Miért olyan ritka, h valaki a fokozatos ismerkedést preferálja, ahol valóban a másik megismerése a cél(és nem csak egy kapcsolat)?

Sajnos az a tapasztalatom, hogy nagyon rideg,pragmatikus,tárgyias módon zajlik az ismerkedés, és nem csak a saját tapasztalataim,hanem a környezetemben is ezt látom, férfiak és nők részéről egyaránt. Akik párban vannak többségében görcsösen kapaszkodnak valakibe,mert rettegnek az egyedülléttől, de az igazi szeretetre épülő kapcsolat nagyon ritka.

Nagyon a fizikai,tárgyi világ rabja a többség, és nem is igazán érdekli őket,hogy szellemi,lelki társat találjanak.

Én amúgy az ismerkedés elején könnyen felkeltem a nők érdeklődését, jó külső adottságaim vannak, van saját lakásom, normális munkám, diplomám stb., nagyjából leginkább ezek szokták érdekelni őket(+- egy-két apróság,h van e kutyám,macskám,dohányzom e,akármim amire allergiásak), na és ezek után,hogy ez így kiderült,hogy megfelelek az alap elvárásaiknak, egyfajta türelmetlenség jön elő, hogy akkor legyünk már kapcsolatban. Ami számomra inkább kiábrándító,de semmiképp nem lelkesítő, próbálok lassítani, hogy megismerjük jobban egymást, amire általában kétféle reakció történik, vagy összejön a lány valaki mással,akivel könnyebben kapcsolat lehet, vagy elkezd még durvábban nyomulni, amivel kikerget a világból.

Na persze simán lehet, hogy valamit én csinálok rosszul, pláne ha ez ennyiszer ismétlődik meg.

Nekem sokkal inkább a beszélgetések a fontosak, a szellemi társalgás, illetve, hogy egyfajta lelki kötődés kialakuljon, amihez leginkább idő kell, de mintha ezt sajnálná mindenki. Ha mégis van néhány lány,akikkel elkezdene kialakulni ilyesmi, ott meg kiderül,hogy csak barátként tekintenek rám.

Szóval (sajnos vagy szerencsére) nem úgy működöm, mint egy átlag férfi, és lehet ezt félreértik a nők, mert nálam ahhoz, hogy valakibe belezúgjak előbb barátok kell, hogy legyünk.