Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez örökre így marad? Egyedül leszek? 21/F
Végülis már kezdem megszokni... Az elmúlt hónapokban szám szerint 3 lánnyal is kavartam de az első lépéseken nem tudok túljutni. Az egyik a randit mondta le, a másik úgy mond el sem fogadta, így a harmadiknál már meg sem próbáltam. Március környékén amikor szintén befürödtem egy lánynál, akkor megfogadtam, hogy soha többet nem kezdeményezek egy lánynál sem. Még most megpróbáltam.... És furcsa mert a 3 lányból 2nél nem én kezdeményeztem. De mos már tényleg feladom. Én sztem megtettem mindent. Ötödik évet kezdem magányosan. Néha még egy halvány emlékként feldereng, hogy milyen is volt amikor barátnőm volt de már el sem tudom képzelni, azt, hogy nekem még valaha is lehet. Pedig sztem semmi gond nincs velem sem külsőleg, sem belsőleg. A család is csak ezzel nyaggatt, hogy mikor hozok már haza egy kislányt.....
Köszi, hogy elolvastad.
Nah látod kérdező, ilyen csajjal(uccsó kommentelő) pl ne gyere össze. 1.: nem ért meg, 2.: buta :D
Utolsó kommentelő!: Nem irigy, csak fáj neki, "h még ő neki is összejött, neki meg még mindig nem". Ez egy természetes emberi reakció. Nem az fáj neki, hogy a másiknak jó, hanem az, hogy neki nem. Érted? :O Irigykedik persze, de ettől még nem lesz valaki irigy! Vmennyi irigység minden emberben van, mint ahogy pl: vmennyire minden ember Önző.
Érdekes, mert így tök értelmesnek meg igényesnek tűnsz..Meg még ha nem is nézel ki rosszul..Nem akarok senkit megbántani, de eléggé úgy tűnik, hogy akik csúnyák, vagy csúnyábbak mindig megtalálják a hozzájuk illőt.Aki meg nem alsó kategória örökké szenved..:)
Amúgy nekem se jön össze mostanába az ilyesmi..:) Nekem is elég rossz, de lesz ez még jobb is ( remélem ).:)
Tudod hány sikertelen randin estem túl, mire végre sikerült megtalálnom azt, aki a párom lett? 27. 27 kudarc, különböző okokból. Mégsem adtam fel, mert nem lehet. Ha az ember nem próbálkozik, sosem lesz párja, mert a nők nem fognak kezdeményezni helyette. Ha belesüllyedsz az önsajnálatba, akkor tovább csökkennek az esélyeid, mert a nők kiszagolják a depresszióst, és menekülnek tőle.
Ha az egyik nő nem jött össze, azonnal tovább kell lépni, jöhet a következő. Azt nem lehet, hogy minden egyes kudarcnál egyre kevésbé érdekel a dolog, mert minden nőnél a maximumot kell adnod, és úgy kell venned, hogy ő az igazi, ő lesz a barátnőd. De ha előre elhatározod, hogy nincs értelme még randit sem kérni, akkor nem fog sikerülni.
5 év alatt hány randid volt?
Nekem a 27 az 10 hónap alatt volt, ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem érdemes leragadni a kudarcoknál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!