Csak én tapasztalom ezt a libikókát ismerkedésnél vagy kapcsolat elején?

Ha nem érdeklődök felőle akkor érdekes vagyok neki. Ha keresem a társaságát akkor úgy érzem ignorál és könnyen kaphatónak érzem magam.

Hogy lehet fenntartani ezt az egyensúlyt?

Meg egyáltalán miért ilyen bonyolult? Én már megőrülök ettől, hogy nem tudok őszintén mindenemet beleadva szeretni, mert amint megérzik hogy nyert ügyük van, már nem vagyok érdekes. Nőként kérdezem. Már nem tudom hányadik ismerkedés, "majdnem kapcsolat", ahol nem tudok őszinte lenni, kimutatni az érzéseimet, játszanom kell a büszke nőt mert csak akkor érzem hogy kölcsönös az érdeklődés. Már t*köm ki van már bocsánat. De már annyira hogy a hajamat tépem.

Más is tapasztalja ezt vagy csak én vagyok ilyen szerencsés hogy csak ilyen férfiakat fogok ki?

Az elején elhitetik velem hogy csak én kellek, a legnagyobb szerelmesek, megszereznek, én is szerelmes leszek, aztán nem érnek rám, nem válaszolnak az üzeneteimre, nem tudnak velem találkozni...

És 30-as férfiakról van szó, akiktől az ember nem várna játszadozást.