Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Belekezdenétek egy párkapcsola...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Belekezdenétek egy párkapcsolatba olyan nővel, aki várandós (rólam van szó), de lelépett a férje mellőle és egyedül maradt kismamaként?

Figyelt kérdés

Nagyon kemény a helyzet, vagy inkább eléggé szomorú. Évekig küzdöttünk, hogy babánk legyen, és szépen el is távolodtunk egymástól ez idő alatt. Aztán lebukott a férjem, mert volt neki valakije mellettem, mondta, hogy ő már nem szeret ,és új életet akar kezdeni. Elengedtem, mert ezek után már én sem tudtam rá úgy nézni, mint korábban. Aztán ahogy elköltözött rá pár hétre kiderült, hogy babát várok (igen, tőle, mert jól színészkedett és volt szinte a bejelentése napjáig köztünk szexuális kapcsolat is).

Ez nyilván nagy boldogság ennyi év után, de egyedül vagyok és bevallom, hiányzik egy társ mellőlem. Nyilván most a baba az első , de ti ha megismerkednétek egy ilyen helyzetbe került nővel, látnátok esélyt arra, hogy ebből akár kapcsolat is lehet? Mondjuk tökre megértem azt is, ha valaki nem akar részese lenni más férfi gyermekének az életében. Csak kíváncsi vagyok, mi a nagy átlag véleménye.


2023. dec. 1. 11:52
1 2 3 4
 31/40 anonim ***** válasza:
85%
Jó nagy egód van anyukám, hogy terhesen ennyire vonzónak tartod magad. Örülj inkább, ha sikerül túlélned valahogy a szülés utáni kb. 3 évet. Főleg ha a gyerek nem lesz könnyű eset. Amikor vállaltad az egyértelmű körülmények ellenére, hogy így is megszülöd, akkor azt is bele kellett volna kalkulálni, hogy jó ideig egyedül leszel. Nincsen túl sok defektes pasas, aki csak úgy összejön egy terhes nővel, aki más gyerekét készül éppen megszülni. Lehet megsértődni, de neked az eszednek a gyerekeden kéne inkább járni, nem a faszikkal való hentergésen. Az rá ér később is.
2023. dec. 1. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/40 anonim ***** válasza:
92%
Itt csak az a bibi, hogy én kínlódja a más gyerekével 20 évet, de nekem még nem akarsz szülni. Kicsit bolond vagy te is.
2023. dec. 1. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/40 anonim ***** válasza:
69%
Das ist ein Provokation.
2023. dec. 1. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/40 anonim ***** válasza:
88%
Már nem bírsz meglenni egyedül?? Te nagyon nagyon súlyos kapcsolatfüggő vagy, a legsúlyosabb eset amit el lehet képzelni ha alig várandósan, alig szingliként már is ezen jár az eszed!😱
2023. dec. 1. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 anonim ***** válasza:
87%
Álmodj királylány!
2023. dec. 1. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/40 anonim ***** válasza:
81%

Nem. Inkább döglenék meg egyedül, mint,hogy valaki más gyerekét neveljem valakivel.

Ha van egy gyereked teljesen mindegy,hogy felszedsz egy krapekot vagy nem. A gyerek összeköt a volt férjeddel, az új pali meg csak egy pótlék palimadár.

Nekem ez a véleményem.

A gyerek komolyabb kapocs, mint a házasság.

33/F

2023. dec. 1. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/40 anonim ***** válasza:
100%
Beteg, hogy terhesen már ezen jár az eszed.
2023. dec. 1. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/40 anonim ***** válasza:
66%
Kamu kérdés! Vegyétek már észre, valami incel írta ki.
2023. dec. 1. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/40 anonim ***** válasza:
79%
Ha lenne is esélyed, max olyan férfinál aki szereti a gyerekeket. Aki szereti a gyerekeket, az előbb-utóbb akar sajátot is. Te meg már nem. Úgyhogy tényleg max az az egy esélyed van ha kifogsz valami terméketlen srácot aki tud is erről a problémájáról.
2023. dec. 1. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 anonim ***** válasza:
75%
Kizárt, ugyanis nem csípem a gyerekeket, másét pedig főleg nem nevelném.
2023. dec. 4. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!