Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Mivel érjem el, hogy randira...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mivel érjem el, hogy randira hívjon, ha közben tanítvánnyal nem kezd?

Figyelt kérdés

Többször láttam már, elsőre is megtetszett, kb. megfogott vele kapcsolatban valami, nem tudom ezt így konkretizálni. Utána kiderült, hogy azon az egyetemen tanít, ahol tanulok, így ez el is vette a kedvem tőle. Hiába hobbi ez inkább neki és van más, főállása, nem én akartam az lenni, akiről megy a pletyka, hogy vajon mit tesz a jobb jegyért... Majd egy egyetemi feladattal kapcsolatban hozzá irányítottak, hogy őt keressem, tud majd segíteni, akkor beszéltünk először. Az, hogy régebben tetszett, ezzel sokszorozódott, olyan volt vele beszélgetni, mintha ismernénk egymást ezer éve. Közvetlen volt és kedves, nem éreztette, hogy ő aztán ott valaki, megadta a privát számát is, hogy akármit szeretnék, keressem (a pályázattal). Aztán mikor kész lett, ami miatt kerestem, elküldtem neki is, ha érdekli, olvassa el. Ezután írt iMessage-en, hogy szép munka, van-e kedvem megünnepelni valamikor? Akkor én még abban a hitben voltam, hogy most szeptembertől egy másik városban fogok tanulni, így belementem. Összegabalyodtunk, ebből lett egy titkos viszonyszerűség, amit megbeszéltünk, hogy addig tartunk fenn, amíg át nem vesz a másik egyetem. Utána felvállaljuk és megpróbáljuk "rendesen". Viszont nem vettek át, így maradtam Budapesten, ugyanazon az egyetemen. Városon belül nem szeretnék váltani, úgy kezdtük az évet, hogy titokban tartjuk, mi van közöttünk. De ez egyre kevésbé tetszik, nem akarom, hogy előttem jópofizzon más oktatókkal, hogy más diákok azt gondolják, szabad préda és majd a vizsgán 1-1 rövidebb szoknya, vagy kijjebb gombolt felső előnyt jelent.


Engem már az sem érdekelne, ha bárki pletykálni akarna, nekem ő a fontos és a kapcsolatunk. De ő azt mondja, hogy várjuk meg, amíg vége a félévnek és levizsgáztam az ő tárgyából is, ne most borogassuk az asztalt. És hogy ő tanítvánnyal sosem kezdett, ez nem az ő stílusa, előre várja, hogy mindenki erről beszéljen... De közben meg máskor a családjának mutat be, babanevekről beszélünk, kiskutyát veszünk karácsonyra. Nem értem ezt a kettősséget nála.


szept. 28. 22:17
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
100%
Ha eddig kibírtad miért nem lehet addig míg levizsgázol nála? Ha azután se akar felvállalni lehet szakítani, de igaza van. Nyilván ha annyira be vagy tojva, hogy egy szoknya és lejjebb gombolt ruha kikészíti, megcsal diákokkal habár megteheti tanárnővel is akkor meg szakíts. Mert hiába vállalja fel, hogy együtt vagytok attól még nyugodtan félreléphet. Hogyha nem bízol benne nincs értelme folytatni ezt a kapcsolatot. Igazából bele se kellett volna fogni amikor tudtad, hogy titkos lesz (jó sokáig)!
szept. 28. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
71%
A f.szom a problémáidba.
szept. 28. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
89%
Ezt az egészet mind magadnak köszönheted. Egyáltalán mi az, hogy te városon belül más egyetemre nem mész, de más városba mentél volna? Van-e neked eszed? Nem lenne könnyebb egy városban? Vagy ő miért nem megy máshová tanítani, miért neked kéne máshová menned? A másik dolog ha volt agyad kefélgetni vele akkor miért nincs arra, hogy várj míg vizsgázol nála? Milyen randi amikor jártok csak nem tudják az egyetemen? Mi közük hozzá? A morális résztől nem beszélek mert már fölösleges, előbb kellett volna gondolkodni. Megmondta, hogy meddig kéne várni. Miért vagy ennyire türelmetlen? Ja, azért mert "szabad préda". Nem az ha téged szeret. Ha nem szeret hiába mondja el bárkinek, hogy egy párt alkottok. Te ennyire buta vagy komolyan, vagy segít benne valaki???
szept. 28. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 A kérdező kommentje:

A 2. választ inkább figyelmen kívül hagyom.


"Ha eddig kibírtad miért nem lehet addig míg levizsgázol nála?"

Mert az decemberben lesz, 3 hónap múlva.


"Egyáltalán mi az, hogy te városon belül más egyetemre nem mész, de más városba mentél volna? Van-e neked eszed? Nem lenne könnyebb egy városban? "

Akkor sem miatta mentem volna, mikor ezt eldöntöttem, hogy váltok és átjelentkezem, akkor őt még nem is ismertem, csak látásból. Más volt az indok.


"Vagy ő miért nem megy máshová tanítani, miért neked kéne máshová menned?"

EZT MONDOM NEKI ÉN IS!!! Hogy ő mehet bárhová, ha ennyire ragaszkodik a tanításhoz a munkája mellett. Nem, mert hogy az egyetemeken meg van szabva, hogy egyes pozíciókban hányan lehetnek, másik egyetemre maximum óraadónak mehetne, ő az nem lesz.


"Milyen randi amikor jártok csak nem tudják az egyetemen?"

Nekem a kapcsolat része az is, hogy eljárunk randizni. Nem titokban, nem vidékre/külföldre, hanem akár elmegyünk színházba/moziba, beülünk a kedvenc éttermünkbe, programokat szervezünk, sétálunk a Duna-parton stb. Nem az, hogy együtt élünk, a szennyesét mosom, de a folyosón nem ismer meg, ha mások is ott vannak.

szept. 28. 22:49
 5/31 anonim ***** válasza:
88%

"De közben meg máskor a családjának mutat be, babanevekről beszélünk, kiskutyát veszünk karácsonyra."


Babanevekről beszéltek, de simán átköltöztél volna más városba? Meg babanevekről... amikor el sem végezted még az egyetemet.


Jajh, szerintem etet téged...


Amúgy tanárként én is azt mondom, hogy irtóciki a tanár-diák viszony, mindenki ezen csámcsog. Illetve, ha a szigorú az egyetem, akkor simán etikai bizottság elé is állíthatják az oktatót. Ez meg a munkahelyébe is kerülhet. Szóval ez is normális, hogy titkolja, amíg lehet. De ez persze azért is kapóra jön, mert addig is van mire fogni, hogy miért nem vállal fel.

szept. 28. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:
85%

Ügyes a tanár bácsi. Valószínűleg nem te vagy az első diák, akut elcsabit, csak szereti titokban tartani.

Aki egy pályázatról történik egyszeri beszélgetés után randira hiv, annak a szajaból elég hiteltelenül hangzik, hogy nem kezd tanitvannyal.

szept. 28. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
80%

""Vagy ő miért nem megy máshová tanítani, miért neked kéne máshová menned?"


EZT MONDOM NEKI ÉN IS!!! Hogy ő mehet bárhová, ha ennyire ragaszkodik a tanításhoz a munkája mellett. Nem, mert hogy az egyetemeken meg van szabva, hogy egyes pozíciókban hányan lehetnek, másik egyetemre maximum óraadónak mehetne, ő az nem lesz."



De ennyire naiv nem lehetsz... Ez nem úgy megy, hogy oké, akkor elmegyek egy másik multihoz a 100. ügyintézőnek. Nincs mindig pozíció, vagy ha van se biztos h őt hívják. Ebben a munkakörben nem lehet csak úgy ugrálni.

Pláne nem olyanért, aki egyelőre még csak egy fel nem vállalt viszony szinten van.


Az meg a te hibád egyedül, hogy a gatyáit mosod... Őszintén, minek úgy együttélni, hogy nem tudtok még egy felvállalt kapcsolatban élni?

Gondolom lehetsz vagy 23 éves. Hát bőven nem biztos h ő lesz a férjed. Inkább az egyetemen kellene ismerkedned korodbeliekkel, akikkel lehet normális párkapcsolatod.

szept. 28. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 A kérdező kommentje:

"de simán átköltöztél volna más városba?"

Akkor még nem ismertük egymást, mikor az átjelentkezést eldöntöttem. Utána már bántam, de 1. indokot sem tudtam volna mondani a szüleimnek, hogy hirtelen miért gondoltam meg magam, 2. úgy voltam vele, ha azt kibírjuk, akkor mindent.

2-3 éven belül én szeretnék kisbabát már, igazából úgy vagyok vele, ha most jönne, az sem zavarna. Csak hát nem tudom, hogy akkor a pincébe zárna a gyerekkel, vagy hogy tervezné titokban tartani?


Nem egyszeri beszélgetés volt, sokat segített, nagyon sok anyagot is küldött, bármit küldtem neki, átnézte, javította, ez nem egy 10 perces beszélgetés után történt azért...

szept. 28. 22:57
 9/31 anonim ***** válasza:
100%
De miért kellett szeretősdinek lealacsonyítani ezt a kapcsolatot? Te vagy a nő, te döntesz! 3 nyomorult hónapot ki lehet bírni ha eddig kibírtad, hogy titokban találkoztok! Az a legnagyobb baj, hogy marhára nem bízol benne meg és ez nem változna meg azután sem ha felvállalna téged. Akkor is azon jártatnád a fejed, hogy vajon mikor csábul el, mikor lép félre. De ha egyszer így van, nem is akarsz még 3 hónapot várni akkor tedd ki a szűréd és kész. Így van ez amikor tabu kapcsolatban van valaki, etikátlan az egész és amiatt sem tud bízni a másikban. Ezt tényleg csakis saját magadnak köszönheted. Veregesd magad vállba. Biztos vagyok benne 100%, hogy hiába fogja elhíresztelni, hogy együtt vagytok nem lesztek sokáig mert a féltékenységed tönkre fogja tenni az egyébként is gyenge lábakon álló kapcsolatod...
szept. 28. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
76%

Szóval összességében azt tudom mondani, hogy amiben most vagy az GÁZ.


Én szakítanék a helyedben, és keressen akkor, amikor már egy normális párkapcsolatban tud felvállalni téged.

Kettőtök közül neki van esze, nyilván a karrierje az első, nem egy szédült diáklány.

Ha később mégis akar téged, és komolyan gondolja, akkor meg fog találni.

szept. 28. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!