Akiknek sulisként nem volt sikerük a párkapcsolatosdiban később hogyan alakult az életetek?

Ahogy vesszük. Kettő kapcsolatom lett, ráadásul úgy, hogy semmit nem tettem érte. Pedig k...a ronda vagyok, szóval tuti nem tetszettem meg még ennek a két nőnek se. Szerintem csak jól tudok manipulálni és hazudni, innen a "sikerek". Simán mondtam, amit kb. "mondani kell", de nem hittel, hanem csak logikával.

Csak aztán később rájövök, hogy rosszabbul érzem magam közben és utána, mintha nem is lett volna semmi. Vannak személyek, akiknek okosabb egyedül maradni, mert túl, rossz értelemben véve őrültek ahhoz, hogy jó vége legyen az emberi kapcsolataiknak. Még közelebbi barátaim se nagyon vannak, mert... hát nagyjából pont ezért.

22 évesen lett párom, azóta eltelt 7 év, és már a férjem.

Suliban rám sem néztek a fiúk, mindig titokban rajongtam valakiért, aki felém sem hederített.

Sulisként soha nem volt olyan párom aki pl szintén tanul vagy osztálytárs vagy bármi.

Hanem pl mikor 17 voltam egy 24 éves(aki már dolgozott) szedett fel(4 évet jártunk/éltünk egyutt), vagy pl nyári szünetben jöttem össze mamáék városában egy ottanival, vagy pl egy klubból tapadt rám egy pár c.gánypasi, vagy volt társkerről is egy pasim(akinek soha nem kellettem igazán a kapcsolat is ilyen hierarchikus volt hogy én ragaszkodtam kötődtem csak, szintén 4 év), aztán senkim nem volt(mint ahogy addig se volt soha életemben komoly egyenrangu valódi kapcsolatom, amiben ne csaltak volna meg vagy hagytak volna el), igy a végén maradt az hogy 30+ az első aki szerelmes volt belém, házasságot gyereket akart velem, aki szintén nem jo semmire mert kvázi bűnöző, de azzal alapitottam családot. Nyilván azota se vagyunk egyutt. Egyedülállo anyaság van.

De ha ő nem lett volna soha az életben nem vesz el senki nem lenne kapcsolatom egyedul halnék meg apácaként is.