért, és búcsúzkodáskor elkérte a számomat.

Igen ám, de másnap felhívott a közös ismerős, akinél a vendégség volt, kiderült, hogy szándékosan hívott meg mindkettőnket, mert házasság céljából össze akart minket boronálni. :s Megkérdezte, hogy tetszett a srác, mondtam, hogy nagyon szimpatikus volt. Mondta remek, akkor felhívja a srácot is, és megkérdezi, hogy ő mit gondol. Finoman pedzegettem neki, hogy ezt talán nem kéne... Pár nap múlva visszahívott a csaj, kiderült hogy mégis fölhívta, és a srác azt mondta, hogy fantasztikusan érezte magát velem, és nagyon bejövök neki, DE jóval idősebb partnert keres, és olyat, aki már előrébb tart a karrierjében. :S

A csaj azt is mondta, hogy van egy olyan érzése, hogy a srác fél elköteleződni...

Nekem is.

De ettől eltekintve, ha két ember tényleg vonzódik egymáshoz, ez lehet valós ok? (Megjegyzem, hogy habár még nem dolgozom, éppen posztgraduális hallgató vagyok a világ egyik legjobb egyetemén. A srác pedig egy bankban dolgozik mint informatikus. Amúgy mikor beszélgettünk, inkább viccelődve beszélt a munkájáról, hogy mennyire szürke és unalmas stb., de ő elvan ezzel, szóval nem hangzott vmi karrieristának.)


Kíváncsian várom a véleményeket!


2011. máj. 13. 13:35
 1/10 anonim ***** válasza:
Az elmondottakból az derült ki számomra, hogy a srácnak szimpatikus voltál, de nem benned találta meg az igazit. Ilyenkor mindenféle kifogás elhangozhat,többek között az övé is. A lényeg azonban, hogy jövendőbelijének nem téged képzel el. De ha többször találkoztok, változhat a véleménye. Persze, ha te is akarod.
2011. máj. 13. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Vadidegeneknek én se fejtem ki munkám minden tudnivalóját, nagy vonalakban szoktam beszélni róla és kicsit próbálom jobb színben feltüntetni még ha nem is annyira jó.

Hát nem tudom, nem írtad milyen szakos vagy és milyen szakon végeztél, de elképzelhető, hogy ő nem érdekelik az ilyen téren végzett lányok. Na most ha leírnám, hogy milyen szakon végzettek nem érdekelnek engem abból balhé lenne, így inkább megtartom magamnak. :D

Amúgy meg 9 év van köztetek és lehet az is zavarja őt, vagy a kevesebb korkülönbséget preferálja.

Az is elképzelhető, hogy az zavarja, hogy még tanulsz és hogy emiatt nem lenne annyi időd rá, mint ő szeretné.

Meg is kérdezheted tőle kerek-perec, hogy mi baja veled ha nagyon furdal a kíváncsiság. :)

28/F

2011. máj. 13. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Köszi az eddigi válaszokat! 2. válaszolónak: ő matek szakon végzett, én elméleti fizikán, aztán elmentem kicsit alkalmazottabb irányba :)

És mint írtam, pont hogy nem próbálta fényezni a saját munkáját...

2011. máj. 13. 13:56
 4/10 A kérdező kommentje:

Ja és ha megkérdezném tőle hogy mi a baja, csak ugyanezt mondaná, nem? Hogy a korkülönbség, meg blabla.

Amúgy nagyon meglepődtem mikor kiderült hogy mennyi idős, nem tűnt annyinak.

Ja és még azt is mondta a csajszinak, hogy szerinte engem is zavar a korkülönbség (pedig nem).

2011. máj. 13. 14:01
 5/10 anonim ***** válasza:

Ha idősebb partnert keres, azt el lehet fogadni indoknak, dehogy a karrier miért vízválasztó számára, azt nem értem. Nálam csak az számít, hogy szeretem-e az illetőt, a végzettség nem elsődleges. Nem járhat mindenki egyetemre.

Ha a karrier annyira fontos, akkor gyanítható, hogy egyáltalán nem akarja lekötni magát, csak egy kicsit "lötyögni".

Én mindenképp rákérdeznék nála, hogy valós indok-e, amit mondott.

Minden esetre adhatna Neked egy esélyt. 33 évesen nem ártana kicsit randizgatni neki. Én ugyanennyi idős vagyok, és bár nekünk, férfiaknak nem sürget a biológiai óránk, én érzem nap-mint nap, hogy nagyon megy az idő.


33F

2011. máj. 13. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Én fényezem a melóm, lehet ő pont az ellentétem. :)


"Hogy a korkülönbség, meg blabla.

Ja és még azt is mondta a csajszinak, hogy szerinte engem is zavar a korkülönbség (pedig nem)."


Az is elképzelhető, hogy fél a nőktől, vagy rossz tapasztalatai vannak, esetleg nem tette még magát túl valakin, vagy nem akarja elkötelezni magát.

Szerintem ilyen korban már lehet értelmesen megvitatni mit miért és miért nem. 28/F

2011. máj. 13. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Most jut eszembe... Nem lehet, hogy attól parázik, hogy ÉN fogom kikosarazni hasonló okokból, és inkább megtette ő? :s

Nemtom, én legalábbis csináltam már olyat, hogy visszautasítottam olyan srác közeledését, aki alacsonyabb volt nálam, pedig engem nem zavart, de attól féltem, hogy őt fogja előbb-utóbb... (Tudom, nem vagyok egyszerű eset.)

2011. máj. 13. 15:34
 8/10 anonim ***** válasza:

Szerintem meg simán attól tart, hogy az egzisztenciára hajtassz és nem Ö érdekel. Ezt valamelyest kiküszöbölné egy olyan Növel, aki már elért valamit az életben.

Magamon tapasztalom, hogy amióta jól megy a szekér majdnem minden olyan Nö szerelmes belém és gyermekei apjaként tudna elképzelni, akik anno le sem sz@rtak. Egy és ugyanazon személykröl beszélek és nem lettem sem szebb, sem jóképübb....... mégis mire gondoljak??

2011. máj. 13. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

"Most jut eszembe... Nem lehet, hogy attól parázik, hogy ÉN fogom kikosarazni hasonló okokból, és inkább megtette ő? :s

"

Ez is elképzelhető, ezért is mondom még mindig azt, hogy felnőttek módjára meg lehetne beszélni a dolgokat, főleg ha már szimpatikus mindkét fél a másik számára. :)

2011. máj. 13. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Ápdét! Beszéltem közös ismerőssel, azt mondta, hogy a srác betegesen retteg az elköteleződéstől. Olyannyira, hogy nem is randizik egyáltalán meg semmi.

:-(((

Kár, mert egyébként nagyon szimpatikus fickónak tűnt...

Köszi az eddigi válaszokat!

2011. máj. 14. 23:36

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!