Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit ronthattam el? Vajon miért utasíthatott el ilyen durván?
Nem idén történt, ne zavarjon meg senkit a dátum.
Röviden a történet:
Munkahelyen megtetszett egy lány. Nagyjából november közepén kezdtem el neki udvarolni.
Összeszedtem minden bátorságom, mindent bele adtam. Soha nem udvaroltam még ennyire senkinek.
Úgy tűnt, hogy minden jól megy. Volt, hogy reggel siettem és csak intettem neki, vagy csak annyit mondtam, hogy jó reggelt és mindig boldogan, mosolyogva, csillogó szemekkel nézett rám. Más is többször mondta, hogy tetszett neki amit mondtam, vagy, hogy elpirult.
Decemberben vettem a lánynak egy kis apróságot. Nem akartam nagyon nyomulós lenni, vagy lekenyerezni, de gondoltam az ünnepek miatt ez nem baj.
Nem bolt baj. Elfogadta, sőt meg is ölelt. Ez nekem többet jelent mint egy egyszerű puszi.
Utána jött kb. egy hét szünet. Ő elutazott vidékre a szüleihez, én meg a nagymamámhoz, unoka testvéreimhez....
Év elején a cég újraindulása miatt nem is nagyon találkoztunk. Pár nappal utána kicsit viccelődem - tudta és szerette is ha viccelek - aztán, nem tudom miért de nagyon durván elutasított. Azt mondta, hogy száljak már le róla, fejezzem be a nyomulást...
Egy kolléganőm azt mondta, hogy tovább kellett volna próbálkoznom. Nem tudom, de szerintem ez elég egyértelmű elutasítás volt.
A másik egy szakember volt, aki azt mondta, hogy egy kis beszélgetés után azonnal el kellett volna hívnom randira. Nem hiszem, hogy ez lett volna a legnagyobb gond.
A harmadik egy új kollégám. Szerinte lehet, hogy a lánynak az volt a baja, hogy az egy hetes szünet alatt nem kerestem. Nem tudtam a számát, mert szinte minden nap láttuk egymást, de tényleg írhattam volna neki pl. facebookon.
Mindketten elutaztunk és annyira még nem voltunk jóban, hogy együtt ünnepeljük. Nem tudom, de szerintem egy hét nem szabad, hogy ennyit számítson.
Szerintetek mit ronthattam el?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem kötekszem, a jó ég áldjon meg, de rendszeres itt a GYK-n, ami nálad is van, lényegi dolgok kimaradnak, a piszlicsáré apróságok viszont meg vannak említve, és többedik kérdésre derül csak ki a lényeg. (Ráadásul több olyan dolgot írtál, ami abszolút arra utalt, hogy nem volt itt randi.) Hogy a fenébe írjam le a te sztoridat, ha nem ismerek minden fontos részletet? De tessék, ha randiztatok, akkor azt bele kellett volna írni, fontosabb, mint a köszöngetés. Bocsi, de azt meg hadd ne tudjam, vadidegennek mit jelent az udvarlás, hogy ő nyomul mondjuk, vagy éppenséggel kölcsönös, és találkozgatnak is.
Oké, akkor hány randi volt, és ezek hogy mentek?
Szerintem az udvarlás mindenkinél ugyan azt jelenti. A fiú bókol, kedves, udvarias, egyszer-egyszer megdícséri a lányt, próbálja kicsit megismerni és jó színben bemutatni magát. Aztán jön a randi, ahol van 1-1 bók, de inkább a beszélgetésen és egymás megismerésén van a hangsúly.
2x randiztunk.
Az első úgy kb. 2,5 héttel az után volt, hogy elkezdtem hajtani rá.
Ő egy rokonának a lányára várt akit hazavitte autóval, hogy nem kelljen neki buszoznia.
Addig elmentünk és sétáltunk egyet. Jót beszélgettünk. Én úgy éreztem, hogy tényleg hozzám illik a lány és úgy tűnt, hogy ő is jól érezte magát.
Ez amúgy kb. 30, max. 40 perc lehetett.
Nem volt sok, de 1-re szerintem elég is volt.
Utána rá egy hétre elhívtam egy cukrászdába. Ettünk egy sütit, ő kávét kért, én üditőt.
Én fizettem, de ez mindkettőnknek természetes volt.
Ettünk és közben beszélgettünk. Utána még beszéltünk, aztán vissza kísértem majd megköszönge a a meghívást és adott 2 puszit.
Ez az egész oda-vissza sétával együtt volt 1,5 óra vagy kicsit több.
Több randi nem volt.
Volt egy ölelés mikor adtam neki decemberben egy kis bombont, aztán év elején kaptam a nagy "pofont".
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem semmit sem rontottál el. Ahogy TE tanácsot kérsz úgy a Nők is megbeszélnek sok mindent barátnőkkel vagy éppen ilyen fórumokon. Aztán valaki valamilyen gondolattal szöget ütött a fejébe és a legcélravezetőbb megoldás volt határozottan fellépni és kiábrándítani.
- Oka lehet hogy valaki valamit állított rólad ami neki nem tetszik (talán látott hallott, olvasott rólad valamit).
- Látott valakivel, és félre értette ahelyett hogy kutakodott volna hogy másnak is csapod e a szelet.
- Persze lehet hogy kutakodott is, és olyasmire jött rá ami nem szimpatikus te "pernahajder" :-)
- lehetséges hogy soha nem akart semmit tőled, de a gesztust mint ajándékot elfogadta, mert jót tett a hiúságának, önbecsülésének, és úgy általánosságban szimpatikusnak talált, így persze hogy belepirult korábban, viszont nem tudta kimutatni hogy ennyi, és egyébként nem kér többet, így mielőtt belelovalnád magad valami szerelembe, egyszerűbb volt elutasítani.
- Lehet hogy Ő is szeret, és talán még szűz is, és nem akar csak szimpla kaland lenni, és csak arra jó lenni hogy flörtölgetés után valaki megfektesse, hiszen lehet hogy neki vallási okból az első szexhez is kell a házasság...
- de még ha nem is kellene hogy így legyen, meglehet hogy tudni akarja e hogy kitartó vagy, és tényleg akarod őt eléggé, egy szimpla elutasítás után is komolyan nem adod fel mert meg akarod szerezni.
-Persze a rosszabb ha ez nem egy ilyen teszt hanem TE nem érted meg hogy tényleg nem akar tőled semmit, és mint embert eddig nagyon is kedvelt (kedvelhetett) csak amikor érzelmeket akarsz belevinni, akkor rosszabbra fordulnak a dolgok, mivel barátként tekintett rád és nem akar többet.
Biztos van még olyan verzió amit nem soroltam fel...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Több randi nem volt."
Ez volt a baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!