23 éves a barátom, én 18 - 10 nappal első találkozás után jöttünk össze. Mit gondoltok? Volt hasonló tapasztalatotok?

**tldr : 10 nappal azután, hogy először találkoztam a barátommal (23M), kapcsolatba léptünk (18F)**

Sziasztok!

A véleményeteket szeretném kérni, ha ti, vagy valaki, akit ismertek, volt már hasonló helyzetben. Néhány barátom aggodalmát fejezte ki a kapcsolatunk gyors üteme miatt.

Pár napja hivatalossá tettük a kapcsolatunkat a barátommal. Ő 23 éves, és most kezdi az utolsó évét az egyetemen, hogy megszerezze a diplomáját, én pedig 18 vagyok, és még két évem van hátra a középiskolából (hosszú történet, sokat kellett kórházban maradnom). Július 25-én találtunk egymásra a Tinderen, és már aznap nagyon jól kijöttünk egymással. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem találkozni, így július 30-án elmentünk gördeszkázni, ittunk egy üveg bort, beszélgettünk mindenről, és megvolt az első csókunk. A második randink augusztus 6-án volt. Vizipipáztunk és teáztunk egy teaházban, utána újra gördeszkázni mentünk ugyanarra a helyre. Leültünk a folyóparton, beszélgettünk, meséltünk egymásnak a családi traumáinkról, mentális küzdelmeinkről, arról, hogy mi teszi érdemessé az életet. Bekapcsolta a zenét, és összebújtunk. Megcsókolt, és a karjaiban tartott, a fizikai érintkezés sokkal intimebb volt, mint az első randin, ami inkább szenvedélyes volt. Kinyitott egy üveg bort, én pedig sodortam nekünk egy-egy cigit, majd egy korty után mélyen a szemembe nézett, és megkérdezte, mit szeretnék tőle a jövőben, mert úgy érezte, készen áll arra, hogy kapcsolatot kezdjen velem. Meglepett a kérdése, hiszen csak egy hete találkoztunk először. Mondtam neki, hogy szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam, de őszintén szólva már akkor igent akartam mondani. Még néhány órát ott maradtunk, ölelkeztünk, csókolóztunk, beszélgettünk, igazán romantikus volt. Odaadta a kabátját, ami még mindig nálam van.

Három nappal később reggel összeomlottam, megkértem, hogy hívjon fel később aznap. Délután beszéltünk telefonon. Elmondtam neki, hogy érzem, hogy közeledik egy depressziós időszak, és igazságtalan lenne tőlem, ha érzelmi támaszként számítanék rá, talán nem most van itt az ideje, hogy belépjek az első komoly kapcsolatomba. Attól tartottam, hogy nem fogja meghatározni a határait, és még ha meg is teszi, át fogja lépni őket, ha szükségesnek érzi. Megnyugtatott, hogy meghúzzuk a határokat, és együtt átvészeljük a nehéz időszakokat, hogy fontos vagyok neki, és meg tudjuk csinálni, támogatva egymást. Azonnal megkönnyebbültem, és megbeszéltük, hogy aznap este találkozunk. Elmentünk egy tóhoz a városban, a kollégiuma közelében, sétáltunk, majd leültünk zenét hallgatni, és csak ott maradtunk, ölelkeztünk és simogattuk egymást, beszéltünk az érzéseinkről. Elhozta a bort, ami az előző randinkból maradt, és ittunk belőle. Lehalkítottam a zenét, és megkérdeztem tőle, hogy az ajánlata még mindig érvényben van-e. Azt mondta, igen, és elmondtam neki, hogy boldogan lennék a barátnője, mert azonnal megtaláltuk a közös hangot, nagyon kedves, megértő és intelligens, könnyű vele beszélgetni – még a nehéz témákról is –, mélyen törődöm vele, és érzem a kapcsolatot. Tetszik, és vonzódom hozzá. Megcsókoltuk egymást, és csak ott maradtunk a csendben, élvezve egymás társaságát. Mire elindultunk, már 2 óra volt, és két éjszakai busszal kellett volna utaznom, ami negyed négyre ért volna haza. Meghívott a kollégiumi szobájába, néztünk egy buta szitkomot, majd összebújva aludtunk el.

Most egy nyári táborban van, ahol felügyelőként dolgozik az egyetemén. Vasárnap ment el, és jövő hét hétfőn érkezik vissza a városba. SMS-ezünk és videócsetelünk, amikor mindkettőnknek van ideje. Már most hiányzik ;-) Nem mondom, hogy már most szeretem, de ahogy egyre jobban megismerjük egymást, tudom, hogy ez meg fog változni. Ez eddig a mi történetünk.

Köszönöm, ha elolvastad idáig. Nagyon értékelem a véleményedet.