Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Lehet bajom, ha randizok egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet bajom, ha randizok egy docenssel az egyetemről? (egyetemistaként)

Figyelt kérdés

Tartott előadást és szemináriumot is idén. Az utóbbi a kisebb létszámú, "személyesebb".

Hétfőn megírtuk a zh-t este 6-kor, majd még korábbi alkalommal megbeszéltük, hogy utána az egész csoport beül valahová, a fent említett tanárunk ötlete volt ez. Mert hogy nagyon jó csapat jött össze ebben a félévben, ő is jól érezte magát velünk és hogy kicsit beszéljünk kötetlenül is. Jól sikerült este volt, majd hajnalban chaten írt, hogy jó volt az óra keretén kívül is beszélgetni és hogy szerintem van-e lehetőség arra, hogy ezt megismételjük a közeljövőben, de kettesben?

Korábban is beszéltünk már ott, mert volt, hogy bénáztam a különböző fájlok feltöltésével és hogy ne csússzak ki a határidőből, ott küldtem át neki, vagy volt, hogy nekem írt, hogy dolga van és nem ér vissza, mire kezdődik az óránk és szóljak erről a többieknek, de semmi komolyabb, vagy személyes témát nem érintettünk.

Nem mondom, hogy nem tetszik, mint férfi... Viszont:

-Nekem még nem volt senkim, így elég tapasztalatlan vagyok. Ebből következik, hogyha találkoznánk, nem garantálom, hogy azonnal benne lennék a szexben, vagy bármiben... Félek, hogy ezt talán elutasításnak gondolná és még vizsgáztat a mostani vizsgaidőszakban és a következőben is, plusz lehet hogy még záróvizsgán is összefutunk.

-Nem tudom, hogy ez mennyire számít "red flagnek" mások szemében, vagy hogy most ő ezt hogy is gondolta. Nyilvános helyre hívott, de nem tudom, hogyha bárki meglátna minket, abból lenne-e gond? Hiszen még fog vizsgáztatni és tanítani is.

Ráadásul most sokat is kéne tanuljak, de ha azt mondom, hogy most erre nincs nagyon időm és kapacitásom, mi lesz, ha a vizsgán valahogy megszivat kicsit, csak hogy "érezzem a törődést"? Vagy mondjam azt, hogy egyelőre nem, de online szívesen beszélgetek? Ez nem kicsit dedós szöveg?


Vagy túlgondolom és ezt nem is randinak szánná?



2021. dec. 1. 23:25
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
88%
Nem mennék el, nyíltan megmondanám, hogy ha lediplomáztam és még érdeklődik, hívjon fel. Addig semmi.
2021. dec. 1. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
46%

Necces. Nehéz kérdés.


Szingli?

2021. dec. 1. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
38%
Ezért rüheltem a csajokat az egyetemen. Más tanul, magol, küzd, ők meg 1 cumi, és megvan a zh.
2021. dec. 1. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 A kérdező kommentje:

A diploma még egy pár félév múlva lesz csak esedékes... Ha mondjuk most végeznék tavasszal, akkor lehet, hogy én is ezt mondanám inkább, így lenne nyugodt a lelkiismeretem. De így, hogy még nem aktuális ez, nem tudom.


Igen, nincsen senkije. Ez 100%.

2021. dec. 1. 23:33
 5/27 anonim ***** válasza:
36%

#3


Ez legalább magyarázatot ad arra, hogy ostoba nők hogyan diplomázhattak le.

2021. dec. 1. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
90%

Akkor pár félév múlva lesz szabad préda, addig nem.


Eldöntheted, hogy azért leszel bajban, mert lefeküdtél a docenseddel és kideürl, vagy azért, mert mire odajutsz, hogy diplomázz, szakítotok, és ezért lesz kínos.


Egyiket se javaslom. Jobb a tiszta játszma, mert ez a szakmai életedet is befolyásolja.


Tényleg kell ez neked?

2021. dec. 1. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
95%
Vajon évente hány egyetemista csajt dumál meg?
2021. dec. 1. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
70%

#7


Nem tudom, de ha esetleg engem is tanítani fog, és leleplezem, elintézem, hogy ki legyen rúgva. Ez nem igazságos, hogy a csajokkal gondolom kivételezik, mások meg szívnak a tanulással.


Maglyán égetném el az ilyen rohadék tanárokat.


Üdv, egy diák.

2021. dec. 2. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
67%

Még annyit, hogy ha jó fej, és másoknak is besegít, aki neki szimpatikus, akkor nem érdekel kit dug meg az egyetemről. De, ha CSAK azokat segíti, akiket megdug, na akkor, az szemétség.


8 voltam.

2021. dec. 2. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
100%
Pont nekem is az jutott eszembe, hogy vajon hanyadik lehetsz a sorban, mert az fix, hogy direkt kiscsajokra vadászik a munkehelyén ami marha etikátlan, és nyilván csak szórakozni akar, nem komoly szándékai vannak. Ezt jobb ha tudod, nemhiszem hogy olyan lánynak való ez a pasi akinek még nem volt kapcsolata. Te simán belezúgsz, tervezel, komolyan veszed, tiszteled megérted, ő meg kb. egy strigula vagy neki és kész, erotikus fantázia levezetésére kitűnő. Hány éves? Független? Ne hogy már azon gondolkozz nehogy megsértsd, nem vagy tisztában a szituációval, alá becsülöd magad mertvő valaki nagy név, ő is ember...
2021. dec. 2. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!