Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ez red flag? Vagy min vàltozta...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez red flag? Vagy min vàltoztassak? Úgy érzem engem hibáztat...

Figyelt kérdés
Már a 8. randinál járunk, igazából minden jól alakul, mondhatni össze is jövünk, csak ez furcsa volt: Ő kicsivel több találkozót igényel mint én (folyamatosan velem lenne), és felhozta tegnap, hogy szívesen átjönne, hogy együtt legyünk. Mondtam, hogy nagyon szívesen látom, de tudom, hogy holnap korán kemény edzése lesz, (sportoló) ráadásul zh-ja is lesz amire tanulnia kéne, így felhoztam, hogy részemről következő nap is jó, és akkor biztosan tudna pihenni, de ha most jön akkor meg szívesen kikérdezem az anyagot. Át is jött, nem hagyta, hogy kikérdezzem, azt mondta nem fontos, rám akar figyelni. Itt is aludt, felkeltem vele 5-kor, akartam csinálni neki kávét meg reggelit, erre mondta, hogy ma nem megy be, inkább maradjunk még, annyira jó velem lenni...Mondtam, hogy szerintem menjen, majd találkozunk utána, de maradt. Ezután nem sokkal pedig megszólalt: Már a 3. edzést hagyom ki MIATTAD. Lehet hogy túlreagálom de kicsit rosszul esett, mert olyan érzésem volt, mintha én hátráltatnám őt a céljaiban, pedig ponthogy szeretnék támogató lenni, és nekem bőven elég lenne ritkábban találkozni.

2022. okt. 13. 19:37
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Miért nem vele beszéled meg, hogy miért hagyja ki az edzéseit miattad?
2022. okt. 13. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem pont nem vádnak szánta, hanem inkább bóknak. Te fontosabb vagy számára, mint a magánéleti dolgai, így érthette.
2022. okt. 13. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
51%

Elég lecsó gyerek lehet.

Miért kell egy pár órás edzést kihagyni, amikor a lány ezt megérti és várja utána?

Gyenge ember, ha így folytatja és Téged fog hibáztatni.

2022. okt. 13. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
88%
Én utálom az ilyen játszmázást. Ez most itt a mártír játszma, érted tettem (senki se kérte). Megmondanám neki hogy menjen ahova akar, de ha marad akkor ne kenje rám hogy lusta volt. Ha sértődött hiszti lesz belőle akkor meg elbúcsúznék.
2022. okt. 13. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem úgy értette, ahogy a 2#es írta, akkor menekülj :))
2022. okt. 13. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
Hát egyáltalán nem mosolyogva, kedvesen mondta...Inkább olyan gondterhelten és vádlóan, mintha hirtelen bekattant volna neki hogy nem lesz ez így jó. De legjobb lesz ha megkérdezem, lehet, hogy félreértettük egymást
2022. okt. 13. 22:57
 7/13 anonim ***** válasza:
68%

"Love bombing 🚩🚩🚩

a szerelmi bombázás alatt azt értjük, amikor egy párkapcsolat elején az egyik fél (általában a férfi) túlzott figyelmességgel, túláradó szeretettel, grandiózus gesztusokkal árasztja el a partnerét (általában a nőt), így szerezve irányítást, kontrollt felette. Egy olyan tökéletesnek tűnő álarcot húz fel, amivel mindenkit meg tud téveszteni: a nő rövid időn belül úgy fogja érezni, hogy megtalálta benne azt a bizonyos igazit, és a külvilág is úgy fog a férfira tekinteni, mint a minden nő vágyálmát megtestesítő tökéletes társra.


Folyamatos együttlét

„Ha a férfi indokolatlanul sok időt próbál meg együtt lenni a partnerével, függetlenül attól, hogy annak milyen egyéb programjai, kötelezettségei lennének, az annak a jele lehet, hogy minden erejével a minél gyorsabb elköteleződésen munkálkodik, miközben megpróbálja elszigetelni a partnerét a környezetétől”


Túl tökéletes személyiség

Egyes esetekben a szerelmi bombázók megpróbálják úgy alakítania a viselkedésüket, személyiségüket, hogy tökéletesen passzoljanak a partnerükhöz – például azzal, hogy mindig mindenben egyet fognak érteni veled, vagy mindig mindenre igent mondanak, bármit is szeretnél csinálni. Ám mivel ez nem valódi énjük, csupán csak egy álarc, egy idő után előfordulhat, hogy kiesnek a szerepükből, és ellentmondásokra lehetsz figyelmes a szavaik és tetteik között.


Az összeköltözés sürgetése

Az összeköltözés sürgetése is az irányítás kiépítését szolgálhatja, az elszigetelés és manipuláció egyre könnyebbé válik, ha a másik már az életed minden területére beszivárgott.


Egyáltalán nem könnyű felismerni

A love bombing áldozataivá váló nők egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben, több szempontból sem. Egyrészt egy kapcsolat kezdetén, a rózsaszín ködben lubickolva senkitől sem várható el, hogy objektíven, tiszta fejjel fel tudja mérni, vajon a partnere viselkedése, gesztusai átlépték-e a racionalitás határát vagy sem.


Ennek eldöntésére a véleménye szerint érdemes lehet megfigyelni, hogy vajon mi történik, ha valamivel kapcsolatban megpróbálunk határokat szabni a love bombingoló partnernek. Ha például nemet mondunk egy ajándékra, vagy visszajelezzük, hogy a szeretlek kimondásának, az összeköltözésnek vagy bármiféle más elsietett lépésnek szerintünk még nincs itt az ideje.


„Érdemes figyelni ilyenkor a reakciót. Ha a parterünk jól viseli, és elfogadóan, megértően reagál, akkor lehet, hogy tényleg csak elcsúszott kommunikációról van szó. Viszont, ha megsértődik, felháborodik, vagy próbál bűntudatot kelteni, akkor elég gyanús, hogy valójában nem olyan figyelmes és törődő, inkább azért csinálja, hogy elérje vele, hogy a kapcsolatban csak az ő igényei, elvárásai teljesülnek, ő irányítson. "


[link]

2022. okt. 13. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
29%

Marieclaire, komolyan? :D

Egy újabb "hiteles" és "komoly" pszichológiai forrás a 21. század nagy párkeresési problémáira.

Ez nőként még nekem is gáz, hogy milyen felszínes és pongyola általánosítás ez bármilyen esetre, amikor a férfi komolyan érdeklődik egy nő iránt. Nyilván rommá van túlozva és szaftozva, hogy valaki elolvassa és benyelje, aztán így életszemléletet alakítson ki belőle, hogy arra húzhassa rá minden problémáját. A facebookon szoktak ilyen hulladék cikkeket megosztani...

2022. okt. 14. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
0%

Kérdező:

Ha odaadó hangsúllyal mondta, akkor szerintem is inkább jelzésnek szánta, hogy fontos lettél számára, még az edzésnél is. Ez értékelendő, lehet, hogy fura, de hát a férfiak arról ismerkszenek meg, ha igazán vonzódnak egy nőhöz, hogy őt az első helyre helyezik, az elején mindenképpen. Ha vádlóan/felróvóan közölte, akkor sajnos érdemes lesz átgondolnod, hogy mit is akarsz tőle ezek után... De ezt mindenképp beszéld meg vele, nyíltan! 26N


#8:

Egyetértek!


#7:

Köszi a magazin-pszichológiát... Tehát, ha a férfi igazán odaadó és áldozathozó, keresi a nő társaságát, az a mai világban gyanús és love bombing, de ha nem igazán odaadó, nagyon mértékletes, akkor biztos csak meg akar fektetni és az már alapból red flag. Biztos igazad lehet: véletlenül se a másik megismerésével vonjuk le következtetéseket, hanem olvassunk el egy bulvárcikket és egyből lehet "balra húzni"... Az meg, hogy erre a kérdésre egy bekinkelt magazincikkel válaszoltál csupán, téged is minősít...

2022. okt. 14. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

A love bombing és a szoros kötődés között az a legnagyobb különbség, hogy a love bombing során ha elutasítod egy gesztusát, vagy igényét, akkor megsértődik, hibáztat és erős bűntudatot kelt, ha viszont igazán kötődik hozzád és szeret, akkor elfogadja és megérti, meghagyja neked az álláspontodat a dologról, még ha ez neki valahol kissé rossz érzés is, de túllendül rajta. Nem szabad összekeverni a kisajátítást+elnyomást és a vágyódást+odaadást. Meg kell ismerni a másik személyiségét, hogy gesztusai igazi manipulációk-e, vagy inkább a másik iránti erős elkötelezettség jelei? Mindkettő járhat némileg túlzásnak gondolt dolgokkal, de ez a két ember személyiségén és lelki viszonyán múlnak.

Love bombingnál az akaró fél a fontos, szerelemnél az akart fél, az illető részéről.

2022. okt. 14. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!