Mennyire jó ötlet ismerkedés elején bevallani a defektességem? Egy férfival tetszünk egymásnak de félek, a flúgosságom elijeszti a későbbiekben.

Rendezett életet élek, van munkám, lakásom, 2-3 barátom is, de analfabéta vagyok a nonverbális kommunikációban. Nem jövök rá sokszor pusztán gesztusokból, pillantásokból mit gondolnak mások, ha nem mondják ki. A célozgatásokat egyáltalán nem értem, de sokszor a saját és mások érzelmeit sem, amikor nagyon összetettek. Béna humorom van. Fiatalon emiatt soha nem kellettem senkinek, 2-3 randi után leléptek, hiába vagyok külsőre korrekt (később lett csak kapcsolatom).

Most az van, hogy régóta tetszik egy srác. Megkérdeztem a legjobb barátom véleményét mint külső szemlélőt, és szerinte nem csak szexuális vágyat táplál irányomban az illető. Oda szokott jönni hozzám beszélni, nevet a vicceimen, pedig a legtöbben általában nem szoktak és legutóbb megérintette a kezem, ami jól esett, pedig kevés embertől bírom elviselni. Viszont tartok tőle, ha rájön, milyen kattant vagyok és mellette még vannak idegesítő szokásaim is (színek szerint pakolok, a kedvenc párnám nélkül nem alszok, mindig jobbra kell legyen a hús a tányéromon, van egy napi rutinom stb.), akkor majd lelép és akkor nagyon szomorú leszek, mert már nagyon tetszik. Látásból ismer régóta, 4-5 hónapja kezdett hozzám odajönni beszélgetni, csak élőben. Szerintetek ennyi idő alatt már levette, hogy vannak nem megszokott dolgaim?