Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Állandóan más nőket lájkol + Tinderezik!?
Most kezdtünk még csak randizni, kb. 1 hónapja ismerjük csak egymást, de a legelső perctől kezdve zavart egy-két dolog.
Legelső nap, mikor először taliztunk, bekövettük egymást Instán és mikor hazaértem, rápillantottam az Instájára. Kb 700 embert követ, nyilván nem néztem végig teljesen, de 1 percig tekertem le és néhány kivételt leszámítva kizárólag nők voltak az, ezen belül is a legtöbbnek bikinis, tangás profilképe volt. Kicsit szarul esett elsőre is, de mondom nem vagyunk együtt, most még azt lájkol, akit akar. Hozzá kell tenni, neki csak 200 követője van, tehát ezeknek a lányoknak a hatalmas része vissza se követte. 💀
Telt-múlt az idő, folyton láttam, hogy vicc nélkül bármelyik lány képére ránéztem, ennek a srácnak a neve az ÖSSZES alatt ott volt, hogy lájkolta. Kezdett egyre jobban zavarni, mert ekkor már 2 hete randizgattunk és pedzegette, hogy ő komoly kapcsolatot szeretne velem. Nem hoztam ekkor még szóba, mondom most már biztos abbahagyja a kúrólájkolását ennek a sok nőnek.
Ekkor volt egy nagy veszekedésünk, mert én elmentem bulizni egyik este a barátnőimmel, elküldtem neki, hogy milyen ruhába mentem, azt hittem, majd ír valami kedveset, erre konkrétan mindennek elhordott, hogy hogy lehetek ennyire közönséges, egy utolsó útszéli vagyok, tudja, hogy ma este én 5 csávóval meg fogom csalni és neki nem kell ilyen nő.
Másnap volt egy komoly beszélgetésünk, elmondtam neki, hogy nagyon haragszok rá, undorítóan beszélt velem. Ekkor már nem tudtam nem szóbahozni, megemlítettem neki, hogy állandóan láttam, hogy milyen nőket lájkol Instán, engem meg elátkoz egy egyszerű miniruháért, hogy is van ez? És nem viccelek, azt mondta, hogy az más. Azokkal nem randizik, csak nézegeti, nem érdekli azok miben mennek bulizni, de én ne menjek így. Hosszas veszekedés után megígérte, hogy nem fog bikinis csajokat lájkolni ezentúl.
Hab a tortán, hogy ezután a veszekedés után elvitt az állatkertbe és megállás nélkül jöttek az értesítések a telójára, hogy új matche van. Kérdezem tőle, hogy ő most tényleg tinderezik, azt hittem le fogja tagadni, erre csak annyit mond, hogy igen, amíg nem vagyunk együtt, addig nem bűn.
Elmeséltem mindent több barátnőmnek is, többen nekem adtak igazat, hogy patkány módon viselkedik, de volt olyan, aki szerint az ismerkedési fázisban ezek nem olyan nagy problémák, hiszen még tényleg nem jöttünk össze. Nyilván attól függetlenül még zavar a dolog, de elgondolkodtam, hogy lehet csak tényleg túlreagálom. Szerintetek?
Ezek akkora redflagek mint a ház.
Kuka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!