Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok, jó ötlet lenne így közelednem ehhez a hölgyhöz?
Igazából édesanyáink által ismertem meg, ők összefutottak az utcán véletlen és nekiálltak beszélgetni, úgymond ők mutattak be minket egymásnak. Már akkor nagyon szimpatikus volt, intelligens és bájos. Később megkerestem facebookon, bejelöltem és vissza is igazolt. Kevés bejegyzést oszt meg így amikor nemrég kirakott egy túrázós képet, belájkoltam és ráírtam, hogy milyen szép helyen volt stb. Úgy vettem észre, hogy nyitott és kedves (azt már előtte megtudtam mástól, hogy nincs barátja). Ez pár napja történt, azóta többször is beszéltünk. Ma feljött témaként a hobbi és megemlítettem, hogy nagyon foglalkoztat a családfakutatás gondolata de nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Erre elmesélte, hogy tavaly belevágott, rengeteg dolgot megtalált eddig és nagyon élvezi ezt a nyomozást. Utána elterelődött másfelé a beszélgetés majd el is köszöntünk mára.
Amúgy is szeretném elhívni egy kávéra, hogy közeledjek hozzá de arra gondoltam megkérdezem, tudna-e nekem ebben a családfakutatásban segíteni legalább az elején, milyen ötletei vannak, melyik oldalt javasolja stb. Ez amúgy is egy plusz közös pont lenne kettőnkben (mert minél többet beszélünk, egyre több hasonlóságot veszek észre), illetve mégis csak időt töltene velem.
Mit gondoltok erről? Ígyis-úgyis felhozom majd neki a kávézást (szerintem holnap) de ezt is le merjem írni? Nem lesz túl "direkt"?
Ő 29N, én 34F
Köszönöm előre is a válaszokat! :)
Sziasztok! Bejelentkezem a hírekkel. :)
Azóta találkoztunk többször is. Múlt hét szombaton folytattuk a családfakutatást. A lány most oldottabb és közvetlenebb volt, sokat nevettünk. Utána elmentünk sétálni, ettünk-ittunk, flörtöltem kicsit vele, ő is évődött velem. Utána másnap vasárnap is találkoztunk csak úgy, beszélgettünk. Aztán jött egy olyan pillanat és megcsókoltam amit viszonzott. :)
A héten többször leültünk folytatni a kutatást, tegnap pedig elmentünk az első igazi randinkra. Már előtte elmondtam neki, hogy szeretném jobban megismerni, mert nagyon szimpatikus, adjon az esélyt nekem ha úgy gondolja. Látom rajta, hogy kicsit óvatos ezért igyekszem nem lerohanni őt de úgy veszem észre, kölcsönös a vonzalom. Mindenesetre a tegnapi randi is nagyon jól telt. :) Arra kell még figyelnem, hogy visszafogjam magam és ne zúgjak bele teljesen. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!