Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azért változott meg mert nyeregben érezte magát?
26N, 35F.
Régóta ismerjük egymást, 4 hónapja kezdtünk el kettesben találkozni.
Az elején nagyon szépeket mondott nekem, nem csak a külsőmet, a belsőmet is dicsérte. Természetesen viszonoztam, mert nekem is nagyon tetszett amit mutatott magából. Nem csak a szavai voltak szépek, úgy ért hozzám mint aki tényleg oda van értem. El sem hittem hogy létezik még ilyen férfi a sok csalódás után.
Elmentünk szép helyekre, jól éreztük magunk. Viszont az elmúlt hónapban mintha kicserélték volna, egy nap találkoztunk és nem volt több kedves szó, érintés. Folyamatosan magáról beszélt, 1x sem kérdezte meg hogy velem mi a helyzet. Ha én mentem hozzá nem kínált meg semmivel, ha ő jött hozzám magának mindig hozott üdítőt (pedig tudta hogy mindig készültem a kedvencével, főztem is neki), nekem pedig semmit. Aztán elkezdett burkoltan beszólogatni, pl. minek festetem szőkére a hajam - attól ennyire töredezett, minek használok effektust a képeimen - élőben nem ilyen sima az arcbőröm és hasonlók. Nagyon rosszul esett, mert az elején még “gyönyörű nő” voltam. Megkérdeztem hogy mi történt, hogy egyik napról a másikra így megváltozott a hozzáállása. Ő azt állította hogy nem változott meg. Adtam még pár esélyt a dolognak, vártam hátha visszajön az az énje amit megkedveltem de nem jött. Ezért megmondtam neki hogy nekem ez így nem megy, szépen kifejtettem hogy miért. Próbálta megbeszélni, de nálam teljesen eltűnt a rózsaszín köd (nem csak azért mert beszólogatott, más embereket is úgy pocskondiázott hogy köpni nyelni nem tudtam…olyan embereket akik elvileg a barátai).
Azóta nem beszélünk, nem is szeretnék tőle semmit már. De próbálom megfejteni hogy miért történt ez, bánt, hogy megint ennyire félreismertem valakit. A legjobb barátnőm szerint nyeregben érezte magát, ezért úgy gondolta elég volt a színjátékból és előjött az igazi arca. Nem tudom felfogni hogy valaki ennyire jól meg tudta játszani magát.:(





Lzépítesi fázis.
Belépett egy harmadik lehetőség.
Rúgd ki.
Arra játszik, amúgy, hogy te szakíts.





Pszichopaták még ennemél is elrugaszkodottan játsszák meg magukat.
Felejtsd, örülj, hogy megszabadultál.










Szerintem meg az leértékelés akart lenni a kezdeti szerelembombàzàs után, személyiségzavaros hernyókra jellemző viselkedés amúgy.
Tudod,akik eleinte àgyba viszik a reggelit,a kàvét, főznek meg verseket írnak, aztán egyik pillanatról a másikra beléd rúgnak kettőt, csak úgy hobbyból.





"úgy ért hozzám mint aki tényleg oda van értem"
Oda is volt érted, ha egy férfi nunit kap, akkor azért a csajért oda van. Valójában nem voltál annyira szimpatikus neki, látta a (szerinte) hibáidat, pl. effektek. Az elején mindenki megjátssza magát, hogy a nő tegyél szét a lábát, később kezd lehullani a lepel. Én meg sem lepődök már ilyesmin, hogy barátok kritizálása, sokszor hallottam már ilyet, munkahelyen is, a másik háta mögött kritizálják egyesek a "barátaikat".
Még fiatal lehetsz, és kicsit naív is talán, ha ezen annyira meglepődsz.










Köszi a válaszokat.
Rosszul esik hogy így alakult, de ilyen emberért nem kár. :(





"Megkérdeztem hogy mi történt, hogy egyik napról a másikra így megváltozott a hozzáállása. Ő azt állította hogy nem változott meg"
Ez! Volt jópár red flag a történetben az említett személy felé, de szerintem ez az egyik legnagyobb intő jel, amikor veszélyes és aljas idiótával állunk szemben. Te sajnos itt legtöbbször már nem tudsz tenni semmit, te ugyan megpróbáltad de az ilyen emberrel nem lehet őszintén beszélni, invalidálja a te érzéseidet másban is, rosszabb esetben meg elkezd hülyének beállítani érte. De volt ott még bőven másfajta bepróbálkozás is érzelmi bántalmazásra a storydban. Egyébként én is erre gondolok, vagy nyeregben érezte magát és a kezdeti mézes mázos énje helyett már a valódit kezdte megmutatni. Vagy pedig tényleg talált valaki mást, kevésbé lettél neki fontos, és szintén már nem pazarolt energiát arra hogy a mézes mázos énjét mutassa neked.
Összegezve igazából jobban jártál hogy megszabadultál tőle.





Olvastam még nagyon régen, egy párkapcsolatokkal foglalkozó humoros tanácsadó könyvben, hogy ahhoz, hogy kötődés alakuljon ki, kell min. 4 hónap együttlét, találkozás. Persze ha csak heti egyszer találkoztok vagy kétszer, ámde rövid időre, akkor még ettől is több. Addig nem is érdemes odaadni magad az ágyban, amíg ez a kötődés nem alakul ki. Ha meg feladja a pasi ennyi idő alatt, akkor úgysem volt komoly részéről az érdeklődés.
Persze szexelhetsz hamarabb is vele, mert lehet, hogy nem akarsz szex nélkül lenni te sem ennyi ideig. Csak akkor nincs min csodálkozni tulajdonképpen, ha mégsem kellesz neki.
Olyan ez, mint a munkahelyen a próbaidő. 3 hónap, egyes pozíciókban 6 is lehet. Addig indoklás nélkül felmondhatsz ill. otthagyhatod a párod. Próbaidő alatt jobb nem szexelni. Hacsak nem pont te is ezt (is) szeretnéd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!