Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Lányok, olyan lehet, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok, olyan lehet, hogy valaki bevallja nektek érzelmeiteket, és ti szabályosan megharagudtok rá?

Figyelt kérdés

Barátságban voltam egy lánnyal (mindketten 21), egyszer sikerült is kávéznom vele. Akkor az a találkozó jónak sikerült, tovább maradtunk mint ahogy terveztük, bár csak apróbb utalásokat adhattam hogy ez fontos, azt nem mondhattam meg, hogy többet akarok, mert látszott rajta, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra.


Sajnos többször nem sikerült találkozni, bennem ez a dolog azonban nagy súly volt, igyhát elmondtam... azóta jelöltem FB-n, ahol sohasem igazolt vissza, 1 hónap után mondta, hogy most nem akar többet, én leirtam hogy OK, kicsit bővebben, nem értette hogy miért igy kellett történnie, én meg elmagyaráztam, de erre sem válaszol.


Most megharagudott? Légyszi ne azt irjátok, hogy "nem kellesz neki" mert már lemondtam róla, tehát fölösleges.


2010. okt. 19. 13:19
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Nem haragszik, csak nem tudja kezelni a helyzetet és ezét reagál így... az viszont igaz, hogy nem a legjobb módon!
2010. okt. 19. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

azt írtad, hogy látszott rajta, hogy nem áll készen egy új kapcsolatra.

szóval sztem ez a gond. valószínűleg nem haragszik rád csak nincs tisztába a saját érzéseivel. (amik persze koránt sem biztos, hogy feléd írányulnak)

2010. okt. 19. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
remélem. Csak nem értem, hogy miért szakad igy véget, csak mert elmondtam ezt a dolgot. Mintha nemistudom, leszúrtam volna a kutyáját vagy nem tudom.
2010. okt. 20. 15:47
 4/6 anonim ***** válasza:
Szerintem jobbnak látta ha inkább megszakítja akapcsolatot, nehogy nagyon beleéld magad.De erről többet inkább ő tudna mondani.
2010. okt. 21. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Én azt mondom: a csajszi vagy totál bunkó, vagy tényleg nem haragszik, csak furcsán reagálja le a dolgokat. De az, hogy magasról tesz rád, az inkább a bunkóságra utal! Én is sz@rul érzem magam, ha egy olyan pasi kedvel (mármint szerelem szintjén), aki nekem nem jön be, de én nem nézem levegőnek!!! Ezen gondolkodj el...
2010. okt. 21. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
megpróbálok, dehát tudjátok, mindig azoknak a pasiknak a legnehezebb, akik nem dugásra mennek (.... legalábbis nem egyből)
2010. okt. 21. 22:10

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!