Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem jött el a randira, mit csináljak?
Korábban volt egy nagyon rossz tapasztalatom, azóta nem igazán ismerkedtem, nyitottam fiúk felé. Féltem a csalódástól, bántástól.
Aztán a baráti társaságból az egyik fiú elkezdett feltűnően sokat írogatni, bókolt, kedveskedett. Tudta az előzményeket, mégis mondta, hogy szeretne velem ismerkedni, randizni és majd látjuk, hogy mi lesz (mondtam, hogy nem vagyok biztos abban, hogy párkapcsolatot szeretnék jelenleg).
Tetszett a kitartása, az, hogy nem akart ajtóstól rontani a házba, hogy türelmesnek tűnt. Elkezdtem bízni benne és belementem abba, hogy találkozzunk. Aminek a vége az lett, hogy elhívtam magamhoz. Nem is feltétlenül a szex miatt, de úgy éreztem, itt lennénk a legkényelmesebben.
Voltam fodrásznál, gyantáztatni, elkészülődtem még itthon is, csináltam sajttálat, vettem nasit, bort. Vártam már, hogy kettesben legyünk, ő pedig nem jött el. Nem is szólt, szimplán mikor kérdeztem, hogy mikor érkezik, annyit írt, hogy ja ő már hazament… Úgy volt, hogy az egyetemi órája után jön… Utána elkezdett magyarázkodni, hogy jött volna szívesen, de elaludt reggel és már nem volt ideje letusolni (????). Most új randit szeretne, ígérget mindent, de az az igazság, hogy nekem ez nagyon fájt, az önbizalmamnak sem tett jót. Érthető, ha nem akarok neki új esélyt adni? Még csak nem is arról van szó, hogy vakrandi és ott látta meg, hogy amúgy nem tetszem neki.
Tudta, hogy randi lesz. Ő mondta, ő hozta fel, nem én erőltettem. Én csak annyit mondtam, hogy inkább legyünk nálam. Hónapok óta beszélgetünk, feleslegesnek éreztem volna még 2-3 “menjünk kávézni” kört. Ismerjük egymást, egy (volt) a baráti társaságunk, május óta minden egyes nap beszélgettünk üzenetben egész nap, kis túlzással.
Mondtam neki, hogy nincs kedvem ilyen futó, half ass dolgokhoz, amikkel kapcsolatban majd úgy teszünk, mintha meg sem történt volna.
Tudta, mi történt a múltban, hogy lett vége az előző kapcsolatomnak… Tényleg rengeteget beszélgettünk, mindenféléről. Az utóbbi hetekben naponta hallgattam, mennyire vágyik rám és hogy velem akar lenni.
Nem érzem, hogy túlzás lenne, hogy készülök harapnivalóval, ha érkezik hozzám valaki. Ugyanígy üdítővel is megkínálom pl. a kazánszerelőt, vagy mikor festők voltak nálam, azt is megkérdeztem, tudnak-e menni ebédelni, vagy rendeljek valamit? Fodrászról, egyebekről nyilván nem beszéltem neki.
Férfiként írok, ne haragudj, de gondold végig azokat a válaszokat is, amik nem tetszettek itt neked, mert van bennük valami. Első randin a nő meghív a lakására, én ezt nem tudnám komolyan venni. Az, hogy adott hangulatban, pillanatban jót beszélgetek valakivel és még van is esetleg köztünk kémia, az nem azt jelenti, hogy egyből mennék fel hozzá.
Igenis túl nyomulós vagy, főleg nő létedre. Ne te udvarolj meg vásárolj már be a pasinak, hadd legyen férfi, aztán ha valóban érdekled, majd ő megszervezi a randit valami normális helyre, nem hozzád, nem hozzá, hanem egy tisztességes helyre.
Ha csak le akar kúrni, akkor nyilván felmegy hozzád, mert mit érdekli. De amikor a nő ilyen desperate energiákat áraszt magából, hogy az a férfi még semmit nem mutatott fel, sehova nem vitte fel a nőt, a nő mégis egyből invitálja magához, az red flag és elgondolkodik minden jó érzésű ember, hogy ugyan mi a baj vele.
Persze ő meg szólhatott volna, hogy mégsem tud menni. Nem szólt, ez meg róla árulkodik. Én hagynám ezt a pasit, nem égetném magam többet, máskor meg már csak safety okokból se hívj kvázi idegen férfit a lakásodra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!