Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Túl reagáltam, vagy tényleg nem fer egyszerre több emberrel is ismerkedni?
Van egy lány, akivel másfél hete ismerkedek. Mondta, hogy szokott más pasikkal is beszélgetni, de semmi komoly, egy pasi van aki tetszik neki, de ő csak a képeit lájkolgatja. Rendben, nem esett rosszul, velem is megesett már ilyen. Most viszont kozölte, hogy 2 napja írt neki a pasi, és válaszolt is, csak eddig nem mondta el
Közben mi már a találkozót tervezgettük, tehát nekem elég komolynak tűntek a szándékai. Most folytassam az ismerkedést azzal a tudattal, hogy közben azzal chatelget, aki egy városban lakik vele (én nem) és még tetszik is neki? Mondtam, hogy bocsi, de nem szeretnék b opció lenni.
Túl féltékeny vagyok és folytatni kéne, vagy jogosan érzem, hogy hülyére vettek és keressek olyat, aki nem egyszerre három embert hülyít?:D
20# Ha egyszerre 5 emberrel ismerkedem ugyanolyan szinten, azokból nem is lesz semmi. Miért nem lehet egyszerre csak egy emberre figyelni?
Ha egyik sem érdekel annyira, hogy ennyivel megtiszteld őt, akkor minek ismerkedsz egyáltalán vele? 🤷♀️
"Ha egyik sem érdekel annyira, hogy ennyivel megtiszteld őt, akkor minek ismerkedsz egyáltalán vele? 🤷♀️"
Már megint ez az egyik sem érdekel dolog. Nincs ott ember, ismeretlen, sosem látott fantáziák kétdimenziós képek és betűk vagy szövegelések vannak, nincs ott ember, míg nem látta.
Nekem volt olyan, hogy én azt hittem tök jót dumáltunk az este, tényleg sokáig és tartalmas volt. Aztán másnap mikor írtam, jött a "jaa te az vagy amelyik németben dolgozik ugye?".
Hát kösz b+..belezeszed az időt és az energiát, neki meg csak egy pillanatnyi szórakozás volt amíg a többi nem fogalalja le. Aztán azt sem tudja, melyikkel miről beszél. Kérdem én, ebből tényleg alakul bárkinek és valami komoly? Mert én ezt nem tudom elhinni, hogy így nem csak egy felszínes szar lesz az egész.
22# ha te csak ennyit látsz az online ismerkedésben, akkor ismerkedj személyesen inkább. 🤷♀️ Annak akkor sincs értelme hogy egyszerre több embert is szédít valaki.
Én ismerkedem egy valakivel, ha személyesen nem megnyerő valamiért, akkor azt lezárom, és utána nyitok más felé. Ez ennyire egyszerü.
Én nem játszom azt emberekkel, hogyha nincs ló jó a szamár is.
De én sem leszek senki szamara, ez ennyire egyszerű.
Lehet, hogy én vagyok a ritka kivétel, de például amikor a barátnőmet megismertem,akkor csak vele ismerkedtem és senki mással. Szerintem nincs értelme zsonglőrködni a lányokkal. Na meg kicsit bunkóságnak gondolom, hogy kinézek valakit és "ha ló nincs jó a szamár is" elven hitegetek egy másik lányt.
Életemben egyszer csináltam ilyet 20 évesen,amikor teljesen hülye voltam az ismerkedéshez(most is hülye vagyok hozzá, csak nem annyira).
33/F
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!