Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, férfiak! Nektek a (nagyon) fehérbőrű csajok jönnek be inkább, vagy a napbarnított, kicsit kreolosabb?
Tehát a kérdésben mindenképp fehér nőkről beszélünk (nem más etnikumból származóról), csak az egyik le tud barnulni szépen, esetleg alapból kicsit kreolosabb a bőre, míg a másik szinte hófehér.
Sajnos én az utóbbi kategóriába tartozom, mert nagyon féltem a bőröm a naptól, nehogy elkezdjek hamar ráncosodni. Köztudott, hogy a szoli, nap nagyon öregíti a bőrt, pedig valóban jobban néznek ki a napbarnított nők, viszont túl nagy árat fizetnek érte (szerintem). 40 évesen tök másmennyire ráncos egy szétbarnított nő, mint egy hófehér. Akkor már tényleg számít, de a 20-as évei elején-közepén még kevés ember gondol erre, viszont én már most próbálom nagyon óvni a bőröm, pl este 7-kor is ugyanúgy bekenem magam 50 faktoros naptejjel, akkor is ha csak a városban mászkálok. Alap a fényvédő arcra mindennap (télen is) + erős naptej nyáron, ha elhagyom a házat. Ennek eredményeként eléggé fehér vagyok, kb semmit nem barnultam, még nyaralás alatt sem, mert folyton az árnyékban feküdtem.
Tehát a kérdés adott, kinek mi jön be inkább?
D vitamint pótold mindenképp!!
Nem vettem még észre magamon, hogy a bőrszín befolyásolná a vonzalmamat.
Egyet kivéve talán... a szolis sárga az már nagyon természetellenes, zavaró számomra. De ami még belefér a természetességbe, az rendben van. Túl fehér bőrt még nem láttam, szóval ilyen hullasápadt vagy vámpír színű emberrel nem találkoztam.
30F
mindkettő bejön, de mindkettő a megfelelő típuson.
a barnaság szerintem inkább csak az alapból is sötétebb színvilágú embereknek áll jól. a magyar átlagnak jobban áll a fehér bőrr (nem beszélve arról, hogy ilyenkor augusztus felé már egy csomóan le vannak sülve, szinte egzotikumként hat a szép fehér bőrt látni)
Ismerek ilyet, nekem bejön 🙂
Remélem azért hangulatodra nem hát negatívan a kevés D vitamin.
Köszönöm szépen a válaszokat!
Igen, igyekszem pótolni a D-vitamint, elvileg nincs belőle hiányom. Ami meg a hangulatomat illeti, egyáltalán nem zavar, ha nem vagyok napsütésben, sőt.:) Szerencsére nem befolyásolja a hangulatomat, még a téli, sötét idő sem.
#6 elfogadom a véleményed, szerintem is szebb az enyhén barnított bőr. Taszítónak viszont egyáltalán nem érzem magam, azért ennyire nem vagyok durván fehér szerintem.:D
Akit esetleg érdekel, ilyesmi a bőrszínem, így talán egyszerűbb válaszolni is:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!