Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Belekezdenétek egy párkapcsolatba olyan nővel, aki várandós (rólam van szó), de lelépett a férje mellőle és egyedül maradt kismamaként?
Nagyon kemény a helyzet, vagy inkább eléggé szomorú. Évekig küzdöttünk, hogy babánk legyen, és szépen el is távolodtunk egymástól ez idő alatt. Aztán lebukott a férjem, mert volt neki valakije mellettem, mondta, hogy ő már nem szeret ,és új életet akar kezdeni. Elengedtem, mert ezek után már én sem tudtam rá úgy nézni, mint korábban. Aztán ahogy elköltözött rá pár hétre kiderült, hogy babát várok (igen, tőle, mert jól színészkedett és volt szinte a bejelentése napjáig köztünk szexuális kapcsolat is).
Ez nyilván nagy boldogság ennyi év után, de egyedül vagyok és bevallom, hiányzik egy társ mellőlem. Nyilván most a baba az első , de ti ha megismerkednétek egy ilyen helyzetbe került nővel, látnátok esélyt arra, hogy ebből akár kapcsolat is lehet? Mondjuk tökre megértem azt is, ha valaki nem akar részese lenni más férfi gyermekének az életében. Csak kíváncsi vagyok, mi a nagy átlag véleménye.
Mármint most, amikor várandós vagy? Hát szerintem ez senkinek nem vonzó, senki nem akar terhes nővel összejönni, esélyt sem adnának, valahol érthetően.
Később egyedülálló anyukaként, ha van, aki vigyàzzon néha a gyerekre, nyilván van rá esélyed, sok egyedülálló anyuka talál párt.
Itt már nem lesz új szerelem. Nálam ha valaki egyszer eljatsza a bizalmat , akkor vége. Nyilván a gyereket láthatja, bár nem érdeklődik affelől sem, hogy mi újság a terhességgel. Úgyhogy nem hinném, hogy a nyakamra fog járni, ha a baba meglesz.
Az tuti amúgy ,hogy másnak nem szülnék már. Ebben biztos vagyok.
Jó, kérdező, a te ismerősöd az az egy a millióból. És nem az a gond, hogy néz ki egy kismama, hanem az, hogy elég morbid összejönni valakivel, aki épp más gyerekével terhes. Azért na.
Nem kell minket győzködnöd, majd te is rájössz, hogy kb. senki nem akar majd így ismerkedni veled, ezt jobb, ha most feldolgozod még.
Mondjuk egyébként sem értem, basszus, nemrég még férjed volt, mindjárt gyereked születik, te meg már pasiznál. Nekem van 2 is, egy újszülött még egy régi, szerelmi kapcsolatot is próbára tesz, nemhogy egy újat.
Nem a terhességgel, vagy megváltozott testeddel van baj. Az lesz taszító egy potenciális partner számára, hogy:
1. Épp egy másik férfi gyerekét hordod ki.
2. Alig ment tönkrre a házasságod, máris új kapcsolat után szaladsz.
3. Annyira nem köt le az anyaság, hogy terhesen is pasizol.
Ez lesz a probléma, nem az, hogy hízol 8-10 vagy akárhány kilót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!