Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mivel érjem el, hogy randira hívjon, ha közben tanítvánnyal nem kezd?
Többször láttam már, elsőre is megtetszett, kb. megfogott vele kapcsolatban valami, nem tudom ezt így konkretizálni. Utána kiderült, hogy azon az egyetemen tanít, ahol tanulok, így ez el is vette a kedvem tőle. Hiába hobbi ez inkább neki és van más, főállása, nem én akartam az lenni, akiről megy a pletyka, hogy vajon mit tesz a jobb jegyért... Majd egy egyetemi feladattal kapcsolatban hozzá irányítottak, hogy őt keressem, tud majd segíteni, akkor beszéltünk először. Az, hogy régebben tetszett, ezzel sokszorozódott, olyan volt vele beszélgetni, mintha ismernénk egymást ezer éve. Közvetlen volt és kedves, nem éreztette, hogy ő aztán ott valaki, megadta a privát számát is, hogy akármit szeretnék, keressem (a pályázattal). Aztán mikor kész lett, ami miatt kerestem, elküldtem neki is, ha érdekli, olvassa el. Ezután írt iMessage-en, hogy szép munka, van-e kedvem megünnepelni valamikor? Akkor én még abban a hitben voltam, hogy most szeptembertől egy másik városban fogok tanulni, így belementem. Összegabalyodtunk, ebből lett egy titkos viszonyszerűség, amit megbeszéltünk, hogy addig tartunk fenn, amíg át nem vesz a másik egyetem. Utána felvállaljuk és megpróbáljuk "rendesen". Viszont nem vettek át, így maradtam Budapesten, ugyanazon az egyetemen. Városon belül nem szeretnék váltani, úgy kezdtük az évet, hogy titokban tartjuk, mi van közöttünk. De ez egyre kevésbé tetszik, nem akarom, hogy előttem jópofizzon más oktatókkal, hogy más diákok azt gondolják, szabad préda és majd a vizsgán 1-1 rövidebb szoknya, vagy kijjebb gombolt felső előnyt jelent.
Engem már az sem érdekelne, ha bárki pletykálni akarna, nekem ő a fontos és a kapcsolatunk. De ő azt mondja, hogy várjuk meg, amíg vége a félévnek és levizsgáztam az ő tárgyából is, ne most borogassuk az asztalt. És hogy ő tanítvánnyal sosem kezdett, ez nem az ő stílusa, előre várja, hogy mindenki erről beszéljen... De közben meg máskor a családjának mutat be, babanevekről beszélünk, kiskutyát veszünk karácsonyra. Nem értem ezt a kettősséget nála.
9
Nekem sem tetszene, ha nem vállalnak fel. Szerintem ebben igaza van a kérdezőnek.
Csak a körülmények egyelőre nem olyanok. Így nem nagyon marad más értelmes megoldás, mint a szakítás.
"2-3 éven belül én szeretnék kisbabát"
És kitől? Mert kapcsolatod nincs. Ez a pasi fel sem vállal és erős az érzésem, nem is fog. Majd jön az újabb tanítvány.
Te komolyan elhiszed, hogy te vagy az első, amikor semmi ismerkedés után ünnepelni hívott??? Nagyon naiv vagy.
Nem értem, hogy miért hazudsz amikor megbeszéltétek, hogy folytatjátok a kapcsolatot ha más városba mész. Nem sikerült, ott maradtál ahol vagy, de eddig nem zavart, hogy nem vállalt fel téged. Amúgy ja a munkahelyébe kerülhet, nehezen vennék fel máshová mert diákkal folytatott viszonyt.
Ami az ő problémája, de neked is oda lenne a híred egykettőre. Arról nem beszélve, hogy egyetemen nem lehet smárolgatni emberek között mert akkor is oktató.
Igazság szerint munkahelyen, utcán sem való úgyhogy nem érthető, hogy mégis mit vársz el tőle. A városban majd mászkáltok ha már nem leszel egyetemista, vagy máshová mész tanulni.
Nem fog felmondani érted és nagyon jól teszi. Arra se kéne rábeszélni, hogy vállaljon fel téged mert szakítás lesz a vége.
12
Egyetértek ezzel sajnos:(
Figyu, párkapcsolatod sincs. Erre betervezni egy gyereket ilyen fiatalon, az minimum felelőtlenség, vagy butaság.
Én úgy látom kívülről, hogy ebbe egyedül te látsz többet.
Normál esetben most egyetemi bulikban kellene lenned, külföldön ösztöndíjprogramon vagy nagyban tervezni a karrieredet, sikereidet.
Ehelyett egy kb 10-15 évvel idősebb palinak hagyod hogy szexre, meg takarítónőnek használjon...
11
Nincs igaza egyáltalán mert 3 hónapot nem bír ki. Ez az egész a féltékenység miatt van. Ne legyen vele tovább ha nem bízik benne meg. Pont.
13
Ez is igaz. Mégha fel is vállalna, akkor sem az lesz, h majd az egyetem folyosóján smaciztok mint a tinik, mert az egy munkahely.
15
Szerintem 3 hónap után se fogja, mert attól h nem tart kurzust neki, attól még ő egyetemen tanár és a Kérdező egy hallgató.
Szerintem ez nem fogja feloldani a helyzetet.
25 év lesz az a 10-15, de ez részletkérdés.
Az a baj, hogy úgy érzem, nekem ő fontosabb, mint neki én. Mert bármi van, én azonnal az első helyre rakom őt/a kapcsolatunkat. Pl. két hét múlva zh-m lenne, neki aznap kell vidékre utaznia. Egyedül nem szeret menni, kísérjem el. Szó nélkül megyek és benyelem azt, hogy ezt a zh-t írhatom majd a pótzh időpontjában, vizsgaidőszak előtt, mikor már minden bajom lesz.
Nem akarok vele sehol sem “smacizni”, nem tinik vagyunk. De igen, jól esne, ha pl. Pesten is megfogná a kezem az utcán, nem csak külföldön. Vagy, ha épp ráérünk, beülnénk ebédelni valahová napközben.
Az egyetemen nem okozna gondot a kapcsolatunk. Volt már ilyenre példa, nem is egy, nem volt baj. De ott csak simán oktató-diák kapcsolat volt, már nem tanította akkor.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!