Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Fiúk, férfiak! Nektek a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fiúk, férfiak! Nektek a (nagyon) fehérbőrű csajok jönnek be inkább, vagy a napbarnított, kicsit kreolosabb?

Figyelt kérdés

Tehát a kérdésben mindenképp fehér nőkről beszélünk (nem más etnikumból származóról), csak az egyik le tud barnulni szépen, esetleg alapból kicsit kreolosabb a bőre, míg a másik szinte hófehér.

Sajnos én az utóbbi kategóriába tartozom, mert nagyon féltem a bőröm a naptól, nehogy elkezdjek hamar ráncosodni. Köztudott, hogy a szoli, nap nagyon öregíti a bőrt, pedig valóban jobban néznek ki a napbarnított nők, viszont túl nagy árat fizetnek érte (szerintem). 40 évesen tök másmennyire ráncos egy szétbarnított nő, mint egy hófehér. Akkor már tényleg számít, de a 20-as évei elején-közepén még kevés ember gondol erre, viszont én már most próbálom nagyon óvni a bőröm, pl este 7-kor is ugyanúgy bekenem magam 50 faktoros naptejjel, akkor is ha csak a városban mászkálok. Alap a fényvédő arcra mindennap (télen is) + erős naptej nyáron, ha elhagyom a házat. Ennek eredményeként eléggé fehér vagyok, kb semmit nem barnultam, még nyaralás alatt sem, mert folyton az árnyékban feküdtem.

Tehát a kérdés adott, kinek mi jön be inkább?



2022. júl. 29. 12:54
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:

És a japán nők a porcelán bőrükkel nem gyönyörűek?

Szerintem az ember alap színezetétől függ, melyik áll jobban neki. Kellenek a kontrasztok, kontúrok. Akinek a haj és szemszíne nem karakteres, annak nem túl előnyös általában a túl fehér bőr. Ugyanúgy, a túlzott barnulással is mellé lehet fogni.

Nekem például most barna a hajam, de az a "semmilyen" barna. A szemem zöld, a bőröm nehezen barnul. Ez így összességében nem ad egy üde összképet, most barnítózom a bőröm, csak épp hogy aranybarna legyen, nem túlságosan és így már jó. Mikor feketére vagy gesztenyére volt festve a hajam, akkor jobban néztem ki fehér bőrrel is.

Tehát az összkép számít.

2022. júl. 30. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 anonim ***** válasza:
Számomra lányként akkor is nagyon életellenes és steril ez a beteges fényvédőzés. Én is figyelek rá mostmár, hogy napozáskor bekenjem az arcom pl. és a dekoltázsom, de alapvetően a lebarnultság áll nagyon jól nekem nyáron, mert szépen barnulok és eleve van egy hosszú barna hajam is, kis mediterrán beütés. Ha már egész télen fehér vagyok, biztos nem fogom vissza magam és nem élvezem a nyarat meg a napot, csak azért mert pár éve elhintették ezt a fényvédőzést a beauty sznobok. Érdekes, hogy minden évben barnára sülök és egy ráncom sincs és erősen kétlem, hogy 30 felett lesz, csak azért mert 30 felett leszek… mindennek a kulcsa a mértékletesség. Aki nem szolizza és napozza agyon magát, annak semmi baja nem lesz. Az más kérdés, hogy sok minden hajlam és genetika kérdése is. Ott van anyukám, aki szintén sokan napozott, kicsit eleve kreol bőrű és az ötvenhez közeledve sem ráncos, rugalmas, gyönyörű sima bőre van. Pedig aztán elvileg a gonosz ördögi nap ugyanúgy nem kíméli a kreolokat és színes bőrűeket sem… na ennyit erről.
2022. júl. 30. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim ***** válasza:
Az már a te bajod
2022. júl. 30. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 A kérdező kommentje:
#22 nyugtasd csak magad ezzel a demagóg szöveggel, hogy nem fog rajtad meglátszani a napozás. Ez nem hit kérdése, hanem tudományosan bizonyítva van már réges régóta, ez az egyik. A másik meg az, hogy nem nőneműek véleményére voltam kíváncsi, miszerint ki hogy öregíti el a bőrét, hanem férfiak válaszát várom, hogy nekik bejön-e a fehér bőr. Te nyugodtan napozzál kint reggeltől estig, senki nem gátol meg, csak majd 30 évesen úgy fogsz kinézni, mint más nem napozók 40 évesen.
2022. júl. 31. 23:37
 25/41 anonim ***** válasza:
100%

Párom szereti, hogy világos a bőröm. 😊 Voltam barna pár évvel ezelőtt nyaranta, aztán én is edukálódtam a témában. Eleinte furának tartotta a sok pepecselést az újrakenéssel és a hatalmas szalmakalapokat nyáron, de tetszik neki a régi új színem, az erős kontraszt miatt (sötétbarna haj, szürkés szem) meg boszinak hív néha. 😂 Plusz azóta ő is tolja a naptejet és a hidratálót is ezerrel, büszke is vagyok rá miatta.


26n

2022. júl. 31. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 A kérdező kommentje:
Ja igen, még valami lemaradt kedves 22-es. Elég vicces, hogy az életellenességgel jössz, amikor köztudott, hogy a bőr elöregítése mellett a bőrrák igen magas arányához a káros napsugárzás járul hozzá. Szerinted miért van az, hogy évről évre egyre több a bőrrákos pl Európában? Biztos nincs köze a folyamatosan emelkedő hőmérséklethez és az egyre károsabb UV sugárzáshoz, áh hagyjad. Azt se tudod merre vagy arccal előre, de próbálod megmagyarázni, hogy az az életellenes, aki félti a bőrét.:DD
2022. júl. 31. 23:55
 27/41 anonim ***** válasza:
63%
Tudományosan bizonyított😂😂😂🤣 te meg nyugtasd magad azzal, hogy minden a tudományon alapszik. Annyira a tudományon és a nagy statisztikáidon alapszik minden, hogy arra már nem reagáltál semmit, hogy a közvetlen környezetemben van olyan, aki a napozás ellenére sem ráncos. Sőt, több ilyet ismerek. És úgy, hogy soha semmilyen kozmetikai beavatkozáson nem vettek részt. Szart sem ér a tudományod, minden empirikus megfigyelés alapja, ami azt jelenti, hogy nem lehet fekete-fehéren ráhúzni kollektíve az emberekre valamit, akkor sem ha a csak bizonyítékokban hívő agymosott fejed a kutatásokat és kimutatásokat bújja es bólogat rá mint egy birka:)) az meg hogy a reggeltől estig napozó jó kívánságaiddal csak végletekben tudsz gondolkodni, -annak ellenére, hogy egy szóval nem mondtam, hogy a napon kell élni- csak téged minősít. Leírtam, hogy mértékletesség, azért mert te remegve fényvédőzöd magad, nem mindenkinek kell és elég szomorú, hogy férfiak visszaigazolására vársz ilyen szánalmas módon a bőrszíneddel kapcsolatban, ha már eleve meg vagy győződve róla, hogy ördögtől való a nap. Konkrétan a kutyát nem érdekli a bőrszíned, ha valakinek tetszel és tőled akar valamit, ha meg nem bejövős a bőrtípusod, eleve fel sem figyel rád. Komolyan ennyire a béka segge alatt van az önbecsülésed és common sense meg sehol, tényleg nem tudod, hogy mindenkinek más tetszik? Ha ennyire rettegsz, hogy kizáró ok a szín, miért nem barnítózol? Egy nettó hülyeség az egész kérdésed, ami 15 éves szintjén van. Arról nem is beszélve, hogy egyébként a férfiak többségének tetszik az egészséges barna bőr és rögtön jobban felfigyelnek rá, mint egy halálmadárra.
2022. aug. 1. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 anonim ***** válasza:
Amúgy meg semmi baj azzal, hogy “félted” a bőröd, csak ne ess at a ló túloldalára. Vagy tudod mit? Zárkózz be a lakásba egész évre, az a tuti
2022. aug. 1. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 A kérdező kommentje:
#27 🥱🥱🥱🥱 ne erőlködj, a 3. sorig olvastam a sok f@szságod, addig bírtam. További jó ráncosodást, szia.
2022. aug. 1. 14:47
 30/41 anonim ***** válasza:
63%
Persze, hogy csak addig olvastad, gondolom😂 további jól eltöltött időt szellemi és fizikai sötétségedben
2022. aug. 1. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!