Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek hibáztam ebben, mármint ennél az ismerkedésnél?
2 napja ismerkedtünk meg, eddig tök jól elbeszélgettünk, megvolt a kémia. Ma is rám írt, bár ma egy kicsit negatív vibe-ba voltam, mert meghalt valakim, egész nap sírtam, ezt említettem is neki, de próbáltam uralkodni magamon és pozitív maradni. Kérdezte, hogy magamra hagyjon-e, mondtam, hogy ne addigsem agyalok...Meg is említette milyen jó a hangulat köztünk és ennek mennyire örül, mert más vagyok, nem vagyok sablonos. Aztán kicsit a további ismerkedésre terelődött a szó és valamiért megemlítettem, bár már látott képen , hogy nem vagyok topmodel sem kötéltáncos. Ezt persze nem azért mondtam, hogy magamról lebeszéljem, de nyílt lapokkal akartam játszani, nem akartam többnek feltüntetni magam, mint aki vagyok és nem akartam hogy a randin esetleg érje. A nők mindig másképp látják magukat... Erre elkezdte mondani, hogy legyek már kicsit pozitív és olyan, mintha le akarnám magamról beszélni és hogy ő egy vidám , életigenlő nőt keres pozitív vibe-bal...Ezt egyébként nem is értettem,mert pont ilyen vagyok és amit mondtam, nem olyan céllal írtam, hogy ellökjem magamtól, deezt irtam is neki . Szóval innentől nagyon furcsa lett,másképp beszélt , semlegesebb lett, már elkezdett negatív jelzőkkel illetni végül összevesztünk ezen és már védtem magam, ment az adok-kapok, aztán a végén írta,hogy nem engem keres és le is tiltott.
Ha Ő magát egy pozitív embernek állítja be, miért vette ezt így fel ? Miért kezdett el így viselkedni velem? Amikor megírtam, hogy ne haragudj , de egyáltalán nem vagy empátikus, tudod mit jelent, ha valaki meghal?? és elkezdtél belém kötni, pedig tudtad , hogy nincs a legjobb napom, arra egyenesen megsértődött .... Én mondtam neki , hogy számomra itt bizonyította be, hogy nem való társnak, mert nem a támogaszom volt, nem mellettem állt , hanem ellenem...Így hagyna cserben a hétköznapokban is, ha jönne egy kevésbé jó nap...
Ilyet írt:
"Többet nem kereslek.Én aranyosan udvaroltam. Nem tetszett.Ha akarsz valamit hívj fel.Innentől neked kell tekerni"
Mondtam neki , ha az az aranyos udvarlás , hogy azt írod negatív vagyok meg leghordasz más rossznak is ehy ilyen nap után , akkor mi egész más mozit nézünk...
Szerintetek hibáztam valamiben?
" hogy nem vagyok topmodel sem kötéltáncos."
Gondolom, nem manipulált fotókat küldtél magadról, szóval szerintem felesleges a saját külsődre bármifajta - akár pozitív, akár negatív megjegyzést tenni. Az utóbbi inkább kicsit önbizalomhiányról árulkodik.
A helyedben nem mentem volna bele ebbe a további szócsatába, eszkalálódó adok-kapokba.
Gondolom, a kommunikációját, viselkedését látva azzal tiszában vagy magadtól is, hogy nem egy csodálatos kapcsolat lehetősége úszott el számodra azzal, hogy ez az ismerkedés rövid úton lezárult.
Szerintem abban hibázol, hogy harminc felé még mindig nem ismered fel a gyerekes és játszmázó embereket és még belemész a hálójukba!
"Többet nem kereslek.Én aranyosan udvaroltam. Nem tetszett.Ha akarsz valamit hívj fel.Innentől neked kell tekerni"
Persze, pont ilyen egy érzelmileg felnőtt ember, hogy LETILT! DE megüzeni, hogy hívd fel! Hagyjuk már! NEVETSÉGES.
Te meg nőlj fel, és ne keress TÁMASZT valakiben, akit két napja ismersz!
Egyébként te is megmondtad neki, hogy már bebizonyította, hogy nem való párnak, akkor viselkedj is úgy! Vagy ha valójában még mindig akartad, hogy legyen való társnak akkor meg ne írj ilyeneket hirtelen felindultságból!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!